Meteorák

Sartiból látogattunk el a Meteórákhoz is… Thessaloniki után átmentünk a Tembi-völgyén, itt mindkét oldalról magas, meredek sziklák vettek körbe bennünket. (Kivéve közvetlenül az út jobb oldalát, ahol mély szakadék volt – ott folyt a Tembi.) Gonnos-nál le szerettünk volna kanyarodni egy rövidebb útra, de az egy kis falunál – talán Elia-nak hívták, 10-20 házból és töménytelen virágból állt… – végetért. Nem mertünk a keskeny földúton továbbmenni, inkább visszafordultunk. Újra az autópályán voltunk… Larissát a külső körgyűrűn kikerültük, és folytattuk tovább utunkat Trikala felé. Onnan Kalambakába mentünk. Itt már lehetett látni a Meteorák szikláit.

A Meteora kolostorai a Pindosz-hegység szikláinak a tetején épültek, több száz méter magasan. A “meteora” annyit jelent: levegőben lebegő. Aki meglátja az építményeket, rögtön megérti, miért ez a nevük… Az első kolostort 1350 körül Szt. Athanasziosz alapította. (A legenda szerint egy angyal vagy sas emelte fel a sziklatetőre.) Őt sokan követték, kb. 30 kolostort, illetve zárdát hoztak létre. Ma már csak 6 működik. Az 1900-as évekig a szerzetesek (30 m hosszú) létrákon és kötélen jutottak fel-le. Nem sokan zavarták őket. Viszont a turizmus fellendülése óta kiépítették az utakat, lépcsőket vájtak a sziklákba – így elérhetővé tették az épületeket mindenkinek. (Szó se róla, így is elég fárasztó!)

Mi először az Ajia Triada kolostorba bandukoltunk fel. Itt csak 1 pap él, aki nekem nagyon ellenszenves volt. Amikor mi körbenéztünk, egy német család (apa, anya, kislányuk) is fent volt. A pap szépen beszélt németül, körbepuszilgatta őket, adott nekik gyertyát – látszott a német férfin, hogy eléggé feszeng, adott is a papnak 10 Eurot… Minket is megkérdezett, honnan jöttünk, és amikor mondtuk, hogy Mo-ról, otthagyott bennünket. A németek aranyosak voltak, a kilátás Pazar, a kolostor is szép és érdekes – csak a pap nem illett oda.

Ezután a Megalo Meteora-ba (a legnagyobb…) szerettünk volna bemenni, de az épp szünnapos volt (kedden mindig az.) Viszont az Ajiosz Sztefanosz kolostor – apácazárda – nyitva volt, azt megnéztük. Nagyon szép, ápolt a kertje, van kis boltjuk is (saját készítésű ajándéktárgyakkal) és egy kis múzeumuk. A múzeumban i.sz. V. sz.-i kézirat töredéktől kezdve aranyszálas miseruháig minden van… Vettem tőlük egy gyönyörű boríték-levélpapír szettet és egy kis ikont. Nagyon furcsák voltak a falfestmények… szörnyűbbnél szörnyűbb inkvicíziós jeleneteket (pl. megégetés, mell levágás, karóba húzás…) ábrázoltak. Fura, negatív érzésekkel távoztam. Soma nem lepődött meg…

Szerencsére egy pár évvel későbbi túránk során a Megalo kolostorba is eljutottunk, megérte. Hatalmas, de szerintem viszonylag könnyen megközelíthető. Belül kis múzeumot rendeztek be, van egy koponya-terem is… Szép, tiszta minden. Természetesen itt is a görög-keleti motívumok vannak mindenfelé. Ahhoz, hogy mi nők bemehessünk, fel kellett vennünk egy hosszú szoknyát, amit a bejáratnál kaptunk (és persze távozáskor leadtunk). Sok szerzetes él itt, de szerintem ez az a hely, amit leginkább a turizmusnak áldoztak, ez már „világi”, nem igazán elzárt.

A tények:

A Meteorák nevezetesebb kolostorai: Metamorphoseos-kolostor (Megalo Meteoro), Varlaam-kolostor, Agia Triada (Szentháromság) -kolostor, Agios Nikolaos Anapafsas-kolostor, Agios Stefanos-kolostor, Roussanou-kolostor.

 

Sarti

Ahogy szaporodnak a bejegyzéseim, úgy döbbenek rá, hogy mennyi szép helyen jártunk már, és még mennyin nem… Viszont végignézve a posztokat megállapítottam, Görögországról eddig nem esett szó. Pedig kedvenc úticélunk közé tartozik, számos szegletét bejártuk már. (…És igen, még mennyit nem!) 

Görög-mániánk úgy hiszem Sartival kezdődött… Soma már huszonévesen rendszeresen lejárt ide, eleinte busszal, majd kocsival is. Én csak közel a harminchoz látogattam meg legelőször. Az tény, hogy nincs közel, a déli magyar határtól kb. 990 km, ami cirka 11 óra alatt letudható. Mi általában késő délután indultunk, Soma éjjel vezetett – kisebb volt a forgalom – és reggelre odaértünk. Bár fárasztó, de legalább 3-4x megtettük közösen is ezt az utat a családommal, kedvenc helyünkké vált. Több apartmanban is megszálltunk, igazából mindegyikkel elégedett voltam. Sarti tengerpartja homokos, néhol apró kavicsos, a víz lassan mélyül – a gyerekek is élvezték. Érdemes tudni, hogy a falu elnyerte a kék zászló díjat, ami azt jelenti, hogy errefelé nagyon tiszta a víz. Sarti gyakorlatilag egy öbölben elhelyezkedő üdülőhely az Égei-tenger partján, melynek tengerpartja kb. 2-3 km hosszú. A szomszédos öblöcskéket pedig különböző gyümölcsökről neveztek el, közülük a legismertebb a Narancspart, amely Sartitól kb. 10 km-re található. Itt talán még kékebb a víz és fehérebbek a sziklák, nagyon jól néz ki! A tengervízben sok csiga, kagyló, halacska él, mi még apró medúzákkal és polipokkal is találkoztunk. Tény, hogy a falu egyértelműen a nyaralókra, nyaralásra épít, ennek megfelelően rengeteg étterme, boltocskája van, de komoly látnivalót itt ne keressünk. Számomra az óriás-palacsintázó és a gyros-os volt a top-befutó, de nagyon finomakat ettünk az éttermekben is. Rengeteg magyar él/dolgozik errefelé, könnyű volt kommunikálni… a helyiek is közvetlenek, mi pl. Mariaval barátkoztunk össze, az egyik kisbolt tulajdonosnőjével. Bár Sarti kicsi, de jó kiindulópont a környék felfedezésére, mi is csatangoltunk többfelé… 

Szemben látszik a Chalkidiki 3. félszigete, az Athos heggyel. Ez egy külön világ. Autonóm szerzetesi köztársaság – csak férfiak lakják. Kb. 1500-an vannak, görögök, szerbek, bolgárok, oroszok – mind görög-keleti vallásúak. Nőket nem engednek be a köztársaságukba – még tyúkot, kecskét, stb-t se… (Hogyan szűrik ki az alsóbbrendű állatokat??!! ) Kb. 20 kolostor és számos remeteség van odaát, a legrégebbi X. sz.-i 21 év feletti férfiak külön kérvényezett vízummal mehetnek be az Athos-ra. A hegy egyébként 2033 m magas, és a csúcsán szinte mindig felhők ülnek. A nők kitiltása a XI. sz.-tól van életben. Kb. 12000 kódexet és több mint 20000 (ős)kiadványt őriznek. Naponta 120 ortodox és 10 egyéb vallású látogatót engednek be. Az utolsó település, ahova Athos előtt még eljuthatunk, Uranopolis. Innen indulnak a hajók a szerzetesekhez…

Kissé messzebb, kb. 80-90 km-re Sartitól található Petralona. Amiért célba vettük, az az itt található barlang. 1959-ben egy pásztor fedezte fel a bejáratát a Kacika hegység oldalában, 642 m magasan. Maga a barlang 2 km hosszú, de ebből csak kb. 700 m látogatható. 1960-ban egy ősember koponyát találtak itt és számos állati csontot és kőeszközt. Na, ide jöttünk. A belépőnk (2 db) 10 Euro volt. Egy fiatal lány vezette a csoportot körbe, angolul beszélt. (..de az istenkéért se akarta megérteni, hogy bár magyarok vagyunk, de nem budapestiek!) A barlang csodálatos – tele szebbnél szebb cseppkövekkel, termekkel. Fotót nem lehetett csinálni (videózni se), ezért vettem képeslapokat róla. A barlang mellett van egy múzeum is, ahol ősi állati és emberi csontokat és szerszámokat állítanak ki. A múzeum mellett pedig – a kertben – az itt talált ősállatok életnagyságú szobrai állnak. (Nekem a zsiráf-szerű tetszett a legjobban.)

A 3. – és talán legérdekesebb… - célpont a közelben Thessaloniki, amin ugyan többször átautóztunk, de valahogy sosem néztük meg alaposan. Ezt így utólag sajnálom, de remélem lesz még lehetőségünk bepótolni…

A lényeg, Sarti a mi kis görög „otthonunkká” vált, ahová még szeretnénk sokszor visszatérni. Rengeteg szép emléket őrzünk róla, és szeretnénk ha a fiaink is megismernék alaposabban…

A tények: 

Szárti vagy Sarti (görögül Σάρτη) település Görögország Közép-Makedónia régiójában a Halkidikí félszigeten található. Kb. 1100-an lakják, de nyaranta a turisták miatt 20.000 is meglátogathatják. Az egykori halászfalu napjainkban idegenforgalmáról nevezetes.

sisakos sáska

ez meg egy polip...

helyi szupermarket

a teknősbéka-sziget