A szerelem szigete (Ciprus) II.

A mai nap szlogene a következő is lehetne: „A hétvégen majd felmegyünk a hegyekbe, / Mert érzem mindenféle gond van most a fejemben.” (…ugye Ti is énekelve olvastátok?? 😃)

Vasárnap lévén, válltól felfelé mind leégve (50-es naptej ide-vagy-oda…), elhatároztuk, hogy a tengerparti felkapott helyek helyett felmegyünk a hegyekbe, a sziget belsejébe. Mivel Zoli már egész megszokta a jobb-kormányos vezetést, bátran nekivágtunk a szerpentinnek. Néha a kétsávos út ugyan 2 x 1 méteresnek tűnt, illetve kb. 10 méterenként jött egy hajtűkanyar, és mellettünk általában 200 méter mély szakadékok voltak, de a táj lélegzetelállító! (Bár a lélegzetünk megállása lehet, hogy a halálfélelem és a koncentráció következménye volt, de ne akadjunk meg ilyen apróságokon!) Ráadásul végre láttunk felhőt is az égen… Ciprus legmagasabb pontja 1952 méter, mi addig nem jutottunk fel, de az biztos, hogy több mint 1300 méterig autókáztunk. A Troodos-hegységben először Omodos-ban álltunk meg, ez egy kis klasszikus ciprusi hegyi falu (nekem egy kicsit már inkább skanzenre hajaz…), ahol girbegörbe macskaköves utcácskák, rengeteg étterem, még több borozó és sok szuvenírárus található. Vettünk – kegyetlenül finom! – meggylikőrt (Commandaria a neve), bort és szentjánoskenyér-likőrt is… meg fagyiztunk. (Az alkoholt szigorúan itthon fogyasztottuk, nem kockáztattunk semmit…) Bementünk a helyi templomba, meseszép, görög-keleti, tele arannyal és ikonokkal.

Innen a Kikkói kolostorba/remeteségbe (Kykkos monastery) vezettünk, ez Ciprus egyik legnagyobb és leggazdagabb vallási helye. Gyönyörű, hatalmas, több szintes, a múzeuma is nagy, a temploma tele (itt is) ikonokkal, hatalmas csillárokkal, füstölőkkel és arannyal. Az egyik leghíresebb ikon Szűz Máriáé… a csodatévőnek is tartott ikont a középkorban ezüsttel vonták be, és azóta csak rendkívüli alkalmakkor veszik le a borítását. Úgy tartották, aki ránéz az ikonra, megvakul, és ezt a hagyományt ma is őrzik. A templomban éppen istentiszteletet tartottak, úgyhogy nem láttuk… Viszont keresztül-kasul bejártuk a monostort, senki ránk nem szólt (…a többi turistára sem), és egy idős pap nekiadta Zalánkának az ételét, amit éppen eszegetett… (szegény „alultáplált” gyermekünk meg is lepődött, de ügyes volt, megköszönte. 1 szót tudnak görögül a Kicsik: Efarisztó! = Köszönöm! …és használják is). Nagyon tetszettek a falakon a mozaikok, a mennyezeten lógó hajómodellek, és az a béke, ami a helyből áradt. Elég későn – este 8 után értünk haza, vacsiztunk, és lepihentünk… szép nap volt.

Mai nap Limassolba/Lemesosba mentünk… ez a város Ciprus 2. legnagyobb települése, közel 200.000-en lakják. Tőlünk kb. 30 km-re fekszik, fél órán belül ott voltunk. (Történelme érdekes, az egyik ciprusi oldalról idézek: Oroszlánszívű Richárd a 12. század végén elfoglalta Ciprust a bizánciaktól, egy meglehetősen nagy véletlennek köszönhetően. Az angol uralkodó jegyesének, Berengáriának Szentföldre tartó hajója egy viharnak köszönhetően Limassol környékén ért partot, ahol a várost uraló bizánci helytartó megpróbálta őt túszul ejteni. A szintén már úton lévő Richárd az ennek köszönhetően az eredeti terveit megváltoztatva a flottájával Limassol ellen vonult, majd szinte ellenállás nélkül sikerült is elfoglalni azt. A város népe régóta tartó zsarnokság alól szabadult, így üdvözölték és segítették Oroszlánszívű Richárdot, aki cserébe a települést nem büntette és nem rombolta le, sőt építkezéseket is kezdeményezett. A város leghíresebb ezt követő momentuma 1191 májusában következett, amikor Richárd itt, Limassolban vette feleségül jegyesét, Berengáriát. )

Először bevásároltunk (az itteni nagyáruházakat AlfaMega-nak hívják… gyakorlatilag ez a ciprusi TESCO), McDonalds-oztunk (Kicsik örömére), majd kocsikáztunk egyet a városban, láttuk az Agia Napa katedrális, megnéztük a több km hosszú tengerpartot... A part felé haladva klasszikus, lepukkant paneldzsungelen verekedtük át magunkat – és ezután jött a felismerés: a klasszikus emeletesházak mellett ott a tenger és a strand… hirtelen már nem is sajnáltuk annyira az ittlakókat!

Elmentünk a kikötő mellett, és meg is érkeztünk az Akrotiri sós tóhoz. (Kicsit nagyobb, mint a bácsalmái Sós-tó… 😊 ) Ez ilyenkor – nyáron – szinte ki van száradva, de beljebb még volt egy kis víz benne, flamingókkal…! Sajnos messze voltak, fotózni nem tudtam őket… Tavasszal állítólag tele van vízzel és több ezer rózsaszín madárral… brutális lehet! A tó mellett itt is itt van a tengerpart (Ladies Mile Beach a strand neve), félig kavicsos, félig homokos és nagyon fújt a szél.

Továbbmenve betértünk a Szent Miklós kolostorba, ami egy apácazárda. Azért érdekes, mert a középkorban – a kígyók ellen – rengeteg macskát telepítettek ide, a kígyók ugyan eltűntek, a macskák viszont elszaporodtak, és félig-szent állatként kezelik őket a mai napig. Tehát adott egy kolostor, néhány apáca, és rengeteg cica… Éppen nagy felújítások közepette állnak, sokat nem időztünk náluk.

Mentünk tovább… Elhaladtunk a brit katonai bázis mellett, amit szigorúan őríznek. (Kicsit zavaró volt az a 2-3 vadászrepülő a fejünk felett, ahogy gyakorlatoztak, de nem lőttek ránk, ez a lényeg…) Itt ejtenék néhány szót Ciprus politikájáról: Nyugat-Ciprus görög, Kelet-Ciprus török terület, Nicosia – a főváros - középen el van választva, fele görög, fele török. Néha veszekszenek… (Láttunk már hasonló politikai/nemzetiségi vitákat a mi régiónkban is, nem mennék bele.) És mivel a Földközi-tengeren Ciprus gyakorlatilag a „legdélkeletibb” helye a NATOnak, van a szigeten pár angol haditámaszpont is… És mindenki megpróbál békében élni a másikkal…

Miután visszajutottunk a városba, illetve annak a szélére, megnéztük a Kolossi várat, ez gyakorlatilag egy nagy erőd, amit még a XI. sz-ban építettek, sokáig a keresztes lovagok központja volt, jelenleg múzeum. Elhaladtunk jó pár antik rom mellett, a stadionnál meg is álltunk, majd hazajöttünk. Ma bőven maradt időnk medencézni is.

Utolsó előtti nap elhatároztuk, hogy tevegelünk. A Tevefarm Ciprus egyik felkapott állatkertje, mi sem akartuk kihagyni. Úgyhogy Larnaca felé vettük az irányt, ami kb. 1 órányira van. Útközben megálltunk egy eperárusnál – itt most érik, nagyon finom; és egy csendes tengeröbölnél… tehát 1,5 óra múlva Larnacában voltunk.

Larnaca Ciprus egyik legnagyobb városa, ide érkeznek a magyar repülők is. A legenda szerint Noé dédunokája alapította (Kittim volt a neve -> ezért a várost anno Kitionnak hívták). Az özönvíz után pár földrengés, a föníciaiak, az asszírok, a perzsák, a görögök, törökök és végül az angolok is igyekeztek átalakítani – kisebb-nagyobb sikerrel, de örömmel jelenthetem, a város él és virágzik! Gyönyörű, klassz óvárossal, szép tengerparttal, és sok látnivalóval…

Mi a város mellett (Mazotos faluban lévő) Teveparkban indítottunk. Megnéztük a teknősöket, pávákat, szarvasokat lemurokat, az állatsimogatót… és a rengeteg (20-30) tevét. Természetesen mentünk is egy kört: én és a Kicsik… (Zoli nem próbálkozott…) Simogattuk is őket, nagyon barátságosak és kíváncsiak. Látszik, hogy törődnek velük, volt egy kis szaguk (mint egy istállónak), de se légy, se trágya nem volt semerre. Etetni is lehet őket, 1-2 Euro egy zacskónyi szentjánoskenyér… A park közepes méretű, szép játszóterekkel, kisvonattal, igazán gyerekbarát.

Innen a Cape Greco-hoz (Greco-fok) mentünk, ez Ciprus szinte legdélkeletibb csücske. 200 méter magas domb, isteni kilátással a türkizkék tengerre… természetvédelmi terület. Sziklás, inkább búvárkodásra, hajózásra alkalmas, mint pancsolásra.

Visszább megálltunk Ayia/Agia Napa-nál, itt van a Nissi Beach, Ciprus egyik meseszép tengerpartja. Fehér, puha homokos part kilométer hosszan, lassan mélyülő mélykék tenger – és ennek megfelelően tömérdek turista! Ha valakit a tömegnyomor nem zavar, ideális tengerparti nyaralós helyszín…

Lassan visszaértünk Larnaca-ba… Zolika megkereste nekem a Hala Sultan Tekke-t. Ugyanis voltunk gyönyörű görögkeleti templomokban idáig, de – ha már úgyis félig török az ország… - mecsetben még nem. És ha bennem egyszer valami bogarat ver… Zoli nem tiltakozott, inkább elvitt a mecsetbe. A Hala Sultan mecset jó 2000 éves. A muszlin hadvezér a hadjáratra magával vitte idős, szeretett feleségét/mostohaanyját (nem igazán értettem a rokoni viszonyokat az angol leírás alapján 😮 ), aki ott meg is halt. Ezért épített a tiszteletére egy mecsetet, ami azóta is szent hely. Nagyon szép, nagyon nyugodt, természetesen csak vállat és térdet fedő ruhában (…gyerekeknek bárhogyan) lehet bemenni, tiszta, szép kerttel, ingyenes. Jó volt látni. Jót beszélgettem a gondnokkal, bár azt megállapítottam, hogy ő a legtöbb ciprusival szemben nincs oda a macskákért. A mecset mellett a sós-tó ki volt száradva, nulla flamingóval.

Utolsó nap már csak pihentünk, fürödtünk, rendeztük a cuccainkat, és másnap kora reggel visszajöttünk Larnacába, ahol felszálltunk a Pest felé tartó gépre. Nagyon gyorsan elrepült ez az 1 hét…

Omodos

a hegyekben...

Kykkos kolostor

macskák kolostora

Kolossi erőd

tevefarm

Ayia Napa

Cape Greco

Hala Sultan mecset

A szerelem szigete (Ciprus) I.

2 hét szabadságon vagyunk, úgyhogy tegnap kitaláltuk, hogy holnap elmegyünk nyaralni a gyerekekkel… Pár évvel ezelőtt még sírva fakadtam volna egy ilyen ötlettől, de a covid az utóbbi években megedzett. Zöld országokat kerestünk – azaz olyan helyeket, ahova nem kell PCR, meg más nyavalya, csak útiokmány. Horvátországot néztük először, de rájöttünk, hogy drága (…vagy csak nekünk nincs elég ismerősünk, akinél csövezhetünk” 😮 ). Jelenleg kb. 10 ország zöld, egyszerű tengerparti nyaralást nehéz találni. (Nekem bejön a zöldek közül Mongólia is, bár kevés a tengerpartja, de legalább sok a homok…) Végül Ciprusra esett a választásunk. A repjegy olcsóbb, mint a benzin ára Horvátba, a sziget gyönyörű, és van tenger is…

Milán persze nem akar jönni… imádom a serdülő 15 éveseket...! Apjával vitatkoztak egy sort, erre én leszidtam először Zolit (… „Milyen apa vagy Te! Rákényszeríted ezt a szegény gyereket a tengerparti nyaralásra! Te Döggg!!!!”) majd Milcsit (…”Akkor nem jössz bmeg! Mehetsz Mamáékhoz kapálni!” …avagy kinek a tenger, kinek a tengeri… 😉) Így már kávéznom sem kellett, vérnyomásom beállt, és pár óra alatt lefoglaltuk Zolival a repjegyet, a szállást, autót és még a CyprusFlightPass-t is kitöltöttem (angol nyelvvizsgára készülőknek ajánlom, cseles kérdések – csak angol és görög nyelven elérhető. Négyőnknek kb. 1,5 óra alatt kész lett…).

Mondják, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve… A WizzAir, hogy már az 1. nyaralós napot is élvezhesse az utazó, reggel kilencre megérkezik Ciprusra -> ezért 6.35-kor indul Budapestről a gép -> emiatt hajnal 4 után be kell csekkolni/odaérni a reptérre -> tehát éjjel 1-2 között el kell indulni Bácsalmásról Pestre. Hirtelen elgondolkodtam a 19 ezer Ft-os repjegy olcsóságán… Zoli ráadásul nem szeret repülni (huszonévesen volt egy viharos repülése haza Skandináviából…). De amikor rájöttünk, hogy Cipruson angol vezetés van (jobboldali kormány, fordított közlekedés, a bérelt autónkat nem ismerve), közölte, hogy most már a repülés nem aggasztja… Tehát így indultunk neki.

Tehát ott tartottam, hogy elindultunk. Meglepően könnyen ébredtek a Kicsik, Pestre – éjjel – alig volt forgalom, hajnal négykor a kocsinkat már várták a megőrzőben és vittek is ki bennünket a reptérre. (Évek óta ugyanazt a parkolócéget használjuk, nagyon jók.)

A vámvizsgálaton a pár napja vásárolt méregdrága és minőségi naptejem kiszúrták – ki kellett dobnom… 20 ml-rel volt több a megengedettnél. Olyan jól esett, mint egy fejlövés. 😮 Viszont minden másunk megfelelt a feltételeknek. A repülés zavartalanul telt. A WizzAir fapados, de 2 órát kibír az ember… Felszálláskor Gergő és Zazó hangosan sikított majd kacagtak – egész gép hallotta persze, mindenki mosolygott. Nem ez az első repülésük, szerencsére nagyon élvezik. A Somogyi-féle folklórműsor után 2 óra nyugodt repülés következett. A pilótánk is poénos kedvében volt, leszálláskor így búcsúzott az utasoktól: „…Köszönjük, hogy minket választottak. Kérem nézzék át még egyszer üléseiket, ne hagyjanak itt semmit. Kivéve, ha az csoki. Azt szeretjük.” Mivel 10500 méter magasan (- 40°C-on) repültünk, Ciprus tengerszintjén pedig +40 °C volt, megérkezéskor kaptunk egy nagy adag fehér párát a fedélzetre… Zolival megállapítottuk, hogy tiszta „Auschwitz”: először átnézik a csomagjainkat, aztán zárt helyre összezárnak egy csomó embert, majd jön a gőz… tudom, morbid hasonlat, de mi már csak ilyenek vagyunk… Túléltük.

Már Ferihegyen pedzegették, hogy véletlenszerű covid-ellenőrzést tarthatnak 1-2 utasnál Cipruson. Igazuk lett, de a görögök nem cicóztak: az egész Bp-Larnaca járatot leszűrték! Ezt úgy kell elképzelni, mint valami amerikai akció-katasztrófafilm felvételét… ahogy leszálltunk, a gép mellett 5-6 nyakig védőfelszereléses szakember állt, meg néhány vizsgálóbox és pár asztal. Mind a kb. 200 embertől (kivéve a kisgyerekek) torok- és orrváladék mintát vettek. Igggggen halkan jegyezném meg, hogy fél óra alatt mindenki készenlett, mehetett útjára. És 5-6 óra múlva e-mailben és sms-en megkaptuk az eredményünket is… (szerencsére negatív). Bízom benne, hogy visszafelé Budapesten ilyen nem lesz, mert a magyarok tempóját ismerve 1 gép leszűrése kb. egy újabb nyaralásnyi időt venne igénybe. 😕

Ezt is túlélve elhagytuk a repteret, felvettük a kocsinkat, egy jobb oldali kormányos Nissant. Az angol (fordított…) vezetés nekünk tényleg fura. Zoli ül az anyósülésen, és előtte a kormány. Bal oldalt/sávban megyünk, jobbról előzünk, a körforgalom is fordított irányú… Tragédia! De Zoli profin csinálja… A külföldiek vezetési rutinjával – illetve annak hiányával – a ciprusiak is tisztában vannak, úgyhogy a bérelt autók rendszámtáblája vörös, messziről látszik. A bennszülöttek ennek megfelelően türelemmel és kellő távolságtartással viselkednek velünk szemben az utakon…

A szállásunkhoz gyorsan odaértünk, nagyon szép. Tiszta görög minden. Kivéve a kávét, az török! 😊 Imádom! Zaccos, és olyan erős, hogy beleolvad a kiskanál… Ebédeltünk, az felejthető; majd medencéztünk, az csudajó volt! A Kicsik este hatkor bealudtak... elfáradtak. Az elmúlt 5 évben nem volt ilyen (csodában) részünk! Igaz, a mi emeleti hálószobánkban, de lent is van egy franciaágy, Zolival ottaludtunk… Délután Milcsit is felhívtam.

Mivel másnap sikerült szinte délig aludni a Kicsiknek (...és mi hagytuk), délutánra valamilyen könnyű környékbeli programot terveztünk Zolival. Páfosz (Paphos) tőlünk 30 km-re sincs, ezért kitaláltuk, hogy elmegyünk oda. Páfosz Nyugat-Ciprus egyik nagyvárosa, kb. 30000-en lakják (úgy 2000-3000 éve…), rengeteg a történelmi emléke, szép a kikötője, és modern és élettel teli az új városrésze. Ciprusnak 2 repülőtere van: egyik Larnacában – ide jönnek a magyar gépek-, a másik pedig Páfoszban – na, ide alig jönnek magyar gépek.

A szállodánkból elindulva már 5 perc múlva megálltunk, Afrodité szikláinál. Afrodité szikláinak az eredeti elnevezése, a Petra Tou Romiou (=A római sziklája), ugyanis egy híres bizánci (=görög) hős itt állta útját a portyázó szaracénoknak (=törököknek). Emberfeletti erejével leszakított egy hatalmas sziklát a part menti hegyekből, és a tengerbe hajította, szétzilálva ezzel a szaracén hódítók haderejét. Na most, hogy ez így történt-e, bizonyítsa az, aki látta… A másik legenda, ami a sziklákhoz köthető, hogy Afrodité, a szépség és szerelem istennője itt született, itt lépett ki a habokból. Az tény, hogy nagyon szép a tengerpart, nagy kavicsos, nagy hullámos. Több babona is kötődik a sziklákhoz: aki a legnagyobbat 3x körbeússza, örökre egészséges marad; ha párok ússzák körbe 3x, örökre együttmaradnak. A szép nagy fehér kavicsokra pedig felírják a szerelmesek a neveiket, ezzel is megpecsételve a szerelmüket. Afrodité szikláitól most már tényleg Páfoszba mentünk, egyenesen a Királysírokig (angolul jobban hangzik: Tombs of the Kings). Nevüktől eltérően nem királyok temetkezési helyei voltak, hanem a régió előkelőségeit és családtagjaikat helyezték itt végső nyugalomra. A legelső ilyen sír kb. 2500 éves, de évszázadokon át használták a területet. Több száz négyzetméteren sok-sok sziklába/földbe vájt „házat” tártak már fel, jelenleg 8 be is járható. Természetesen üresek, a tartalmukat a régészeti múzeumba vitték át. Leszámítva, hogy árnyékban is legalább 40 °C volt, tényleg hatalmas és érdekes a hely. (Fontosságát mutatja, hogy az UNESCO Világörökség részét képezi 1980 óta.) Bár a tengerparton fekszik, és szép liget veszi körül (tele kabócákkal), de a meleg kegyetlen! Félig megsülve átmentünk a közeli LIDL-be, vettünk inni- meg vacsinak valót, majd átkocsikáztunk a kikötőn, megnéztünk egy gyönyörű görögkeleti templomot – Zoli megszokta a jobb-os vezetést, úgy közlekedik, mint az ittlakók… - és kikötöttünk a régészeti múzeumnál. Ami 6-kor bezárt. Mi 6 óra 5 perckor értünk oda… tehát a mozaikokat meg a színházat nem láttuk. Úgy döntöttünk, hazajövünk…

A hotelben a fiúk még medencéztek egyet, jólesett nekik. Közben rájöttem, hogy egyetlen fotón sem vagyok rajta – mivel én fényképezek… - de becs’szó, hogy én is fürdök!!!! Most épp disco van a medencénél… nagyon nyomják.

szállásunk

Afrodité sziklái

Királysírok, Páfoszban

Varázslatos Portugália

Még tavaly év elején írtam, hogy idén – a ház felújításunk miatt – nem tervezünk nagyobb utazást… Hááát, a fene sem gondolta, hogy ez ennyire bejön! Még márciusban is, ahogy Milánóról meséltem, bizakodtam a kisebb kirándulások megvalósulásában, de sajnos a koronavírus mindent felülírt. Egészen augusztusig nem mentünk sehova.

Viszont nyár végén nem bírtuk tovább, és még mielőtt bevezették volna az őszi szigorításokat idehaza, Somával elutaztunk pár napra Portugáliába! Nem ez az első utunk ide, 2 éve – az Azori-szigeteket megjárva – már eltöltöttünk 3 napot Lisszabonban, nagyon élveztük. Most nem a fővárost vettük célba, hanem a Lisszabontól kissé nyugatabbi területeket: Estorilt, Sintrát és Cabo da Roca-t.

A járvány miatt a repjegy- és hotelárak kimondottan kedvezőek voltak, pár tízezer Ft-ból sikerült megoldanunk mindet. Féltünk, hogy nagyon szigorú ellenőrzések várnak ránk, esetleg karantén, bezárt látványosságok – magyarul egy horrorisztikus nyaralás… de pozitívan csalódtunk. Minden rendben alakult. A reptereken bár volt hőkamera, rengeteg figyelemfelhívó kiírás, fertőtlenítők – tehát jóval komolyabbra vették az ellenőrzést – mégis gyorsan és rendezetten ment minden. Időben felszálltunk, időben megérkeztünk, és kora este már neki is álltunk keresni a bérelt kocsinkat Lisszabonban. Eleinte nem találtuk… de szerencsénkre pont az orrunk előtt a kijáratnál állt meg az autóbérlő cég kisbusza, amire felszálltunk, és ki is vitt a telephelyükre. A kocsink tiszta, kényelmes, bár egyszerű volt, a papírozás gyorsan és könnyen ment – csak ajánlani tudom a céget (Rentalcars)! Megszerezve a bérelt autónkat egyenest a szállásunkhoz indultunk Estorilba. Estoril egy üdülőfalu a fővárostól 30-40 km-re nyugatra, Cascais mellett. A tengerparton található, rengeteg villa, hotel épült itt. A mi szállásunk a Hotel Londres Estoril volt, egy kellemes, egyszerű, nem túl drága hely. Az udvaron nagyon szép medence állt, a higiéniára nagyon odafigyeltek az egész épületben… A reggeli viszont átlagosnak mondható, és a hotel hátránya, hogy nincs saját garázsa, a bérelt autóval csak az épület előtt tudtunk parkolni, azt is nehézkesen (kevés volt a hely). Arra, hogy 3 napra megszálljunk itt, tökéletes, de nem került a kedvenceim közé.

Első kirándulásunk Sintrába vezetett. Sintra évszázadok óta királyi város, a gazdagok nyári rezidenciája, hatalmas és gyönyörű kastélyokkal és parkokkal. 1995 óta a világörökség része, évente több millió turista látogatja. Én jó pár éve a „fordított kutat” (Beavatási kút) láttam meg egy utazási oldalon, és már akkor tudtam, hogy egyszer megnézem… Sintrába vonattal, busszal, de természetesen kocsival is el lehet jutni, nincs messze Lisszabontól. Maga a város kicsi, zegzugos utcákkal teli, de vannak őrzött parkolói – tehát az autó nem akadály. Miután mi is leparkoltunk, a közeli Sintra Nemzeti Palotába mentünk… Hatalmas gótikus épület, valamikor a kora középkorban építették, királyi rezidencia volt a XV. századtól egészen a monarchia 1910-es bukásáig. Gyönyörű termei, belső kertjei és a 2 hatalmas kéményes konyhája ma is lenyűgöző. Van pár szoba, aminek története különösen érdekes. Az egyik a hattyúk terme, amit a mennyezetre festett hattyúkról kapta a nevét. A hattyúk III. (Jó) Fülöp házának jelképe, míg a 30-as szám megegyezik Izabella királynő életkorával. A másik a szarkák terme, ami arról híresült el, hogy Philippa királynő rajtakapta I. János királyt, ahogy megcsókolja az egyik udvarhölgyet. Úgyhogy kidekorálták ezt a szobát annyi szarkával, ahány nő volt az udvarban, tehát 136-al. A mennyezeten lévő szarkák I. János védekezésének mondatát lobogtatják kis zászlókon azaz "Por Bem - ami annyit tesz: "Így a legjobb mindenkinek". Az Arabok terme csempével díszített, közepén márvány kúttal, a Címerteremben pedig 72 nemesi család címere látható a kupolán és csempéből kirakott „festmények” a falakon – érthetően hatalmas a helyiség. Legalább 1,5-2 órát eltöltöttünk itt… nem volt nagy tömeg. A palotából ráláttunk a Mór várra, de oda nem mentünk fel. Akkor égett le az erdő körülötte, lezárták az utakat… Ettünk egy fagyit, és átgyalogoltunk a Quinta da Regaleira palotába. A palota egy gazdag portói család tulajdona volt eredetileg, de az évszázadok alatt többször cserélt gazdát. Még a japánok is birtokolták, de 1997-ben visszakerült Sintra város tulajdonába. A régi és az új épületek mellett olyan rejtélyes épületek is vannak, amelyek állítólag az alkímia, a kőművesség, a Templomos Lovagok és a Rózsakeresztesek szimbólumaival vannak átitatva. És itt van az az épület, ami engem annyire megfogott: a Beavatási kút (Poco Iniciatico)… képzeljetek el egy 27 méter mély fordított tornyot, amiben csak lefelé lehet menni, a végén egy barlangba jutsz, majd pár méter után egy tavacskához és a szabadba. Különleges hely, sosem láttam máshol még ilyet. A Regaliera palota kertje is meseszép, órákig lehet sétálni benne. A bejáratnál egy utcazenész énekelt, nagyon erős és szép hanggal, ez még fokozta az élményt… Sajnos a Pena palotát se tudtuk megnézni a tűz miatt, úgyhogy ebédeltünk egyet, és kimentünk az óceánpartra. Az Atlanti óceán hideg volt, bár az idő meleg és napos.

Másnap Európa legnyugatibb pontjához, a Cabo da Roca-hoz mentünk. A rómaiak meg egyszerűen Promontorium Magnum-nak nevezték, azaz a Nagy Hegyfoknak. Luís de Camões portugál költő szerint "ez az a hely, ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik”. Itt egy szép világítótorony, egy emlékmű (sziklán kereszt) és számos turisztikai épület áll, egy 140 méter magas sziklán. Állandóan fúj a szél, hiába sütött a Nap, szinte fáztunk. Az egyik irodában viszont vettem egy szép, színes A3-as (2 összehajtott A4-es) méretű névre szóló oklevelet arról, hogy jártam a „világ” – legalábbis Európa – végén. Nekem ami még tetszett: a mindent beborító hottentotta füge/jégvirág… gyomként nő. Ezen a napon megnéztük még Boca do Inferno-t (a „Pokol szája”-t) az Atlanti-óceán portugál partján, Cascaisnál. Ez egy a parti sziklákban kialakult hasadék, a hajósok számára veszélyes és félelmetes hely volt sokáig. Ma már csak turisztikai látványosság, és amennyire meg tudtam ítélni jó horgászhely. Ma is tengeri (pontosabban óceáni) étteremben ebédeltünk, nagyon élveztük. Soma osztrigát és tengeri herkentyűs tálat kért, én kacsakagylót és sült halat. Isteni volt.

Sajnos utolsó nap már a hazajövetellel voltunk elfoglalva. Mivel Lisszabonban még maradt egy kis időnk, elmentünk a Krisztus király szoborhoz. A 82 méter magas talapzaton álló, Lisszabon városa felé forduló szobor 28 méter magas, és ezzel az egyik legmagasabb portugáliai építménynek számít. Viszont bezárták… kívülről csináltam pár fotót, elmentünk egyet plázázni innen, majd leadtuk a kocsit és hazarepültünk. Nagyon rövidnek tűnt ez a 3 nap… pedig megint nagyon sok szépet láttunk.

Nagyon vágyom arra, hogy újra sokat és szabadon utazhassunk... Na, majd eljön annak is az ideje!

királyi palota

hattyúk terme

szarkák terme

háttérben a konyha

címerterem

Mór vár

Quinta da Regaleira 

Beavatási kút

Cabo da Roca

Boca do Inferno

halétterem az óceánparton

kacsakagyló előételnek

...és a kihagyhatatlan Pasteis de Nata