Még tavaly év elején írtam, hogy idén – a ház felújításunk miatt – nem tervezünk nagyobb utazást… Hááát, a fene sem gondolta, hogy ez ennyire bejön! Még márciusban is, ahogy Milánóról meséltem, bizakodtam a kisebb kirándulások megvalósulásában, de sajnos a koronavírus mindent felülírt. Egészen augusztusig nem mentünk sehova.
Viszont nyár végén nem bírtuk tovább, és még mielőtt bevezették volna az őszi szigorításokat idehaza, Somával elutaztunk pár napra Portugáliába! Nem ez az első utunk ide, 2 éve – az Azori-szigeteket megjárva – már eltöltöttünk 3 napot Lisszabonban, nagyon élveztük. Most nem a fővárost vettük célba, hanem a Lisszabontól kissé nyugatabbi területeket: Estorilt, Sintrát és Cabo da Roca-t.
A járvány miatt a repjegy- és hotelárak kimondottan kedvezőek voltak, pár tízezer Ft-ból sikerült megoldanunk mindet. Féltünk, hogy nagyon szigorú ellenőrzések várnak ránk, esetleg karantén, bezárt látványosságok – magyarul egy horrorisztikus nyaralás… de pozitívan csalódtunk. Minden rendben alakult. A reptereken bár volt hőkamera, rengeteg figyelemfelhívó kiírás, fertőtlenítők – tehát jóval komolyabbra vették az ellenőrzést – mégis gyorsan és rendezetten ment minden. Időben felszálltunk, időben megérkeztünk, és kora este már neki is álltunk keresni a bérelt kocsinkat Lisszabonban. Eleinte nem találtuk… de szerencsénkre pont az orrunk előtt a kijáratnál állt meg az autóbérlő cég kisbusza, amire felszálltunk, és ki is vitt a telephelyükre. A kocsink tiszta, kényelmes, bár egyszerű volt, a papírozás gyorsan és könnyen ment – csak ajánlani tudom a céget (Rentalcars)! Megszerezve a bérelt autónkat egyenest a szállásunkhoz indultunk Estorilba. Estoril egy üdülőfalu a fővárostól 30-40 km-re nyugatra, Cascais mellett. A tengerparton található, rengeteg villa, hotel épült itt. A mi szállásunk a Hotel Londres Estoril volt, egy kellemes, egyszerű, nem túl drága hely. Az udvaron nagyon szép medence állt, a higiéniára nagyon odafigyeltek az egész épületben… A reggeli viszont átlagosnak mondható, és a hotel hátránya, hogy nincs saját garázsa, a bérelt autóval csak az épület előtt tudtunk parkolni, azt is nehézkesen (kevés volt a hely). Arra, hogy 3 napra megszálljunk itt, tökéletes, de nem került a kedvenceim közé.
Első kirándulásunk Sintrába vezetett. Sintra évszázadok óta királyi város, a gazdagok nyári rezidenciája, hatalmas és gyönyörű kastélyokkal és parkokkal. 1995 óta a világörökség része, évente több millió turista látogatja. Én jó pár éve a „fordított kutat” (Beavatási kút) láttam meg egy utazási oldalon, és már akkor tudtam, hogy egyszer megnézem… Sintrába vonattal, busszal, de természetesen kocsival is el lehet jutni, nincs messze Lisszabontól. Maga a város kicsi, zegzugos utcákkal teli, de vannak őrzött parkolói – tehát az autó nem akadály. Miután mi is leparkoltunk, a közeli Sintra Nemzeti Palotába mentünk… Hatalmas gótikus épület, valamikor a kora középkorban építették, királyi rezidencia volt a XV. századtól egészen a monarchia 1910-es bukásáig. Gyönyörű termei, belső kertjei és a 2 hatalmas kéményes konyhája ma is lenyűgöző. Van pár szoba, aminek története különösen érdekes. Az egyik a hattyúk terme, amit a mennyezetre festett hattyúkról kapta a nevét. A hattyúk III. (Jó) Fülöp házának jelképe, míg a 30-as szám megegyezik Izabella királynő életkorával. A másik a szarkák terme, ami arról híresült el, hogy Philippa királynő rajtakapta I. János királyt, ahogy megcsókolja az egyik udvarhölgyet. Úgyhogy kidekorálták ezt a szobát annyi szarkával, ahány nő volt az udvarban, tehát 136-al. A mennyezeten lévő szarkák I. János védekezésének mondatát lobogtatják kis zászlókon azaz "Por Bem - ami annyit tesz: "Így a legjobb mindenkinek". Az Arabok terme csempével díszített, közepén márvány kúttal, a Címerteremben pedig 72 nemesi család címere látható a kupolán és csempéből kirakott „festmények” a falakon – érthetően hatalmas a helyiség. Legalább 1,5-2 órát eltöltöttünk itt… nem volt nagy tömeg. A palotából ráláttunk a Mór várra, de oda nem mentünk fel. Akkor égett le az erdő körülötte, lezárták az utakat… Ettünk egy fagyit, és átgyalogoltunk a Quinta da Regaleira palotába. A palota egy gazdag portói család tulajdona volt eredetileg, de az évszázadok alatt többször cserélt gazdát. Még a japánok is birtokolták, de 1997-ben visszakerült Sintra város tulajdonába. A régi és az új épületek mellett olyan rejtélyes épületek is vannak, amelyek állítólag az alkímia, a kőművesség, a Templomos Lovagok és a Rózsakeresztesek szimbólumaival vannak átitatva. És itt van az az épület, ami engem annyire megfogott: a Beavatási kút (Poco Iniciatico)… képzeljetek el egy 27 méter mély fordított tornyot, amiben csak lefelé lehet menni, a végén egy barlangba jutsz, majd pár méter után egy tavacskához és a szabadba. Különleges hely, sosem láttam máshol még ilyet. A Regaliera palota kertje is meseszép, órákig lehet sétálni benne. A bejáratnál egy utcazenész énekelt, nagyon erős és szép hanggal, ez még fokozta az élményt… Sajnos a Pena palotát se tudtuk megnézni a tűz miatt, úgyhogy ebédeltünk egyet, és kimentünk az óceánpartra. Az Atlanti óceán hideg volt, bár az idő meleg és napos.
Másnap Európa legnyugatibb pontjához, a Cabo da Roca-hoz mentünk. A rómaiak meg egyszerűen Promontorium Magnum-nak nevezték, azaz a Nagy Hegyfoknak. Luís de Camões portugál költő szerint "ez az a hely, ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik”. Itt egy szép világítótorony, egy emlékmű (sziklán kereszt) és számos turisztikai épület áll, egy 140 méter magas sziklán. Állandóan fúj a szél, hiába sütött a Nap, szinte fáztunk. Az egyik irodában viszont vettem egy szép, színes A3-as (2 összehajtott A4-es) méretű névre szóló oklevelet arról, hogy jártam a „világ” – legalábbis Európa – végén. Nekem ami még tetszett: a mindent beborító hottentotta füge/jégvirág… gyomként nő. Ezen a napon megnéztük még Boca do Inferno-t (a „Pokol szája”-t) az Atlanti-óceán portugál partján, Cascaisnál. Ez egy a parti sziklákban kialakult hasadék, a hajósok számára veszélyes és félelmetes hely volt sokáig. Ma már csak turisztikai látványosság, és amennyire meg tudtam ítélni jó horgászhely. Ma is tengeri (pontosabban óceáni) étteremben ebédeltünk, nagyon élveztük. Soma osztrigát és tengeri herkentyűs tálat kért, én kacsakagylót és sült halat. Isteni volt.
Sajnos utolsó nap már a hazajövetellel voltunk elfoglalva. Mivel Lisszabonban még maradt egy kis időnk, elmentünk a Krisztus király szoborhoz. A 82 méter magas talapzaton álló, Lisszabon városa felé forduló szobor 28 méter magas, és ezzel az egyik legmagasabb portugáliai építménynek számít. Viszont bezárták… kívülről csináltam pár fotót, elmentünk egyet plázázni innen, majd leadtuk a kocsit és hazarepültünk. Nagyon rövidnek tűnt ez a 3 nap… pedig megint nagyon sok szépet láttunk.
Nagyon vágyom arra, hogy újra sokat és szabadon utazhassunk... Na, majd eljön annak is az ideje!
