A szentjánoskenyérfa sziget II.

Másnap reggel még mindig morgott Zoli… Kora reggel lement reggeliért, ettünk mind a négyen. Aztán mikor bementem a szobánkba, ott találtam a gyűrűt. Kiderült, hogy még tegnap délután elment értük. Kibékültünk. Nagyon szeretem!

Pár nappal később megint kirándultunk, most kishajóval. Ez átvitt bennünket Bisevo-ra, a Kék barlanghoz. A kapitánnyal együtt 14-en voltunk, köztük 7-en magyarok (mi, négyen + egy házaspár a kisfiukkal. Érdekes, más magyarokkal nem is találkoztunk…) Kb. fél-egy óra alatt értünk a szigetre (9 km-re van…), eléggé hullámzott a tenger. Bisevo kikötője mindössze pár házból áll… Itt átszálltunk egy kis motoros csónakba, amivel megkerültük félig a szigetet, és becsorogtunk a barlangba. A bejáratnál le kellett hajtani a fejünket, olyan kicsi volt. Viszont a benti látvány gyönyörű! A barlangba 2 úton – egyrészt ahogy mi is jöttünk, másrészt pedig az ellenkező oldalon, a tenger szintje alatt – lehet bejutni. Délelőtt a napsugarak a 2. módon hatolnak be, alulról világítják meg a falakat a vízen keresztül. Emiatt az egész belső tér olyan, mintha neonkék lenne… Pár percig voltunk csak itt, de így is maradandó élmény.

Bisevo-ról még pár szót: a XI. sz.-ban a bencések itt alapítottak kolostort, aminek ma csak a romjai állnak a sziget közepén. (A bencések átköltöztek Vis-re a XIII. sz.-ban.) Bisevo a XIX. sz.-ban lett igazán felkapott, a Modra spilja (Kék barlang) felfedezésével. A barlangot 1884-től lehet látogatni, ha jól tudom, ma a világörökség része. Belülről 6 m magas, az alsó – tenger alatti nyílása – 10 m széles.

Ezután visszacsónakáztunk a kishajóhoz, és elindultunk Komisa-ra. A magyar kisfiú mesélte, hogy nemrég a halászok egy 5 m-es cápát fogtak Jabuka mellett (kis sziget a part mentén…). Azt is megtudtuk, hogy Komisa-tól nem messze, a tengerparton van egy elhagyott katonai támaszpont, ahol lövegek és egyéb katonai cuccok vannak szabadon. El is határoztuk, hogy holnap megnézzük.

Utolsó előtti napunkon el is indultunk felderíteni a katonai bázist. (A bencés templomon túl, a szeméttelepnél kell letérni az útról. A szeméttelep nagyon büdös.) Keskeny, köves-kavicsos utacskán kell haladni kb. 3 km-t, akkor érjük el a bejáratot. A “támaszpont” területe szerintem több hektár, a sziklákon mindenütt őrtornyok és kis házak állnak. És sehol senki… Teljesen kihalt, elhagyott a terület. Minden tárva-nyitva, úgyhogy bementünk. A házak alatt alagutak vezetnek le a mélybe, ezek az akna-szerű lyukak igen mélyek lehetnek. Ledobtunk egy követ, több mint 3 másodperc alatt ért le! Nem mertünk lemászni a létrákon… A bejárat után van egy központi nagy “bunker” a sziklába vájva, kb. 3×5 m-es bejárattal. Csupa beton és szikla az egész. Azért bementünk. Mivel sötét volt, kocsival tolattunk be, és a lámpájával világítottuk meg a teret. Minden üres és félelmetes (bár a hűvös félhomály jólesett). Kicsit Doom-os (gyilkolászós számgépes játék) hangulatú…csak a szörnyek és a katonák hiányoztak. :/ A bázison beljebb megtaláltuk a központi épületet (…én legalábbis kineveztem annak.) Egyemeletes ház, kis helyiségekkel és egy nagy “ebédlővel”, előtte betonozott plac (itt sorakoztak reggelente?). Bent a falon volt egy kb. 2×3 m-es festmény, amin fekete kaszás emberek menetelnek… elég depressziós. Odakinn fügefák teremtek, Somáék le is szüretelték. Ilyen isteni, mézédes, tejszínes fügét még sosem ettem! Kimentünk a tengerpartig, ahol kb. 20 m-enként tüzérségi lövegek állnak – mindegyik tönkre volt téve. Itt is látszódtak lefelé a járatok… Kb. 2 óra séta után indultunk haza, félig megfőve. (A talajt fehér kövek borítják, amik visszaverik a fényt, ezáltal még jobban éreztük a meleget.) Nemrég olvastam, hogy ma már szervezett túrákat szerveznek ide, jó lenne újra látni, mi maradt ezekből…

 úton a Kék-barlangba

 az elhagyatott támaszpont

A szentjánoskenyérfa szigete I.

Most nézem, hogy mennyire elmaradtam egy ígéretemmel… Még a legelső bejegyzéseim között írtam Pagról, és egy otthagyott gyűrűről, illetve egy másik ékszerről, ami azóta is megvan. Hát jöjjön most Vis, és az eljegyzési gyűrűnk története…

Vis gyönyörű kis sziget Horvátország és Olaszország között, épp ezért az „átkosban” (…pár évtizede) mint védőbástya szerepelt a kapitalizmussal szemben. Ennek nyomait mi is láttuk, de erről majd később mesélek…

Történetünk egy szép nyári délután indult, amikor is anyósom, apósom, én és Soma nekiindultunk a nagyvilágnak… Soma szüleit nagyon szeretem, igazi jó emberek. Végigdolgozták az egész életüket és még sosem voltak külföldön nyaralni. Örülök, hogy sikerült rábeszélni őket! Egy délutáni és éjszakai vezetés után hajnalban már Splitben voltunk. Nézelődni nem igazán volt időnk – álmosak is voltunk… - fél 9-re futott be a kompunk, egy 4 emeletes nagy hajó. A beszállás (kocsiké és utasoké) hasonló volt, mint Görögben. Az autókat és kamionokat az alsó szinteken cm-ekre egymástól bezsúfolva helyezték el, a felső szintek pedig az utasoké voltak. 11-re értünk Visre – a szigetre és a városba is, innen pedig egyenest Komisa-ra autóztunk. Komisa-n – ahogy az ottaniak ejtik: Komizsán – volt a szállásunk, konyha-étkezős, 2 hálószobás, erkélyes, mindennel felszerelt, full-os 2. emeleti magánlakás. A házinéni is aranyos…

Másnap késő reggel keltünk csak fel, nagyon jólesett! Reggeliztünk, majd kimentünk a tengerre. A strand a város szélén, a templom mellett van. (A templomot “Gospa ad Gusarica”-nak hívják, ami nagyjából “Kalózoktól védő Miasszonyunk”-at jelent) Igazából bárhol lehet Komisa-n fürödni, de csak itt van hosszabb, folyamatos szabad partszakasz. A tengerpart kavicsos, nehéz rajta menni (vagy csak én vagyok finnyás? :), a víz befelé 8-10 méterre válik 2-3 méter méllyé. A kavicsok között – se a szárazon, se a vízben – alig van csiga, kagyló. Ez elszomorított… Soma hozott fel nekem búvárkodás közben pár tengerisün vázat, azok nagyon szépek. Kár hogy itt a tengerben kevés az élet. Bár anyósom szerintem nem így látta, több medúza is megcsípte. Késő délután papával elindultunk túrázni. A házunk mögött felmentünk a kövesútra, és onnét a közeli bencés templomig. Útközben több kiló fügét és szentjánoskenyeret szedtünk és ettünk…  A szentjánoskenyérfa a sziget jelképe. Kb. 3-5 méter magasra nő, szárnyas levelei vannak és hosszú, keskeny (8-10 cm-es) termései. A termés ehető, édeskés, csak a benne lévő magvak nem. A magok annyira egyforma súlyúak, hogy régen az arany és más drágakövek mérésére használták. Így a szentjánoskenyér latin nevéből (Ceratonia siliqua) ered a karát szó… Manapság a szentjánoskenyeret élelmiszerek sűrítésére és (baba)tápszerekbe használják. Láttunk egy nagy – ismeretlen – fát is, aminek 3 törzse volt, és ahogy apósom odament, rengeteg lepke szállt fel az ágai közül. Úgy tűnt, mint valami mesejelenet… Hamarosan felértünk a bencés kolostorhoz. Sajnos bemenni nem tudtunk – zárva volt -, csak körbesétáltuk. A templomot a XII-XIII sz.-ban építették (több lépcsőben), és Szent Miklósról, a hajósok és utazók védőszentjéről nevezték el. Az épület mellett van a város temetője. Késő délután Somával lementünk vásárolni vacsorának valót, és bementünk az egyik ékszerészhez is, kinéztünk egy szép arany kísérőgyűrűt. (Terveztük az eljegyzést…) A gyűrű nem egy, hanem 3 aranykarika – egy fehér-, egy vörös- és egy sima arany – ‘összefonva’, kb. 20000 Ft. Idehaza még nem láttam ilyet. Egyelőre nem vettük meg, csak félretetettük.

Következő nap elindultunk kocsival túrázni a szigeten. Komisa és Vis között 2 út van: egy rövidebb (kb. 5 km) és egy hosszabb (~8 km), ami kacskaringósabb, sok falut érint. Mi az utóbbin mentünk; jó meredek az út, ráadásul a sziklás tengerpart mellett vezet, élveztem. Podhumljén át Podspiljéig mentünk, itt elkanyarodtunk a Tito-barlang (Titova spilja) felé. 1944-ben itt élt Tito, innen irányította az ellenállást. Szemben van egy másik, kisebb barlang – ez volt a vezérkar főhadiszállása. Jelenleg pár kivájt, üres sziklaüreg az egész ismertető táblákkal, de érdekes. A barlangokhoz lépcső vezet – jó kis cardio-edzés -, bár lehet szamarat is bérelni. Mi gyalogoltunk. Rengeteg a kabóca és a gyík. Vist kb. ugyanolyan meredek úton lehet megközelíteni, mint Komisat. Ezután jött Vis… Vis a sziget székhelye, bár kevesebben laknak itt, mint Komisan (2500 fő). Szép kisváros, a kompkikötőjét már megismertük megérkezésünkkor… Elsétáltunk a parton a Battery Museum felé, kiderült, hogy ez a fellegvár (Batereja) helytörténeti kiállítása. Nem volt nyitva… Strandot se találtunk… Mamáék haza akartak menni. Zoli mérges volt… Én szerettem volna megnézni a Prirevo-félszigeten levő Szent-Jeromos ferences kolostort, ami a város másik végében állt. Elegem lett… Mondtam is, hogy elmegyek, megnézem a kolostort, aztán meg megyek haza busszal. Ők meg azt csinálnak, amit akarnak. Ezzel el is indultam… sajnos a templom nem volt nyitva. Amikor visszaértem, Somáék nem voltak sehol. A kikötő melletti utazási irodában megkérdeztem a Komisa-ba induló buszok menetrendjét, és leültem a pálmaligetbe, nézelődtem. A buszom indulásáig kb. 1 órám volt még. Pár perc múlva jött Soma – hazavitte a szüleit -, és visszaautókázott értem. Nagyon haragudott rám… az úton egy szót sem szólt. Hazaérve Komisara, este papával bementünk a várnál (óratoronynál, a móló mellett) a tengerészeti-hajózási múzeumba. A földszinten halászeszközök és egy középkori halászcsónak (1585-ös, Falkusa a neve…) van kiállítva, az emeleten pedig hálók és különféle tengerészcsomók láthatók. Legfelül ki lehet állni a tetőre nézelődni, régen itt őrbástya lehetett. Múzeumként 1986-tól működik.

 Komisa

 kolostor

 a mese-fa

 ???

 Tito-barlang

Egy falat Kína

Amikor nyaralni megyünk – főleg nagyvárosba… – sokszor elmélázok azon, hogy egy-egy nagy épület felső szintjén vajon kik élhetnek/dolgozhatnak, egy-egy régi háznak mi lehet a története, és egy-egy szembejövő embernek mi lehet a sorsa… találgatok. És biztos vagyok benne, hogy az igazság még az én képzeletemnél is sokkal érdekesebb lehet. A klasszikus, idegenvezetős városnézések nem adnak választ rá, így marad a fantázia….

Budapesten is sok olyan hely van, ami izgatja a képzeletem, ezek közé tartozik például a józsefvárosi „kínai negyed”. Viszont a múlt hétvégén sikerült eljutnunk ide! Szerencsére egyre inkább teret nyer az „alternatív városnézés” lehetősége, amikor nem a hagyományos látnivalókat, hanem különlegességeket mutatnak meg képzett idegenvezetők, viszonylag elfogadható áron. Nem tudom és nem is akarom az összes céget felsorolni, de pl. ilyen a Budapesti séták, Sétaműhely, Imagine Budapest és a Hosszúlépés is. Talán ez utóbbinak a legjobb a marketingje, és nagyon precízen, érdekesen szervezik meg az útjaikat. Mi is hozzájuk fizettünk be, és így sikerült egy apró bepillantást nyernünk a magyar kínaiak különleges világába…

A séta kb. 2,5 óra, az ára 4290 Ft/fő volt… a közeli MOL benzinkútnál gyülekeztünk kora délután, legalább 20-25 ember. A Hosszúlépés munkatársa – egy fiatal srác, Tibor - pár másodperc alatt igazolta a regisztrációnkat, és végig segítette a kirándulást (…ő végezte a háttérmunkát, mi csak nézelődtünk.) Idegenvezetőnk Sánta Zsófia volt, egy mosolygós, lelkes lány, aki – mint bemutatkozásából kiderült… - angol-kínai szakon végzett az egyetemen, élt/tanult Kínában is, és jelenleg – többek között - az ideköltöző kínaiaknak segít Magyarországon… Szeretem a profi embereket, akik értik és szeretik a szakmájukat, és a tudásukat át tudják adni más embereknek… Zsófi ilyen. Visszatérve a túrára: indulás után rögtön bevetettük magunkat a volt józsefvárosi kínai piacra, illetve a mostani, mögötte elhelyezkedő területre, ami jelenleg inkább nagykereknek ad otthont. Nagyon furcsa a csupa távol-keleti felírat, a sok kis „diszkont”, bolt, étterem… mintha tényleg Kínába csöppennénk. Még egy igazi kulit is láttam. Tény, hogy ez egy zárt világ, nagyon idegenek voltunk benne. Nem örültek, ha fotóztunk, de mivel Somával mentem (életem párja 2 méter, 150 kg, és mögöttem jött…) senki nem mert rámszólni. Hiába, több mint testőr… Első helyen egy kínai élelmiszerüzletnél álltunk meg, pár percre bementünk, sokan vásároltak is. (Mi másnap mentünk vissza, akkor nem akartunk szatyrokat cipelni tovább…) Mint kiderült, itt vásárolnak a kínaiak. Tömérdek, számomra ismeretlen és egzotikus élelmiszert találtunk, a gyümölcsöktől a fűszereken, szószokon át a tésztákig. Tetszett! Második megállónk egy húsosbatyu-gyár volt – pontosabban egy kis üzem az egyik ház emeletén… itt pár kínai hölgy gyártja a batyukat, amiket mi a szomszédos, szép szobában megkóstolhattunk. És közben Zsófi csak mesélt, mesélt… :) Innen tudom, hogy ez az étel disznóhússal töltött, de tesznek bele egy kis rákot is (könnyebb emésztésért), sőt (kínai) újévkor 1-1 érmét is belerejtenek némelyikbe, szerencsét hoz. Mi csak simát kaptunk, de nagyon finom volt. Mindenkinek jutott 2-3 golyócska, nem laktunk jól, de nem is ez volt a cél. Ugyanis mentünk tovább a következő megállóhoz: a kínai étterembe. Ez nem egy „magyarosított” kínai büfé volt, hanem az a hely, ahol a kínaiak is ebédelnek. Tehát valódi kínai ételekkel… Az emeleten egy különszobában hatosával leültettek bennünket egy-egy nagy kerek asztalhoz, aminek a közepe forgatható (..úgy képzeld el, mint a rulettasztalt), és felszolgálták a négyfogásos ebédet. Mindenki mindenből ehetett, teát is kaptunk mellé, közben pedig Zsófi tovább mesélt… Kínáról, történelemről, hogy hogyan és mikor kerültek ide a kínaiak, hogyan élnek most, és miket esznek… Közel egy óra telt el itt. Miután jóllaktunk, még a túra végén megnéztük a közeli Kolónia lakótelepet, ahova egyre több kínai költözik. Régen ez a GANZ-lakótelep volt, egyszerű manzárd lakásokkal, közös fürdővel. Idővel modernizálódott, itt nyílt meg a Fekete lyuk (ma már nincs), és láttunk egy Petőfi-szobrot a telepen… A túra zárásaként Zsófi elmesélte, miért szeretik a kínaik Petőfit, kicsoda Lu Xun, és meghallgathattuk a Szabadság szerelem verset kínaiul. Tökéletes lezárás volt… Úgy eltelt a 2,5 óra, hogy észre sem vettük.

Azt viszont biztosan eldöntöttük, hogy a többi túrát is kipróbáljuk… hiszen annyi minden titkot rejt még Budapest!

 mintha Kínába csöppenénk...

 zárt világ, saját újsággal

 kínai élelmiszerbolt

 húsostáska gyár, és kóstoló

 úton az étterembe

 finom volt!

 ...még recepteket is kaptunk

 a Kolónia telep víztornya

...és végül Petőfi