A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piac. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 15., vasárnap

A Vörös város (Marrakech)

Idei első nagyobb utazásunk Marokkóba, ezen belül Marrakeshbe vezetett.

Szállásunknak a Pickalbatros Aqua Fun Resort-ot választottuk, all inclusive ellátással. Nagyon jó hotel, nagy és tiszta, fejedelmi napi ötszöri étkezéssel, edzőteremmel, játszóházzal, discoval és jópár medencével. Ráadásul a mellette lévő Aquaparkot mi ingyen látogathattuk minden nap (10 napig maradtunk - bár 1. nap este érkeztünk, utolsó nap meg reggel távoztunk, de így is 8 napunk maradt...). Egyedül a mosatással nem voltam elégedett, irtó drága! Másik - kisebb - hátránya, hogy a városközponttól kb. 15 km-re van, viszont rengeteg a taxis, és olcsók is. Maga a szállás közepes árfekvésű, de amennyit ehettünk és amilyen szórakozási lehetőségeket nyújtott, egyértelműen megérte.

Marrakesht „vörös város”ként is szokták emlegetni (= arabul Al Hamra), mert az épületeit főleg a környező vörös homokkőből építették fel. Marrakesh nem a fővárosa Marokkónak – az Rabat -, de azért nem kicsi, kb. 1 millióan lakják (agglomerációval együtt 2 millióan), így az ország 4. legnagyobb városa. Belvárosát – igazából ez a régi, „középkori” óváros – Medinának hívják. Na, mi ma ezt néztük meg… Mivel hallottunk jót is rosszat is a Medináról (a főtérről és a szűk sikátoros piacokról is), és semmi saját tapasztalatunk nem volt, csatlakoztunk a Marokkó utazás csapatához. Hogy mi rosszat hallottunk? Pl. hogy mennyire rámenősek és pénzéhesek az arabok, még a fotózásért is pénzt kérnek, rádtukmálnak mindent, van majom és mérgeskígyó a nyakba, kéretlen hennafestés… és még sorolhatnám. 😊 Biztos, ami biztos, a gyerekeknek a „not, thanks!”, „no, merci!” és a „lá, shkran!” (azaz a „nem, köszönöm!” angol, francia és arab változatát is) megtanítottuk. Ezzel szemben mit kaptunk? Kedves, mosolygós embereket, akik hagyták, hogy fotózzuk őket, nyugodt (nem vérszomjas) kígyókat messziről látva, és rengeteg gyönyörű helyet. Marrakesh nagyon szép! De kezdjük az elején… Reggel szerettünk volna a hotel kisbuszával bemenni a városközpontba. A recepciós mondta, hogy rendben, jövő szerdára van hely… (Vicces fiú.) Maradt a B-terv, taxit kerestünk. A hotel előtt több is állt, mi kiválasztottunk egyet, egy harmincas srácot, Mohammedet a 6 személyes autójával, aki 250 Dirhamért (1 Dirham = 36 Ft, távolság 2 x 15 km) oda-vissza vitt bennünket. (Marokkóban 2 fajta taxi van csak: 3 személyes (+sofőr) és a 6 személyes…) Mohammed nagyon jól vezet, pedig a közlekedés katasztrofális… 15 perc múlva kirakott bennünket a Koutoubia mecsetnél, adott egy névjegykártyát az elérhetőségével; mondta, most nem kell fizetni, majd hívjuk, ha vissza akarunk menni, akkor rendezzük a pénzt. És otthagyott bennünket fizetés nélkül. :o Bízott bennünk ismeretlenül is. (Amikor végeztünk, hívtuk, 2 perc alatt megérkezett, és hazavitt minket. Nagyon elégedettek voltunk vele, mondtuk neki, máskor is őt hívjuk. Lett egy Mohamedünk…)

(A mecsetnél kicsit döcögősen – a mi hibánkból, nem működött a netünk – de megtaláltuk Susuékat. Susu egy magyar, de Marokkóban élő hölgy, aki többedmagával irányítja a Marokkó utazás csapatot. Idegenvezetéssel foglalkoznak, nagyon rendesek és kedvesek. Már megérkezésünkkor felvettük velük a kapcsolatot, mindenben segítettek. (Honlapjuk is van ugyanezen – Marokkó utazás - néven). Susu fiatal, de igazi tyúkanyó típus, és ráadásul nagyon ismeri és szereti is Marokkót.)

A Koutoubia mecsetnél találkoztunk. A 12. században épült mecset a város legnagyobb imahelye. A Koutoubia név a „könyvárusok mecsetére” utal, mivel a környező utcákon a középkorban könyvkereskedők kínálták portékáikat. Az épület különleges jellemzője a 77 méter magas minaret, amely az iszlám építészet egyik legismertebb példája, és amelyről a város szinte minden pontjáról látható. Susu elmondta, hogy a minaret mind a 4 oldala más mintázatú (máshol vannak az ablakok, más a díszítés), így nagyon jó tájékozódási pont a városban bárhonnan. Ennél magasabb épületet nem is szabad építeni Marrakeshben. Mi, „hitetlenek” 😊 ( = nem iszlám vallásúak) nem mehetünk be ide, de kívülről is nagyon jól néz ki. Körülötte pedig gyönyörű kert(ek) vannak. Pont láttuk a hívőket, ahogy imádkoznak, még a rendőrök is…

Innen a Jemaa el Fnaa térre mentünk, ahol valóban voltak kígyóbűvölők, majmosok és persze rengeteg árus. Viszont meglepetésemre semmivel sem volt rosszabb/veszélyesebb a hely, mint pl. a szabadkai vagy az isztambuli piac, bazár. Először beültünk a csapattal egy kávézóba (enni, inni, wc-zni, pénzt váltani…) 10-15 percre, nézelődtünk egy kicsit. Magánvéleményem: nekem ez kevés idő volt a szétnézésre… Majd lovaskocsikra pattantunk, tettünk egy kört a városban, és visszatértünk a térre. Leszállás után belevetettük magunkat a souk-ok (ejtsd szuk-ok) világába. (Marrakészt a 11. században alapították – a város kulcsfontosságú állomás volt a szaharai kereskedelmi útvonalakon, Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és Európát kötötték össze. A kapukon belépve a kereskedők (a karavánok) összegyűltek, hogy aranyat, sót és textíliákat cseréljenek. Idővel központi piac alakult ki, és a Medinában bőrre, fémművességre és fűszerekre szakosodott piacok is megjelentek. Ma Marrákes piacai több ezer kézművesnek adnak otthont. 1985-ben az egész Medinát az UNESCO Világörökségi helyszínévé nyilvánították.) Szűk sikátorok és szélesebb utcák között mászkáltunk, ami rossz volt, hogy a csoport miatt nem nézelődhettünk hosszasabban, nehogy lemaradjunk.

Végül eljutottunk az Iszlám iskolájához… Az Iszlám iskolája ( = a marrákesi Ben Youssef Madrasa) a 16. században épült, Észak-Afrika egyik legnagyobb egykori iszlám főiskolája. Ez tényleg a marokkói építészet remekműve. A Medina szívében található, díszes mozaikjairól, faragott cédrusfájáról és nyugodt udvaráról ismert, mely ma látogatható történelmi emlékműként működik. Anno 900 diák (csak fiúk) tanult itt. Rengeteg turista látogatja, nagy a tömeg, viszont nem drága a belépő. Szerintem nagyon megéri megnézni, gyönyörű. Innen egy kis – belső udvaros – étterembe mentünk, ahol a csapat egyik része eléggé elhúzta az időt az evészettel, úgyhogy a Titkos kertbe már nem tudtunk elmenni, bezárt előttünk. Ez azért elég rosszul esett… Mára már nem maradt más látnivaló a túrából, így is este 6 óra volt, tehát hazajöttünk. Mohamedünk jött értünk…

Ötödik nap az Agafay-sivatagba mentünk. Eleinte az út mentén még elég sok fát láttunk, de aztán egyre kopárabb, kövesebb lett a táj. Az Agafay-sivatag Marrakechtől 50-60 km-re van, ez nem a Szahara – előbbi köves, míg utóbbi homoksivatag. Mivel pár napja még esett, sok a virág, a fű - a sivatag kivirágzott. Szerintem ez nem marad így sokáig, ahogy melegszik az idő és elfogy az esővíz, minden kiszárad. Autóval jutottunk ki a sivatagba, de ott tevére váltottunk. A tevegelés szerintem semmivel nem bonyolultabb, mint a lovaglás. Be is öltöztettek bennünket, osztottak mentateát. Mivel ramadam van, viszonylag korán, kora este hazajöttünk.

Utolsó napunkon – még 3 látnivalót terveztünk be: a Bahia palotát, a Garden Secret-et és a souk(ok)at…

A Bahia palota neve arabul ragyogást jelent. Si Moussa, a szultán nagyvezírje építtette a 19. század végén, kb. 8000 m2, 150 szobás (ebből pár látogatható). A Nagyudvar márványpadlójához a márványt Olaszországból hozatták, minden kézzel faragott, nagyon szép. 2023-ban egy földrengés miatt kisebb része összedőlt, most újítják fel. A belépő felnőtteknek 100 Dirham (kevesebb, mint 4000 Ft).

A Le Jardin Secret (angolul Secret Garden) Marrakech óvárosában található. A több, mint 400 éves múlttal rendelkező kert két részre tagolódik: a bejáratnál a világ minden tájáról származó egzotikus növénygyűjteménnyel találkozunk, míg a másik kertrész egy hagyományos iszlám kert, ami teljesen elzárt. Gyakorlatilag egy kis botanikus kert, egy igazi oázis a város – a piac – kellős közepén. Fel lehet menni a teraszra, illetve felár ellenében a toronyba is, nagyon szép onnan a kilátás.


hotelünk

aquapark

Koutounia mecset



Djemaa el Fna tér, majmosokkal


hagyományos berber viselet

az Iszlám (Korán) iskolája)


Agafay kősivataga



sivatagi szelfi

Bahia palota


a Titkos kert




2025. március 1., szombat

A Gazella atyja (Abu Dhabi)

Valahogy idén télen nagyon sok volt a munka (még a szokásoshoz képest is), igencsak elfáradtunk. Ezért januárban eldöntöttük: utazunk! Kellett a kikapcsolódás… Szerettünk volna egy kis napfényt, meleget, és a 2 Kicsit is vinni akartuk magunkkal.

Célpontunk az Arab Emirátusok, ezen belül is a főváros: Abu Dhabi lett. Hogy miért nem a közkedvelt Dubai? Több okból is… Egyrészt január-februárban nincs közvetlen WizzAir járat Dubaiba, csak a fővárosba – viszont ide megfizethető az ára; másrészt Dubai nekünk túl nyüzsgőnek tűnt, mi inkább pihenni, feltöltődni akartunk, nem szaladni egyik látnivalótól a másikig. Legtöbben Abu Dhabin csak átutaznak, max. 1-2 napot töltenek itt – mi viszont 1 hétre terveztünk.

Az Egyesült Arab Emirátusok (vagy Emírségek) az Arab-félsziget délkeleti részén fekszik, 7 emírségből (részből) áll, fővárosuk Abu Dhabi. Az Emirátust összesen 9,5-10 millióan lakják (kb. mint Magyarországot) és picivel kisebb a területe mint a mi országunké (viszont a sivatag miatt csak töredék része lakott). A fővárosban pl. közel 3 millióan laknak! Az Abu Dhabi név jelentése: a Gazella atyja (valószínűleg a nemzeti állatukról, az onix antilopról kapta a nevét).

A WizzAir gépe hajnalban indult Budapestről, 6 órát utaztunk, és a 4 óra időeltolódást (pluszban) hozzáadva késő délután érkeztünk meg. A reptéren várt a hotel taxija - bár elég nagy volt a forgalom -, de fél óra alatt odaértünk a szállásunkra. A Grand Millenium Al Wahda hotelt választottuk a Downtownban, nagyon elégedettek voltunk vele, lepakoltunk, szusszantunk, majd medencéztünk egyet a tetőn a 31. emeleten, és végül átmentünk a szomszédos plázába szétnézni (a szobakártyánk közvetlen átjárás biztosított a hotel és a Mall között).

2. nap sétáltunk egy „kicsit” – cirka 3-4 km-t… mivel 28 °C volt, élveztük – elmentünk egy botanikus kert+közparkba, majd taxit hívtunk (nagyon olcsó, a mobilos applikáció pedig megbízható) és megnéztük az Etihad tornyokat, pontosabban a tetejéről (300 m magasról) a várost. Az Etihad tornyok 5 épületből állnak (lakó, iroda és hotelszobákkal…), a város legmagasabb pontja ez, még a Halálos iramban 7. részében is szerepeltek. Gyorslift visz fel a tetőre, ahol körbe lehet menni, sőt van lehetőség kávézni, szendvicset enni. Tényleg lélegzetelállító a kilátás, és a belépő is csak pár ezer Ft-nak megfelelő Dirham.

3. nap gyereknap volt… Yas szigetén a Warner Bros. vidámparkot látogattuk meg, a Picik nagyon élvezték. Szép, tiszta, érdekes hely, bár nekem nem ez a top vidámpark, amit eddig láttam, és ráadásul elég borsos is az ára. (Tipp, ha koránkelők vagytok, érdemes kombinált jegyet venni 2 parkba, jóval olcsóbb. A Warner Bros.-on kívül a Ferrari World és egy vízividámpark is itt működik, sőt a mi Tropicariumunknak megfelelő SeaWorld szintúgy.)

4. nap: a mai nap a nevezetességekről szólt… Még a kiutazásunk előtt megismerkedtem egy (a férjével) kint élő magyar lánnyal, Hirsch Veronikával; ő vitt minket mindenfele. Először az Elnöki Palotát (Qasr Al Watan) néztük meg, legalább 2 órát voltunk bent; láttuk a Nagy tanácstermet, a Könyvtárt, az Államügyek termét. Hatalmas és gyönyörű az épület! Nekem 2 dolog különösen tetszett: egy szobor, a Szavak ereje. Olyan, mint egy tojás, de arab írásból (kalligráfiából) áll, a szövege pedig a következő: “A gazdagság nem az olaj és a pénz. Hazugság és nem segitség, ha nem az embereknek való segitségre használják!”. A másik pedig a hatalmas kristálycsillár, ami a világ legnagyobbikai közé tartozik. Ezután átmentünk az Emirates Palace Mandarin Oriental hotelbe, ami szintén gyönyörű, de irtó drága. Viszont a hotel előtere ingyenesen látogatható, meseszép …és persze ittunk aranyporos kávét! A végén a Zájed Shejk mecset következett. A nyolcadik legnagyobb mecset a világon. Nevét Zájed bin Szultán Ál Nahján emír-elnökről kapta. Tiszta, díszes nagy terek jellemzik, sok a medence körülötte, odabent pedig a világ legnagyobb kézzel szőtt szőnyege látható. Nőknek csak hosszú felsőben, nadrágban, illetve a fejet takaró kendőben lehet csak bemenni. A férfiak is hosszú nadrágban látogathatják, viszont a gyerekekkel elnézők. A mecset hivatalosan csak 2007-ben nyílt meg. Általában elmondható Abu Dhabiról, hogy itt minden új, max. 1-2 évtizedes. Utolsó állomásunk mára a Datolyapiac (…megígértük az itthoniaknak, hogy viszünk „dubajcsoki”t haza). Veronika segített, vitt minket autóval mindenhova és mesélt is közben…

5. és 6. napunk lazítós lett… Halpiacra mentünk (…imádtuk! Ibrahimmal összehaverkodva jó áron vettünk tengeri herkentyűket, amit ott helyben meg is sütöttek nekünk), majd a tengerpartra, Corniche beach-re. 29-30 °C volt, napoztunk, barnultunk – a tenger viszont hideg volt..  Másnap a Hudayriat beach-re mentünk, majd vissza a Hal- és Datolyapiacra. (Folyamatosan taxiztunk, 10 km-ért kb. 2-3.000 Ft-nak megfelelő Dirhamot fizettünk mindig.)

7. nap sivatagi szafariztunk Veronikával. Kb. 1 órára a várostól először megnéztünk egy tevefarmot, majd piknikeztünk a sivatagban (Veronika hozott minden hozzávalót: ételt, italt, homokszánkót...) Nagyon szép és megnyugtató a hely. Bár homoksivatag, de láttunk pár növénykét és egy kis piros rovart is. Megvártuk a naplementét, majd hazaautóztunk.

Utolsó napunkon – mivel csak este indult vissza a gépünk – megnéztük a Louvre-t. Igen, nem csak Párizsban, itt is van ilyen! Szép, nagy, értékes gyűjtemény. Az afrikai törzsi művészettől, az impresszionistákon át a modern művészekig minden megtalálható benne. A bejáratnál egyébként van egy ismert fotózkodós hely, mint egy divatbemutató kifutója; mi is lőttünk pár képet itt.

Pár dolgot még így is kihagytunk: nem mentünk el Al Ain-ba (oázis, tevepiac), nem láttuk a mangrove erdőt sem, sőt kimaradt a Forma 1-es pálya is. Abu Dhabi nekünk nagyon bejött. Gyönyörű, hatalmas, érdekes város, és – sivatag ide vagy oda - nagyon élhető.

Hogy kinek ajánlom Abu Dhabit? Aki szereti a minőséget („pompát”) de nem vágyik a hivalkodásra… Aki sok szépet szeretne látni, de azért lazítani is szeretne. Aki szereti a biztonságot – mi főleg a gyerekek miatt. És nem utolsó sorban: közvetlen járat van ide Budapestről.


kora reggeli indulás...

a kaland itt kezdődik

tetőtéri medence a hotelben

botanikus kert

Etihad tornyok



Warner Bros. vidámpark



Mandarin Orientál hotel


a híres aranyporos kávé

Elnöki Palota



a Szavak ereje


Zajed Shejk mecset


a világ legnagyobb kézzel szőtt szőnyege


Halpiac






Datolyapiac

tevefarm

sivatag




Louvre