Tengerszem

Drakula vára előtt, szintén a Fogarasi havasokban van egy különleges kis tó. Sose hittem volna, hogy tőlünk pár száz kilométerre ilyen gyönyörű tengerszem létezik... igaz, nem könnyű eljutni ide. Hatalmas hajtűkanyarok után érjük el Ceausescu egykori nyaralóját (…jelenleg hotel). Csodálatos innen a kilátás! Jól kivehető a Bilea-vízesés (1234 m magasról indul, 60 m-t zuhan), ahova közvetlen turistaút nem vezet. A hotel mellől indul a drótköteles felvonó (helyiek elnevezésével „telekabina”), de csak minimum 10 főtől… mi maradtunk a kocsinál. Elég drasztikus fél óra lehet, amíg felér a telekabina – hihetetlen szakadékok felett megy át – talán jobban is jártunk az autóval. Szerencsénk volt, ez az út – a hotel és a tó között - az év 12 hónapjából max. 3-ban (nyáron) járható. Furcsa érzés júniusban több méter magas eldózerolt hófal mellett elmenni… ráadásul fújt a szél, vizes volt minden. Mire felértünk 5 °C lett a hőmérséklet (kánikulában!!!). Kabátban vacogva fotóztunk – de megérte. A Bilea-tó igazi tengerszem, 46500 m2, legnagyobb mélysége 11 m. A vize nagyon hideg, állítólag megél benne a pisztráng. Körülötte csupán 1-2 hotel/vendégház áll. A tó része annak a 180 hektáros rezervátumnak, amit a hegyekkel együtt alakítottak ki. Rengeteg védett növény és állat él itt – mi pl. a kövesúton foltos szalamandrát láttunk. (Nem félt tőlünk, az volt az érzésem hogy még direkt pózol is a fotózásnál. ) A tó „mögött” egy alagút vezet át a hegy másik oldalára (1969-74 között épült katonai célokra), több száz méter hosszú, és a hegy túloldalán szikrázó napsütés várt ránk. A tengerszemről még csak annyit, hogy télen ugyan még nehezebb megközelíteni, de ilyenkor a helyiek jéghotelt építenek a partjánál… Remélem egyszer azt is kipróbáljuk majd!

A tények:

Romániában a Nagyszeben felé vezető útról érdemes rátérni a DN7c-re (… mint egy új influenzatörzs neve… amúgy becsületes nevén a Transzfogarasi út), majd Cartisoara-n csak átrobogni, és már menni is felfelé a hegyekbe Ceausescu nyaralójáig.

 a Transzfogarasi út

 a vízesés gyönyörű

 maga a Bilea-tó

 a különleges - és ritka - foltos szalamandra

szelídebb állatokkal is találkoztunk (a szamár szereti a perecet!)

Drakula vára (Poenari vár)

Nem csak Szlovéniában, hanem más országokban – pl. Romániában, Erdélyben is – meglátogattunk már a családommal várakat. Ebből talán az egyik legkülönösebb a Poenari vár volt… Az egyik erdélyi kirándulásunk utolsó napján a Fogarasi-havasokba autóztunk fel. (Ez nem könnyű, mivel az év 12 hónapjából csupán 3-ban járható kocsival...) A Bilea-tó után átevickéltünk a mellette lévő alagúton, és kb. 60 km múlva elértük Capatani kis települését, és mellette a Poienari várat.

Ezt a várat valamikor a XV. században építették, múltja a legendákba vész... Egyesek szerint Vlad Tepes (... Drakula) készíttette legyőzött elenségeivel, más vélemény szerint pedig Negru Voda uralkodó parancsára épült. Akárhogy is, Románia hatalmas hegyei közt, a Transzfogarasi úton - mondhatnám úgy is a világvégén... - egy hegy tetején áll ez a vár. (A középkorban a törökök csak egyszer merték megtámadni, akkor sem jártak sikerrel. Megértem miért...) Jelenleg a vár "bevételéhez" legalább sportolói kondíció - vagy sok-sok idő - kell, ugyanis ahhoz hogy elérjük a kapuját, 1480 lépcsőt kell (felfelé) megmászni. Tény, hogy a táj gyönyörű, és az erőd panorámája is fenséges. A vár renoválás alatt áll, bejárható, de nem nagy.

Mi 2 gyerekkel vágtunk neki az útnak, nagyon élveztük. A belépő felnőtteknek 5, nagyobb gyerekeknek 2 Lej (kicsiknek ingyenes).

Ami engem érdekelne, hogy miért építették pont ide ezt a nagy várat?! Kincseket rejtettek el, vagy különleges börtön volt? Mindkettőre vannak találgatások, de igazából senki sem tud semmi biztosat... Aki szereti Drakulát, az feltétlen látogasson el ide, különleges a hely.

A tények:

A Poenari erőd csodálatos helyen, a Kárpátok egy csúcsán helyezkedik el és uralja az Arges folyó völgyét. A törcsvári kastéllyal egy időben, a 14. század végén építették. Az épület a 16. század második felében lakatlanná vált. El is felejtkeztek róla, mígnem a 19. század közepén amatőr régészek újra megtalálták. A romantikus vár nagy lelkesedést váltott ki, olyannyira, hogy a Poienari erődöt tartották Jules Verne „Várkastély a Kárpátokban” című regénye ihletőjének. A 20. század második felében restaurálták, a környéken megfelelő utakat építettek, majd kialakították az erődbe vivő több mint 1400 betonlépcsőt. Egy viszonylag nehéz 40 perces kapaszkodó után lehet megközelíteni a várat, a fantasztikus látvány azonban kárpótol az erőfeszítésekért.

 fárasztó az út felfelé...

 a panoráma gyönyörű

lefelé már könnyebb...

A víz alatti város (Bözödújfalu)

Pár hete láttam a neten, hogy idén májusában – javítások miatt… - leeresztik a vizet Bözödújfalunál. Bár inkább a Bözödújfalu „fölül” a helyesebb kifejezés… Nekünk a családommal pár éve még szerencsénk volt, láttuk a düledező templomtornyot és sikerült beszélnünk az ottlakókkal is.

Erdélyi kirándulásunk egyik különleges napja lett, mikor meglátogattuk az elsüllyesztett falut. Amióta olvastam Tvrtko könyvét, benne többek között ezt az erdélyi pokoli történetet, szerettem volna ide eljutni. Kocsival mentünk, elég nehézkés telepen, földúton. A falu határától már gyalogoltunk… Az első, ami szembeötlött, egy felfalazott emlékmű, az itt élők-halók emlékére. Az emlékmű után találkoztunk egy 30 év körüli cigány férfival – Mikivel -, aki nagyon rendes volt, elmesélte, hogy még 8 házban laknak/laktak a falubeliek, főleg cigányok, de van egy holland “telepes” is. Miki és családja szalmaszövésből élt, a turistáknak adják el a kosárkákat, kereszteket és egyéb díszeket. Mi is vásároltunk pár darabot 10-15 Lej-es áron. A kocsinkat Mikiék előtt hagytuk, és a sáros úton gyalogunk tovább. Nemsokára csatlakozott hozzánk pár cigány kisgyerek – a legnagyobb neve Kata volt -, mutatták az utat. A táj egyre vizesebb lett, jól jött a gyerekek segítsége… Egy mezőn átvágva kiértünk a partra, pont a templommal szemben. Akkor, pár héttel korábban nagy vihar tombolt, ledöntötte a templom tornyát. Ott volt a fa-tető belefúródva a téglafal mellett a vízben… Mindenütt víz, sár és pusztulás vett körül bennünket. A gyerekek szomorkásak és nagyon szegények voltak. Ráadásul kezdett sötétedni. Vettünk a kicsiktől egy szalmából font keresztet és visszatértünk az autónkhoz. A part mentén és a falu felett a vízen (csónakokban) láttunk pár horgászt – állítólag ez Románia egyik legjobb horgászhelye…

A tények:

Bözödújfalut a 80-as években – egy völgyzáró gát építése miatt – elárasztották vízzel. A lakók – katolikus, görög keleti, unitárius, szombatos vallásúak – békében, csendesen éltek kis falujukban, mígnem az akkori román kormány kitalálta, hogy elpusztítja a települést. Az embereket szétköltöztették – tönkretették -, és elárasztották a völgyet.

Jelenleg 5 méter mély víz borítja a 2×1 kilométeres területen a házakat. 182 lakóépület (520 ember) ment tönkre. Mindez pontosan 1988-ban történt… A bözödújfaluiak minden év augusztusának 1. szombatján összegyűlnek a település határában – egy kis emlékműnél – és emlékeznek a régi időkre…

Bözödújfalu messziről

...és közelről

az emlékmű

a templomtorony

múlandóság...