A Vörös város (Marrakech)

Idei első nagyobb utazásunk Marokkóba, ezen belül Marrakeshbe vezetett.

Szállásunknak a Pickalbatros Aqua Fun Resort-ot választottuk, all inclusive ellátással. Nagyon jó hotel, nagy és tiszta, fejedelmi napi ötszöri étkezéssel, edzőteremmel, játszóházzal, discoval és jópár medencével. Ráadásul a mellette lévő Aquaparkot mi ingyen látogathattuk minden nap (10 napig maradtunk - bár 1. nap este érkeztünk, utolsó nap meg reggel távoztunk, de így is 8 napunk maradt...). Egyedül a mosatással nem voltam elégedett, irtó drága! Másik - kisebb - hátránya, hogy a városközponttól kb. 15 km-re van, viszont rengeteg a taxis, és olcsók is. Maga a szállás közepes árfekvésű, de amennyit ehettünk és amilyen szórakozási lehetőségeket nyújtott, egyértelműen megérte.

Marrakesht „vörös város”ként is szokták emlegetni (= arabul Al Hamra), mert az épületeit főleg a környező vörös homokkőből építették fel. Marrakesh nem a fővárosa Marokkónak – az Rabat -, de azért nem kicsi, kb. 1 millióan lakják (agglomerációval együtt 2 millióan), így az ország 4. legnagyobb városa. Belvárosát – igazából ez a régi, „középkori” óváros – Medinának hívják. Na, mi ma ezt néztük meg… Mivel hallottunk jót is rosszat is a Medináról (a főtérről és a szűk sikátoros piacokról is), és semmi saját tapasztalatunk nem volt, csatlakoztunk a Marokkó utazás csapatához. Hogy mi rosszat hallottunk? Pl. hogy mennyire rámenősek és pénzéhesek az arabok, még a fotózásért is pénzt kérnek, rádtukmálnak mindent, van majom és mérgeskígyó a nyakba, kéretlen hennafestés… és még sorolhatnám. 😊 Biztos, ami biztos, a gyerekeknek a „not, thanks!”, „no, merci!” és a „lá, shkran!” (azaz a „nem, köszönöm!” angol, francia és arab változatát is) megtanítottuk. Ezzel szemben mit kaptunk? Kedves, mosolygós embereket, akik hagyták, hogy fotózzuk őket, nyugodt (nem vérszomjas) kígyókat messziről látva, és rengeteg gyönyörű helyet. Marrakesh nagyon szép! De kezdjük az elején… Reggel szerettünk volna a hotel kisbuszával bemenni a városközpontba. A recepciós mondta, hogy rendben, jövő szerdára van hely… (Vicces fiú.) Maradt a B-terv, taxit kerestünk. A hotel előtt több is állt, mi kiválasztottunk egyet, egy harmincas srácot, Mohammedet a 6 személyes autójával, aki 250 Dirhamért (1 Dirham = 36 Ft, távolság 2 x 15 km) oda-vissza vitt bennünket. (Marokkóban 2 fajta taxi van csak: 3 személyes (+sofőr) és a 6 személyes…) Mohammed nagyon jól vezet, pedig a közlekedés katasztrofális… 15 perc múlva kirakott bennünket a Koutoubia mecsetnél, adott egy névjegykártyát az elérhetőségével; mondta, most nem kell fizetni, majd hívjuk, ha vissza akarunk menni, akkor rendezzük a pénzt. És otthagyott bennünket fizetés nélkül. :o Bízott bennünk ismeretlenül is. (Amikor végeztünk, hívtuk, 2 perc alatt megérkezett, és hazavitt minket. Nagyon elégedettek voltunk vele, mondtuk neki, máskor is őt hívjuk. Lett egy Mohamedünk…)

(A mecsetnél kicsit döcögősen – a mi hibánkból, nem működött a netünk – de megtaláltuk Susuékat. Susu egy magyar, de Marokkóban élő hölgy, aki többedmagával irányítja a Marokkó utazás csapatot. Idegenvezetéssel foglalkoznak, nagyon rendesek és kedvesek. Már megérkezésünkkor felvettük velük a kapcsolatot, mindenben segítettek. (Honlapjuk is van ugyanezen – Marokkó utazás - néven). Susu fiatal, de igazi tyúkanyó típus, és ráadásul nagyon ismeri és szereti is Marokkót.)

A Koutoubia mecsetnél találkoztunk. A 12. században épült mecset a város legnagyobb imahelye. A Koutoubia név a „könyvárusok mecsetére” utal, mivel a környező utcákon a középkorban könyvkereskedők kínálták portékáikat. Az épület különleges jellemzője a 77 méter magas minaret, amely az iszlám építészet egyik legismertebb példája, és amelyről a város szinte minden pontjáról látható. Susu elmondta, hogy a minaret mind a 4 oldala más mintázatú (máshol vannak az ablakok, más a díszítés), így nagyon jó tájékozódási pont a városban bárhonnan. Ennél magasabb épületet nem is szabad építeni Marrakeshben. Mi, „hitetlenek” 😊 ( = nem iszlám vallásúak) nem mehetünk be ide, de kívülről is nagyon jól néz ki. Körülötte pedig gyönyörű kert(ek) vannak. Pont láttuk a hívőket, ahogy imádkoznak, még a rendőrök is…

Innen a Jemaa el Fnaa térre mentünk, ahol valóban voltak kígyóbűvölők, majmosok és persze rengeteg árus. Viszont meglepetésemre semmivel sem volt rosszabb/veszélyesebb a hely, mint pl. a szabadkai vagy az isztambuli piac, bazár. Először beültünk a csapattal egy kávézóba (enni, inni, wc-zni, pénzt váltani…) 10-15 percre, nézelődtünk egy kicsit. Magánvéleményem: nekem ez kevés idő volt a szétnézésre… Majd lovaskocsikra pattantunk, tettünk egy kört a városban, és visszatértünk a térre. Leszállás után belevetettük magunkat a souk-ok (ejtsd szuk-ok) világába. (Marrakészt a 11. században alapították – a város kulcsfontosságú állomás volt a szaharai kereskedelmi útvonalakon, Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és Európát kötötték össze. A kapukon belépve a kereskedők (a karavánok) összegyűltek, hogy aranyat, sót és textíliákat cseréljenek. Idővel központi piac alakult ki, és a Medinában bőrre, fémművességre és fűszerekre szakosodott piacok is megjelentek. Ma Marrákes piacai több ezer kézművesnek adnak otthont. 1985-ben az egész Medinát az UNESCO Világörökségi helyszínévé nyilvánították.) Szűk sikátorok és szélesebb utcák között mászkáltunk, ami rossz volt, hogy a csoport miatt nem nézelődhettünk hosszasabban, nehogy lemaradjunk.

Végül eljutottunk az Iszlám iskolájához… Az Iszlám iskolája ( = a marrákesi Ben Youssef Madrasa) a 16. században épült, Észak-Afrika egyik legnagyobb egykori iszlám főiskolája. Ez tényleg a marokkói építészet remekműve. A Medina szívében található, díszes mozaikjairól, faragott cédrusfájáról és nyugodt udvaráról ismert, mely ma látogatható történelmi emlékműként működik. Anno 900 diák (csak fiúk) tanult itt. Rengeteg turista látogatja, nagy a tömeg, viszont nem drága a belépő. Szerintem nagyon megéri megnézni, gyönyörű. Innen egy kis – belső udvaros – étterembe mentünk, ahol a csapat egyik része eléggé elhúzta az időt az evészettel, úgyhogy a Titkos kertbe már nem tudtunk elmenni, bezárt előttünk. Ez azért elég rosszul esett… Mára már nem maradt más látnivaló a túrából, így is este 6 óra volt, tehát hazajöttünk. Mohamedünk jött értünk…

Ötödik nap az Agafay-sivatagba mentünk. Eleinte az út mentén még elég sok fát láttunk, de aztán egyre kopárabb, kövesebb lett a táj. Az Agafay-sivatag Marrakechtől 50-60 km-re van, ez nem a Szahara – előbbi köves, míg utóbbi homoksivatag. Mivel pár napja még esett, sok a virág, a fű - a sivatag kivirágzott. Szerintem ez nem marad így sokáig, ahogy melegszik az idő és elfogy az esővíz, minden kiszárad. Autóval jutottunk ki a sivatagba, de ott tevére váltottunk. A tevegelés szerintem semmivel nem bonyolultabb, mint a lovaglás. Be is öltöztettek bennünket, osztottak mentateát. Mivel ramadam van, viszonylag korán, kora este hazajöttünk.

Utolsó napunkon – még 3 látnivalót terveztünk be: a Bahia palotát, a Garden Secret-et és a souk(ok)at…

A Bahia palota neve arabul ragyogást jelent. Si Moussa, a szultán nagyvezírje építtette a 19. század végén, kb. 8000 m2, 150 szobás (ebből pár látogatható). A Nagyudvar márványpadlójához a márványt Olaszországból hozatták, minden kézzel faragott, nagyon szép. 2023-ban egy földrengés miatt kisebb része összedőlt, most újítják fel. A belépő felnőtteknek 100 Dirham (kevesebb, mint 4000 Ft).

A Le Jardin Secret (angolul Secret Garden) Marrakech óvárosában található. A több, mint 400 éves múlttal rendelkező kert két részre tagolódik: a bejáratnál a világ minden tájáról származó egzotikus növénygyűjteménnyel találkozunk, míg a másik kertrész egy hagyományos iszlám kert, ami teljesen elzárt. Gyakorlatilag egy kis botanikus kert, egy igazi oázis a város – a piac – kellős közepén. Fel lehet menni a teraszra, illetve felár ellenében a toronyba is, nagyon szép onnan a kilátás.

hotelünk

aquapark

Koutounia mecset

Djemaa el Fna tér, majmosokkal

hagyományos berber viselet

az Iszlám (Korán) iskolája)

Agafay kősivataga

sivatagi szelfi

Bahia palota

a Titkos kert

Firenze, a reneszánsz bölcsője

Idei nyaralásunkról hazafelé Firenzét is útba ejtettük 2 napra. Gyönyörű és nagy város, rengeteg látnivalóval.

Először is pár szót a szállásunkról... Airbnb-s foglalás, 200 éves ház 4. emeletén loft-lakás (azaz erkélyes, full-panorámás kecó a belvárosban, 2 háló, 1 fürdő és konyharész). Viszont lift nincs... keskeny lépcsőház van... meg csomaggal nehézlégzés mire felérsz. (Szállásadónk korrekt, jelezte kiadáskor, hogy el fog állni a lélegzetünk - vagy a lépcsőktől, vagy a kilátástól. Viccet félretéve, nagyon normális szállásadó, gyönyörű és jól felszerelt lakás, és 3 éjszakára 'csupán' 100.000 Ft - olcsóbb, mint egy balatoni apartman...) Viszont meggondolja az ember a fel-le járkálást. Kicsit kellemetlen volt, mikor elmentünk Zolikával a kocsinkért a (pár utcányira lévő) zárt parkolóba, és Zoli rákérdezett, hogy "ugye hoztad Kedves a parkolókártyát?" Mondtam, hogy a pénztárcámban van... Kérdezte az hol van? Mondtam, a negyediken a lakásban... Nagy sóhaj. Úgyhogy visszamentünk.

Első nap a Boboli-kertet néztük meg, hatalmas, szobrokkal és vízesésekkel, kis tavakkal teli központi zöld terület Firenzében. 1550-ben hozták létre a nagyherceg feleségének, és a XVIII. sz-tól nyilvánosan látogathatóvá tették. Nagyon szép, gondozott – rengeteg féle növényt láttunk, még egy citrom-házuk is van. (Igaz, valamihez hozzáérhettem, amihez nem kellett volna, mert olyan allergiás bőrkiütésem lett mindkét vádlimon, hogy csak na). Visszafelé átkeltünk a Ponte Vecchia-n (Öreg hídon) – valóban öreg, a XIV. sz-ban építették-, rajta ékszerüzletek működnek a középkor óta. Apró érdekesség, hogy a II. világháborúban Firenze összes hídját lebombázták, csak ez maradt épen. Hazafelé ettünk pizzát, fagyit, estére meg is érkeztünk.

Másnap átugrottunk - tőlünk pár utcányira - a "Vásárcsarnokba" (Mercato-ba) enni. A csarnok földszintjén minden nap piac van, az emeleten pedig rengeteg kajálda (igazi street food érzés). Innen a Szent Lőrinc (San Lorenzo) katedrálisba mentünk, meseszép. A IV. sz-ban kezdték építeni, a XV. sz-ban a Medici család átépítette, és azóta is áll. (Itt ugrál az Assasin (creed) is a játékban…) Nagyon szép a könyvtára, egyik legjellegzetesebb eleme pedig Michelangelo híres lépcsője. Végül pedig a firenzei Dómot néztük meg, ez ingyenes, de nem annyira tetszett, mint a katedrális. Szép, szép, az UNESCO világörökség része, de nem hozta a hűha-hatást… bár Brunelleschi kupolája tényleg lenyűgöző.

Kimaradt az Uffizi képtár - pedig nagyon híres! - jó pár nappal előre kell(ett volna) jegyet foglalni, a hatalmas természettudományi múzeum, meg még sok egyéb is. Úgy néz ki, vissza kell jönnünk!

Firenzétől kb. 85 km-re található Pisa, mi is megálltunk itt

kilátás a szállásunkról

Boboli-kert

a híres Dávid-szobor másolata

"Time unfolding" szobor (szelfi-szobornak is hívják)

Mercato (Vásárcsarnok)

Szent Lőrinc katedrális

Olajfa szobor

Firenze dóm

Firenze indulásunk előtti este ezzel a szép szivárvánnyal köszönt el

Orchideafarm (Ocean Orchids)

Folytatom a horvát-szlovén kirándulásunk történetét… SalajLand meglátogatása után, átvészelve egy hatalmas és bőséges horvát vacsorát + reggelit, másnap továbbindultunk Szlovéniába. A (horvát-szlovén–magyar) hármashatár közelében, Lendva mellett található Dobronak, és ennek a határában fekszik az Ocean Orchids. Ez Közép-Európa egyetlen orchideafarmja. 2003-ban jött az ötlet 2 helyi férfinek, hogy felhasználva az ottani geotermikus energiát (…hőforrást), létrehoznak egy orchideák nevelésére alkalmas virágüzemet. Sikeresek lettek, jelenleg 14.000 m2-nyi üvegházban évente 500.000 növényt termelnek. Az Ocean Orchids csak Phalaenopsis típusú orchideákkal foglalkozik (…magyar nagyáruházakból ismerhetjük őket), közel 160 félét nevelnek itt.

Megérkezéskor már látszott, hogy hatalmas a gyár… Mivel karácsony után jártunk, a bejárat két oldala kívülről (mű)orchideás dísszel volt bevonva, a bejáraton belül pedig élő orchideás karácsonyfát állítottak. Rögtön itt lehet jegyet és növényeket, kiegészítőket vásárolni is. A belépő felnőtteknek 5 Euro, ennek fele (2,5 Euro a boltban elkölthető). Egy kis kapu után máris a trópusi kertbe értünk (1500 m2-es pálmaház), ahol az orchideákon kívül mindenféle melegégövi növényt bemutatnak. Láttunk banánt virágozni, mimózát, vaníliát, papagájvirágot, kancsókát, mohákat… csak hogy néhányat említsek a cirka 400 fajból. Jó meleg van bent, de nem elviselhetetlen. A melegház „mögött” található a valódi orchidea-park, ide csak benézhettünk, ez nem látogatható. Megtudtam, hogy kb. 30 országba szállítanak – Magyarországra is… A növényeket nem itt nevelik magról, hanem 1 éves palántaként érkeznek meg (talán a Távol-Keletről?), és itt növesztik fel őket. A kék és lila orchideák tintásak, azaz a növények szárába beoltott festékanyagtól ilyen színűek. (Amikor újravirágoznak, már eredeti fehérek lesznek…) 2 hölgy végzi a növények festését, pár ezer virággal megküzdenek! Még egy érdekesség: idén karácsonyra az Ocean Orchids szállított növényeket a Vatikánba is. Nagyon szépek a virágok, látszik, hogy jól bánnak velük. A látogatásunk nem tartott sokáig, úgy 1 óra alatt végigjártuk a gyárat. Legalább mostmár tudom, honnan származnak a TESCOs növénykéim…

A tények:

Dobronak (Lendvavásárhely) főként magyarlakta 900 fős falu Szlovéniában. A Bakunaki tóról – ami gyógyító hatással bír – és az Ocean Orchids vállalatáról híres.

 a bejárat

 orchideás karácsonyfa

 mimóza - tényleg összezáródik érintésre

 a Vatikánba is szállítanak...

 vanília

Misi Mókus szigete II. (Azori szigetek)

Tehát visszatérve a 3. napunkhoz… Ahogy az első részben is írtam, 2. napunk igen viharosra, esősre sikeredett – ennek következtében a hotelben maradtunk és pihentünk. 3. nap kora reggel viszont úgy látszott alábbhagy a vihar… Soma kora reggel felébredt (tegnap kipihente magát), elhatározta, lemegy a termálmedencébe fürödni. Halkan átöltözött, kinézett az ablakon, és akkor előttünk akkorát dörgött és villámlott, hogy még én is felriadtam rá. Soma aranyos volt, lemondóan csak annyit mondott: „jól van, na, megértettem…” …átöltözött és visszafeküdt mellém aludni. :) Késő reggelre azért tényleg csendesedett az eső, így reggeli után nekiindultunk felfedezni a szigetet.

Furnastól nem messze, északra található két teaültetvény is, ide mentünk először. Azt érdemes tudni, hogy Európában összesen csak 3 helyen tudnak teát termelni, ezek közül a legrégebbi ültetvény itt van, az Azori szigeteken. A Chá Gorreana-t 1883-ban alapították, az épület és a berendezések szerintem azóta ugyanazok… jó, persze modern felszerelések is vannak, de megőrizték a gyár múzeum jellegét. Mind a teaültetvény, mind a gyár szabadon – és ingyenesen - bejárható. A túra végén önkiszolgáló teagépek vannak, amiből annyit iszunk a helyi teából, amennyit csak akarunk. A kijárat előtt pedig egy kis moziszoba és egy nagy teázó-bolt áll, meseszép kilátással (hatalmas ablakokkal) az ültetvényre. Mi is vettünk pár doboz teát, én megkóstoltam a helyi ananászlikőrt is – Soma nem, ő vezetett… - és továbbindultunk a sziget nyugati oldala felé… Az északi óceánpart fekete, köves/sziklás; és a szeles, szemerkélő esős időjárásnak köszönhetően hűvös volt. Több helyen is megálltunk, egyrészt közvetlen a vízparton, másrészt pedig az úgynevezett miradorok (miradouro-k) azaz kilátók mentén. Ilyen a szigeten rengeteg van, és valóban meseszépek… „Természetesen” :) nagy sziklákra kicsempézve (…a portugál csempe-mánia itt is érvényesül, nagyon szépen) mindenütt kiírják, hol járunk és mit látunk. A kettőt előre egyet hátra elv alapján, kb. 5 km-enként megállva nézelődni, egy pár óra alatt átértünk a nyugati oldalra. A Miradouro da Vista Do Rei-nál, ami egy kettős tó felett emelkedik, szintén fotóztunk egy sort… A kilátó alatt 2 (…vagy csak egy, de híddal elválasztott? :O ) tó terpeszkedik, ami(k) jó időben kék és zöld színben pompáznak. A legenda szerint a helyi királylány és a birkapásztor szerelme nem teljesedhetett be réges-rég, és az ő könnyeikből lett a kétszínű tó. Mivel most borús volt az idő, mindkét tó szürkének látszott. :( Viszont a kilátás hihetetlen itt is! Az eső késő délután újra rákezdett, a tó körüli kisebb utakon vízátfolyások alakultak ki, emiatt kerülnünk kellett. Ennek köszönhetjük, hogy – teljesen véletlenül, de – rátaláltunk a Monte Palace hotelre, ami jelenleg egy szellemszálló. A 70-es években építették, pár évig működött, de nem volt kifizetődő, ezért bezárták. A jövőjét illetően sok mindent olvastam már… volt ahol azt írták, hogy a düledező hotelt lebontják, volt ahol meg azt, hogy jövőre felújítva újranyitják. A tavakat megkerülve csak elértünk a sziget nyugati partjához, ahol egy nagyon szép kis világítótornyot találtunk, és rengeteg sirályt a hullámzó óceánon… Eddigre besötétedett, úgyhogy Ponta Delgádán keresztül visszaautókáztunk Furnasba. A hotelünkben megvacsoráztunk, nagyon érdekes volt. Finom és elegáns… egyenruhás pincérek szolgáltak ki bennünket, egyik bort hozott, másik előétel falatkákat, és így tovább. Kíváncsian vártuk ezekután a számlát, de legnagyobb meglepetésünkre teljesen normál árban számoltak (Magyarországon egy jobb étterem vacsija sokkal többe kerül!).

4. nap – mivel végre teljes erővel kisütött a Nap – újra elindultunk. Előtte összepakoltunk, reggeliztünk, és elbúcsúztunk a Terra Nostrától… (mivel a repülőnk másnap hajnalban indult, az utolsó éjszakát nem itt, hanem újra a VIP hotelben terveztük tölteni Ponta Delgadában.) Megint nyugatra mentünk, a tegnap kihagyott Boca do Inferno-t (a pokol száját) szerettük volna megnézni. Ez a sziklaszirt/kilátó a sziget jelképe, szinte mindegyik Azori szigetes prospektuson rajtavan. Eljutni oda nem volt nehéz, viszont a viharos napok után most olyan szél volt, hogy alig bírtunk menni. A Pokol szája elevezés ebben az esetben helytállónak bizonyult – igaz itt jeges fuvallat és hatalmas szakadék fogadott bennünket, de a pár perces mászás a veszélyes szirtek között megérte, tényleg hihetetlen a kilátás. Amúgy mázlink volt, mert ahogy leértünk (visszajöttünk a szirtről), integettek nekünk és a többi turistának a parkőrök, hogy menjünk szépen innen el, mert lezárják a kilátót az erős szél és a közelgő köd miatt. Mi még teljes szépségében megcsodálhattuk, de 15 perccel később már semmit sem lehetett látni a ködtől… az azori időjárás megint kitett magáért. :) Viszont ahogy lejöttünk a hegyekből, újra szikrázó napsütés lett, és jó meleg. Ponta Delgadába mentünk, útközben megálltunk a déli óceánparton is… és a végcélunk a város szélén lévő ananászültetvény volt. Az Arruda nevű farm egy csomó melegházból áll a főváros peremén, ahol rengeteg ananászt termelnek. Megnézése ingyenes – igazából kicsi, nincs vezető, nem is lenne jogos pénzt kérni érte… - viszont érdekes. A bejárat mellett van egy kis bolt, itt ananászlikőrön keresztül a dísztárgyakig mindent lehet venni… és itt osztogatnak több világnyelven is tájékoztatót az ananász termeléséről. Innen tudom, hogy egy ananász 2 évig nő, 6 fázisa van a termesztésének, pl. az egyik az, amikor virágzáskor füstölik, mert ettől indul be a gyümölcs érése… Biológiamániás vagyok, jó volt látnom egy ilyen ültetvényt. :) Estefelé visszatértünk a belvárosba, kocsikáztunk… Ponta Delgada szép, hangulatos, de nem nagy. Megnéztük a kikötőt, hatalmas hullámok csapkodtak még mindig… vacsoráztunk egy helyi kis étteremben (felejthető volt…) és korán aludni tértünk a hotelben. Másnap hajnalban 4-kor keltünk, fél 5-re a reptéren voltunk, leadtuk a kocsit, és 6-kor elrepültünk Lisszabon felé, ahol a következő 3 napot töltöttük.

Az Azori szigetek gyönyörű. Nem tudom, hogy mindenkinek tetszene-e, de nekem nagyon bejött. Aki imádja a természetet, a nyugalmat, az óceánt, az otthonérzi itt magát. Gyerekekkel is jót lehet itt szórakozni, de ez inkább a felnőtteknek való hely (a vulkánok, a hatalmas, gyorsan mélyülő óceán, a nagy túrák nem bababarátok). Egy csomó dolgot mi sem láttunk, pl. nem tudtunk elmenni az időjárás miatt bálnalesre, de remélem ezt még egyszer pótoljuk! A téli nyaralás bár olcsó, de a gyakoribb esők miatt jobbnak tűnik tavasz végén ellátogatni ide… elvégre akkor nyílnak a sziget jelképei, a hortenziák is.

teaültetvény

régi gépek a teagyárban

teaföld

kilátó (mirador)

óceánpart

szellemhotel

világítótorony

a Pokol szája

ananász ültetvény

..füstölik

kedvenc italunk, a marahuja