A "távoli unokatesó", Lisszabon

Az Azori szigeteken eltöltött 5 napunk után, kora hajnalban indultunk vissza Lisszabonba. (Még az utunk tervezésekor gondolkodtunk, hogy hogyan is lenne a legjobb… végül arra az elhatározásra jutottunk Somával, hogy a szigetek után – hazaérkezés előtt – maradunk Portugália fővárosában 3 napot.)

A Ponta Delgada-i repülőjárat bár igen korán indult, de megvolt az az előnye, hogy reggel már Lisszabonban lehettünk. A reptérnél taxit fogtunk, könnyen ment, és fél órán belül meg is érkeztünk a hotelünkhöz (10 Euro-ért). (A portugál reptérnél amúgy másként megy a „taxizás”… nálunk (Ferihegyen) a kijáratoknál sorban állnak/sorban jönnek az autók száz méteren keresztül, mindenki lecsap egyre. Itt viszont van egy „pont” (megálló, kb. 3-5 méteres rész…), ahol sorbanállunk a többi utassal, és szépen egymás után beszállunk az egyesével érkező taxikba. Érdekes, nincs dugó, nem lassabb a távozás, sőt sokkal fegyelmezettebbnek tűnik az egész!)

A belváros gyönyörű. Valamikor egy tévéműsorban Portugáliát, illetve Lisszabont úgy mutatták be – Magyarországhoz hasonlítva, az Unió országait figyelembe véve...-, mint egy távoli, vidéki, szegény unokatestvért. De amikor ellátogatunk hozzá, rádöbbenünk, hogy milyen szép és gazdag is valójában. Nekem is nagyjából ez volt az érzésem… Portugália múltját ismerve, mérhetetlen gazdagság és pompa, a világ felfedezése jut eszembe, ami pedig a közelmúltját illeti, egy csendesebb, szegényebb jelen rajzolódik ki. Mindenesetre örülnék, ha mi ilyen szegények lennénk... :) Az Alfama negyed lábánál találtunk szállást, közvetlen a középkori épületek szomszédságában. A dombra zegzugos kis utcák vezettek fel, autóval szinte lehetetlen volt ide bejutni, viszont erre jár a legendás 28-as villamos. Kicsit furcsa, amikor a kirándulócsoportok megtapsolják az elhaladó járművet, de had’ csinálják! A szállásunk a Turim hotel volt, érdekes, kis zegzugos folyosókkal, jó illattal – beleillet a környékbe – és megfizethető árral. Mivel csak dél után vehettük át a szobánkat, lepakoltunk a csomagmegőrzőjükben, és nyakunkba vettük a belvárost. Először a Sé katedrálist (eredeti portugál nevén a Santa Maria Maior de Lisboa) néztük meg. A XII. sz-ban I. Alfonz a móroktól visszafoglalta Lisszabon területét, ekkor kezdődött a templom építése is… többször megrongálódott, mindannyiszor újraépítették – jelenleg román és gótikus jegyeket hordozva magasodik a város fölé. A katedrálisba a belépés ingyenes, a belső tér nagyon szép; csak a múzeum-részért kell fizetni, de megéri… rengeteg középkori arany és drágakővel kirakott kincset mutatnak be, káprázatos. A templom megtekintése után gondolkodtunk, hogy megnézzük a Szent György várat, de kihagytuk, inkább ebédelni mentünk. Nem messze a Ruca-ban – tényleg így hívják…- egy halétteremben ettünk, isteni volt! Egy apróságra kell csak figyelni – nem tudom, ez más éttermekben is hasonlóan működik-e – de itt kérés nélkül hoznak előétel kóstolót és pár szelet kenyeret… és a végén derül ki, hogy horrrribilis pénzért (pár szelet kenyérke némi halgolyóval cirka 5000-7000 Ft lenne!) Az egész ebédünk nem került ennyibe, pedig Somával hatalmasat ebédeltünk. Az ételek csodálatosak, csak a trükközést nem szabad hagyni. Utána még vásárolgattunk, vettünk pl. csempe házszámtáblákat. :) Lisszabonban a csempézés mánia. Minden csempés, a falak, kívül-belül, az utak… minden. Nagyon szép, szó se róla, csak más, mint amit idehaza megszoktunk. Visszamentünk a hotelbe, pihentünk, majd újra sétálgattunk estefelé is, 22 °C volt…

2. napunkon Belém-et vettük célba… ez Lisszabon egyik külvárosa, tele nevezetességekkel. Mivel nem volt kocsink, tömegközlekedtünk. Még a neten láttuk, hogy van napijegy, kereken 10 Euro/fő-ért… ha figyelembe vesszük, hogy egy sima jegy 3 Euro, megéri. Belém elég messze van, villamossal is legalább 15-20 perc… nem gyalogoltunk. Megérkezésünk után először egy gyönyörű parkon keltünk át, és kiértünk a Tejo folyó partjára. Itt áll a Felfedezések emlékműve (Padrão dos Descobrimentos), ami az 1950-es években épült, 52 méter magas múzeum. Belül is érdekes, de a legszebb benne a tetejéről nyíló kilátás (…lift visz fel). Innen pl. jól lehet látni a Ponte 25 de Abril, avagy az Április 25. hidat, ami 2 km hosszan fut a folyó felett.  Nem messze tőle található a Belém torony (Tore de Belem), ami valamivel régebbi, a XVI. sz-ban épült, börtönként és erődként is funkcionált. I. Mánuel király építtette, a róla elnevezett (Mánuel) stílusban. Ma már a Világörökség része… Egy kis fahídon lehet bemenni, ami dagálykor alig emelkedik ki a vízből. Kicsit szűkös odabenn, a régi portugálok apró emberek lehettek… én még úgy ahogy elfértem, de Somának állandóan le kellett hajolnia. Ja, és rengeteg itt a turista. Kijövet megebédeltünk, ettem admirális sütit is, ami egy speciális csokitorta… Végül megnéztük a Szent Jeromos kolostort/templomot, ami szintén a világörökség része, és szintén Mánuel stílusban épült… Több száz éve itt áll, de a jelenben is fontos szerepet játszik, 2007-ben ugyanis ebben a kolostorban írták alá az Európai Unió kormányfői és külügyminiszterei a Lisszaboni szerződést. Múzeuma hatalmas, de nekem inkább maga az épület és a templom tetszett. Késő délután lett, mire végeztünk, vissza villamosoztunk a belvárosba, sétáltunk még egy kicsit a környéken – láttuk többek között a Santa Justa liftet - és beesteledve nagyot pihentünk.

Utolsó napunkra csak az Ócenáriumot terveztük be. Ez is az egyik külvárosban van, újra villamosoztunk, csak most a másik irányba… Európa legnagyobb fedett akváriuma, 2018-ban a világ legjobbja - 450 faj 16.000 egyedének ad otthont, többek között pingvineket, egyéb madarakat, vidrákat, rájákat, cápákat, tengeri csikókat és rengeteg halat, rákféléket, korallokat, medúzát láthat, aki megváltja a belépőjegyet (felnőttnek 17 Euro). Az épület modern, óriási. Soma egyik vágya volt, hogy láthassa Takashi Amano növényes akváriumait, ez most teljesült! (Sajnos a japán mester már nem él…) Igazából az ócenárium egy (…több) hatalmas akvárium és egy állatkert kombinációja, nagyon kellemes családi program. Mellette fut Lisszabon – és Európa – leghosszabb hídja, a harminc méter széles, teljes hosszában 17,2 kilométer hosszú Vasco da Gama híd, és mellette egy libegő. Ezt végezetül még kipróbáltuk, aztán visszamentünk a hotelbe, taxit hívtunk és kikocsiztunk a reptérre… Egyik szemem sír, a másik nevet… rengeteg mindent láttunk Lisszabonból, meseszép dolgokat; és még többet nem… vissza kell még ide jönnünk, és hozni a gyerekeket is!

A tények:
Lisszabon Portugália fővárosa, vonzáskörzetével együtt kb. 2,8 millió ember lakja. 7 dombra épült (mint Róma), és a Tejo tölcsértorkolatában található. Klímája mediterrán, Európa egyik legmelegebb fővárosa. 1755-ben egy hatalmas földrengés és cunami után újjá kellett építeni.

az Április 25. híd a repülőről

Lisszabon belváros

csempefaragó

a híres 28-as villamos

...és mindenütt csempe

Sé katedrális

Szent Jeromos kolostor

Felfedezések emlékműve

Belém torony

az Ócenárium előtti park a tükrös zsiráffal...

...és szelfi a zsiráffal

Ócenárium

Ócenárium ebédlője, ez is modern

a libegő

Misi Mókus szigete II. (Azori szigetek)

Tehát visszatérve a 3. napunkhoz… Ahogy az első részben is írtam, 2. napunk igen viharosra, esősre sikeredett – ennek következtében a hotelben maradtunk és pihentünk. 3. nap kora reggel viszont úgy látszott alábbhagy a vihar… Soma kora reggel felébredt (tegnap kipihente magát), elhatározta, lemegy a termálmedencébe fürödni. Halkan átöltözött, kinézett az ablakon, és akkor előttünk akkorát dörgött és villámlott, hogy még én is felriadtam rá. Soma aranyos volt, lemondóan csak annyit mondott: „jól van, na, megértettem…” …átöltözött és visszafeküdt mellém aludni. :) Késő reggelre azért tényleg csendesedett az eső, így reggeli után nekiindultunk felfedezni a szigetet.

Furnastól nem messze, északra található két teaültetvény is, ide mentünk először. Azt érdemes tudni, hogy Európában összesen csak 3 helyen tudnak teát termelni, ezek közül a legrégebbi ültetvény itt van, az Azori szigeteken. A Chá Gorreana-t 1883-ban alapították, az épület és a berendezések szerintem azóta ugyanazok… jó, persze modern felszerelések is vannak, de megőrizték a gyár múzeum jellegét. Mind a teaültetvény, mind a gyár szabadon – és ingyenesen - bejárható. A túra végén önkiszolgáló teagépek vannak, amiből annyit iszunk a helyi teából, amennyit csak akarunk. A kijárat előtt pedig egy kis moziszoba és egy nagy teázó-bolt áll, meseszép kilátással (hatalmas ablakokkal) az ültetvényre. Mi is vettünk pár doboz teát, én megkóstoltam a helyi ananászlikőrt is – Soma nem, ő vezetett… - és továbbindultunk a sziget nyugati oldala felé… Az északi óceánpart fekete, köves/sziklás; és a szeles, szemerkélő esős időjárásnak köszönhetően hűvös volt. Több helyen is megálltunk, egyrészt közvetlen a vízparton, másrészt pedig az úgynevezett miradorok (miradouro-k) azaz kilátók mentén. Ilyen a szigeten rengeteg van, és valóban meseszépek… „Természetesen” :) nagy sziklákra kicsempézve (…a portugál csempe-mánia itt is érvényesül, nagyon szépen) mindenütt kiírják, hol járunk és mit látunk. A kettőt előre egyet hátra elv alapján, kb. 5 km-enként megállva nézelődni, egy pár óra alatt átértünk a nyugati oldalra. A Miradouro da Vista Do Rei-nál, ami egy kettős tó felett emelkedik, szintén fotóztunk egy sort… A kilátó alatt 2 (…vagy csak egy, de híddal elválasztott? :O ) tó terpeszkedik, ami(k) jó időben kék és zöld színben pompáznak. A legenda szerint a helyi királylány és a birkapásztor szerelme nem teljesedhetett be réges-rég, és az ő könnyeikből lett a kétszínű tó. Mivel most borús volt az idő, mindkét tó szürkének látszott. :( Viszont a kilátás hihetetlen itt is! Az eső késő délután újra rákezdett, a tó körüli kisebb utakon vízátfolyások alakultak ki, emiatt kerülnünk kellett. Ennek köszönhetjük, hogy – teljesen véletlenül, de – rátaláltunk a Monte Palace hotelre, ami jelenleg egy szellemszálló. A 70-es években építették, pár évig működött, de nem volt kifizetődő, ezért bezárták. A jövőjét illetően sok mindent olvastam már… volt ahol azt írták, hogy a düledező hotelt lebontják, volt ahol meg azt, hogy jövőre felújítva újranyitják. A tavakat megkerülve csak elértünk a sziget nyugati partjához, ahol egy nagyon szép kis világítótornyot találtunk, és rengeteg sirályt a hullámzó óceánon… Eddigre besötétedett, úgyhogy Ponta Delgádán keresztül visszaautókáztunk Furnasba. A hotelünkben megvacsoráztunk, nagyon érdekes volt. Finom és elegáns… egyenruhás pincérek szolgáltak ki bennünket, egyik bort hozott, másik előétel falatkákat, és így tovább. Kíváncsian vártuk ezekután a számlát, de legnagyobb meglepetésünkre teljesen normál árban számoltak (Magyarországon egy jobb étterem vacsija sokkal többe kerül!).

4. nap – mivel végre teljes erővel kisütött a Nap – újra elindultunk. Előtte összepakoltunk, reggeliztünk, és elbúcsúztunk a Terra Nostrától… (mivel a repülőnk másnap hajnalban indult, az utolsó éjszakát nem itt, hanem újra a VIP hotelben terveztük tölteni Ponta Delgadában.) Megint nyugatra mentünk, a tegnap kihagyott Boca do Inferno-t (a pokol száját) szerettük volna megnézni. Ez a sziklaszirt/kilátó a sziget jelképe, szinte mindegyik Azori szigetes prospektuson rajtavan. Eljutni oda nem volt nehéz, viszont a viharos napok után most olyan szél volt, hogy alig bírtunk menni. A Pokol szája elevezés ebben az esetben helytállónak bizonyult – igaz itt jeges fuvallat és hatalmas szakadék fogadott bennünket, de a pár perces mászás a veszélyes szirtek között megérte, tényleg hihetetlen a kilátás. Amúgy mázlink volt, mert ahogy leértünk (visszajöttünk a szirtről), integettek nekünk és a többi turistának a parkőrök, hogy menjünk szépen innen el, mert lezárják a kilátót az erős szél és a közelgő köd miatt. Mi még teljes szépségében megcsodálhattuk, de 15 perccel később már semmit sem lehetett látni a ködtől… az azori időjárás megint kitett magáért. :) Viszont ahogy lejöttünk a hegyekből, újra szikrázó napsütés lett, és jó meleg. Ponta Delgadába mentünk, útközben megálltunk a déli óceánparton is… és a végcélunk a város szélén lévő ananászültetvény volt. Az Arruda nevű farm egy csomó melegházból áll a főváros peremén, ahol rengeteg ananászt termelnek. Megnézése ingyenes – igazából kicsi, nincs vezető, nem is lenne jogos pénzt kérni érte… - viszont érdekes. A bejárat mellett van egy kis bolt, itt ananászlikőrön keresztül a dísztárgyakig mindent lehet venni… és itt osztogatnak több világnyelven is tájékoztatót az ananász termeléséről. Innen tudom, hogy egy ananász 2 évig nő, 6 fázisa van a termesztésének, pl. az egyik az, amikor virágzáskor füstölik, mert ettől indul be a gyümölcs érése… Biológiamániás vagyok, jó volt látnom egy ilyen ültetvényt. :) Estefelé visszatértünk a belvárosba, kocsikáztunk… Ponta Delgada szép, hangulatos, de nem nagy. Megnéztük a kikötőt, hatalmas hullámok csapkodtak még mindig… vacsoráztunk egy helyi kis étteremben (felejthető volt…) és korán aludni tértünk a hotelben. Másnap hajnalban 4-kor keltünk, fél 5-re a reptéren voltunk, leadtuk a kocsit, és 6-kor elrepültünk Lisszabon felé, ahol a következő 3 napot töltöttük.

Az Azori szigetek gyönyörű. Nem tudom, hogy mindenkinek tetszene-e, de nekem nagyon bejött. Aki imádja a természetet, a nyugalmat, az óceánt, az otthonérzi itt magát. Gyerekekkel is jót lehet itt szórakozni, de ez inkább a felnőtteknek való hely (a vulkánok, a hatalmas, gyorsan mélyülő óceán, a nagy túrák nem bababarátok). Egy csomó dolgot mi sem láttunk, pl. nem tudtunk elmenni az időjárás miatt bálnalesre, de remélem ezt még egyszer pótoljuk! A téli nyaralás bár olcsó, de a gyakoribb esők miatt jobbnak tűnik tavasz végén ellátogatni ide… elvégre akkor nyílnak a sziget jelképei, a hortenziák is.

teaültetvény

régi gépek a teagyárban

teaföld

kilátó (mirador)

óceánpart

szellemhotel

világítótorony

a Pokol szája

ananász ültetvény

..füstölik

kedvenc italunk, a marahuja

Misi Mókus szigete (Azori szigetek) I.

Idén úgy jött ki a szabadságom, hogy februárban ki tudtam venni 1 hetet. Somával azonnal elkezdtünk ötletelni, hogy hová is menjünk… Mivel Bangkokot ő választotta, most én döntöttem. Olyan helyet kerestem, ami nincs túl messze, nem túl drága, viszont szép idő van és különleges. (Jó, ilyen hely, ami minden feltételnek megfelel, nem létezik, de némi nézelődés után rátaláltam az Azori szigetekre.)

Lehet sokaknak Misi Mókus története már csak halványan dereng az iskolából, de bennem megmaradt az „örökké termő fa” mítosza… Amikor elkezdtük tervezni az azori utazásunkat, ez ugrott be azonnal. Nem tudtam, hogy ilyen lesz-e, de amit a sziget(ek)ről olvastam, elég valószínűnek tűnt. És mint később kiderült, nem sokat tévedtem. Sao Miguel-en egymás mellett voltak a bimbózó, az érő és az elvirágzott növények; egymás mellett élt a fenyő és a pálma – az egész annyira zöld és varázslatos volt, hogy azt látni kell, leírni nehéz! És amikor mi mentünk, még csak február volt...

"Misi Mókus lépésről lépésre megtartotta Apa-pirra-soka-tir utasításait, hogy elérje az örökké termő fát.

Nem is érte sem a földön, sem a fán semmi bökkenő-zökkenő. Ám arra nem számított, hogy egyszerre csak irdatlan nagy vizet pillant meg útjában.

A lépést a víz színén is ki lehet számítani - törte a fejét Misi -, de hogyan maradjon a víz színén, ha nekivág?

Hasztalan járt té és tova a parton. Hohó! Mégse!

Egy helyütt, a parti gyökerekhez hurkolva kicsi sajka ringott a hullámokon. Nyilván gazdátlan lehetett. Misi bizony nem sokáig tépelődött, egy perc alatt elkötötte a sajkát, s máris ott úszott a vízen. Most már az evezőcsapásokat számlálhatta lépésnek.

- Ötszázötvenötezer-százötvenegy-kettő-három!

A bölcs nem tévedett. Misi Mókusnak a nagy vízen át éppen kijött a lépése. A part közelében kellett megtalálnia az örökké termő fát. És csakugyan! Alig tekingetett körül, észrevett egy gyönyörű ligetet kicsikét lejjebb a víz partján, és a ligetben sohasem látott szépségű fákat.

Uzsgyé! Már kötötte is ki sajkáját, ugrott ki belőle, és törtetett lelkendezve a liget belsejébe.

Nos, a kellős közepén, a liget összes fáinál sudárabb, terebélyesebb fa előtt bámult csak el igazán Misi Mókus. A fa egyik ága teli volt virággal, a másikon éppen érett a gyümölcs, a harmadikról pedig már potyogott alá a gyönyörű pázsitra.

- Ez az örökké termő fa! - ujjongott Misi Mókus. - Mégiscsak eljutottam ide." 

A Budapest – Lisszabon illetve a Lisszabon – Ponta Delgada (Azori szigetek) repülőjegyek tizenezer forintokba kerültek, nekünk annyiból volt drágább, hogy vettünk mellé elsőbbségi beszállást – így sokkal kényelmesebb lett az út. Magyarországról kora délután indultunk, 3 óra múlva már Lisszabonba értünk. Itt 1-2 óra várakozás után késő este mentünk tovább a szigetekre, és éjfél elmúlt, mikorra leszálltunk (ez az út kb. 2 órát tartott). Furcsa volt látni, ahogy a hatalmas sötét óceánból – ami felett repültünk – egyszer csak előbukkant a sziget. Mint egy „fordított” Balaton… méretre, alakra ugyanakkora, de itt a szárazföld a „Balaton”, kivilágítva, sejtelmesen. A ponta delgada-i reptér viszonylag kicsi, komolyabb reptéri ellenőrzés nem is volt. Ottartózkodásunk idejére kocsit béreltünk (egy aranyos kis Opelt), az 5 napra 14000 Ft volt az autó + 14000 Ft a biztosítás. (Megjegyezném, hogy 950 Euro depozitot is kértek – azaz „lefagyasztottak” a számlánkon közel 300.000 Ft-ot, amit nem vettek le, de ha sérült volna a jármű, akkor igen… mivel semmi baja sem lett a kocsinak, nem is nyúltak hozzá.) Ahogy kiléptünk a reptérről, az első élményem a kellemes meleg, és a mindent átjáró virágillat volt. :) Zökkenőmentesen még ott, a parkolóban megkaptuk az Opelt, és befurikáztunk Ponta Delgada központjába, ahol az első (…és majd az utolsó) éjszakánkat töltöttük. A VIP Hotelben szálltunk meg, ami egy sokemeletes, látványos, de nem túl drága szálloda. A szálló szép, modern, de engem megrémítettek az alagsorban (parkolóban) lévő hatalmas – élő és döglött csótányok. Szerencsére mi a 6.-on kaptunk szobát, ott semmilyen bogár sem volt… Másnap reggel a közeli bevásárlóközpontban reggeliztünk, és itt szembesültem először az Azori szigetek időjárásával: 5 percenként változott az idő, hol meleg volt, hol hűvös, és mindig fújt a szél. Kint ültünk egy nyitott teraszon, Soma bal füle totál meleg volt, a jobb meg hideg… Elmentünk a helyi plázába is, ahol a díszítés mi más lehetett volna, mint egy bálna és hajó... vettünk alap élelmiszereket – innivalót, nasit, gyümölcsöt – és elindultunk a fő lakhelyünkre Furnasba.

Még mielőtt tovább mesélnék, hadd mondjak pár szót az Azori szigetekről… Az Azori-szigetek összesen kilenc szigetből áll, ezeket három csoportba sorolják: nyugati: Corvo és Flores, központi: Faial, Pico, São Jorge, Graciosa és Terceira, és keleti csoport: Santa Maria,  São Miguel. Kb. 3000 km-re találhatók Portugáliától, és valamivel messzebb Amerikától. :) Évszázadokkal ezelőtt az Amerikába tartó hajók itt álltak meg feltölteni a tartalékaikat. Fő szigete Sao Miguel, és a fővárosa Ponta Delgada, ahol kb. 46000-en élnek (a szigeteken pedig összesen kb. 400.000-en). Mivel az Atlanti-óceán közepén csücsülnek a szigetek, az éghajlat ennek megfelelő: télen és nyáron 20-25 °C körüli a hőmérséklet, és gyakran elered az eső. Csak amíg télen pár napig is eshet, addig nyáron csupán pár perces-órás futó záporra számíthatunk. Az Azori szigetek 2 földlemez határán fekszenek – minden komolyabb földrajzozás nélkül… - ez azért fontos, mert ahol 2 ilyen lemez találkozik, ott bizony vulkáni tevékenység is zajlik. Hát itt sincs másképp…

A mi úticélunk, Furnas is a vulkáni tevékenységéről volt híres – de erről még írok… Furnas egy kb. 1500 fős város/falu Sao Miguel sziget közepén, Ponta Delgadaból – a fővárosból – kevesebb mint 1 óra alatt elérhető. A táj idefelé is gyönyörű, erdei játszóterek, platánsoros utak, és a település előtt egy krátertó, a Lagoa das Furnas ami még különlegesebbé teszi. Több helyen is láttuk, hogy a parkolókban kacsák és macskát sétálgatnak szabadon, és kéregetnek a turistáktól… aranyosak voltak. A krátertó mellett 2 Euro-ért (1 fő…) meg lehet nézni a calderákat, amik tűzforró hőforrások, bugyog belőlük a forrásban levő víz, és fölöttük kénes gőzök-gázok lebegnek. 23 ilyen caldera van, köztük a biztonság érdekében fadeszkákon lehet járni. A szaguk leginkább a záptojásra hasonlít, elég kellemetlen. A földön kis „vakondtúrásokat” is lehet látni, ezek a helyi éttermek ásott lyukai – ebbe tesznek 10-20 literes edényeket, ezekbe pedig húsokat és zöldségeket, és 6 órán keresztül főzik őket a forró gőzökben. Az elkészült étel neve cozido, magyarosan csak vulkánpörköltnek hívják… :) Ahogy megérkeztünk a szállásunkra, délután elmentünk a Tony’s Restaurantba (hivatalosan ez a legmenőbb cozido-s étterem a szigeten…) és meg is kóstoltuk az ételt. Nekem leginkább a húsleves zöldségére és húsaira hasonlít leves nélkül, nem a legfinomabb, de kétségtelenül az egyik legérdekesebb fogás volt, amit valaha ettem. És még pár szót a szállásunkról! A sziget egyik legjobb – és legdrágább – hotelében laktunk 3 napot, a Terra Nostraban. Mivel februárban érkeztünk, még megfizethető volt… A hotel a világ egyik legjobb szállodája lett 2016-ban, egyrészt nagyon modern, wellnessrészleggel, étteremmel, szép szobákkal; másrészt pedig az épület mögött egy több hektáros arborétummal és vasas-kénes termáltóval. 1775 körül, Thomas Hickling, egy amerikai kereskedő nyári lakot épített itt, és „otthonról” (Amerikából) hozott néhány fát/csemetét magával… így indult az arborétum. A XIX. sz-ban továbbfejlesztették, rengeteg különleges növényt hoztak ide, a XX. sz elején pedig megépítették mellé a hotelt. Csodálatos! Az arborétum bárkinek látogatható napközben, este és éjjel pedig a hotel vendégei használhatják a termál vizes medencét és a jakuzzikat… A tó kb. 40 °C-os vízzel töltődik, nyakig ér… különleges élmény volt éjjel a vízben lubickolni, miközben hatalmas telihold világított felettünk. (Egy pici hátrányt tapasztaltam csak: a víz befogta a bikinim sárgára, a hajam pedig vörösesre. :) ) Első napunk Furnasban fantasztikusra sikeredett. Sajnos 2. napunk teljesen esős lett, igazából pihentünk, lustálkodtunk, de 3. napra alábbhagyott a zivatar, és elindulhattunk felfedezni a szigetet… de ez már a 2. rész története lesz! :)

 a reptér

 a pláza bálnája

 a calderák a Furnas-i tónál

 a Furnas-i tó és a "vakondtúrások"

 vulkánpörkölt

 Tony's Restaurant

 a szállásunk

 az arborétum gyönyörű!

 a melegvizes vasas-kénes termáltó

Furnas