Olümpia

A görög nyaralásunk alatt egy hosszabb kirándulást tettünk, mégpedig Olümpiába (Olimpiába…). Korinthos felől 3 úton is eljuthatunk ide: északon, a Korinthoszi öböl mentén jó utakon; középen, a hegyeken át kanyargós hegyi utakon; és délről, kicsit kerülve, de szintén jó minőségű autóúton. Szerintetek melyiken mentünk? :) Természetesen középen… Milán (legnagyobb fiunk) irántunk érzett szeretete valószínűleg jelentősen csökkent, mert végig szédült és hányingere volt… Szerencsére komolyabb baja nem lett, és azt ő is elismerte, hogy a táj gyönyörű! Hatalmas hegyek között apró falvakon vágtunk át, csupa zöld és nyugalom vett körül bennünket. Olümpiába megérkezve már hátramaradtak a hegyek, az ókori tornajátékok helyszíne síkságon (dombok között) fekszik.

A modern Olümpia önmaga kicsi falu, temérdek üzlettel és étteremmel, még több turistával… sok szót nem érdemel. Ami igazán érdekes, az ókori romok és mellettük az Archeológiai múzeum. A bejárathoz közel le tudtunk parkolni, és először a múzeumot néztük meg. Nagy, tágas termekkel és rengeteg kiállítási tárggyal… Lehetetlen felsorolni mindent, de láttuk a Szárnyas Niké szobrot, Praxitelész Hermész szobrát, Pheidiasz alkotásait, stb. Megismerkedtünk egy kedves japán hölggyel, a 80 éves apukájával járták Görögországot. (Megbeszéltük, hogy a 2020-as tokiói olimpián majd találkozunk…) Az épület után kimentünk a szabadba, és végigjártuk a romokat. Itt sem állnék neki mindent felsorolni, de láttuk a Zeusz templom maradványait, a tornacsarnokot (Gümnasziont), a küzdőteret (Palaisztrát), Philippeiont (győzelmi körtemplomot), vendégházat és a stadiont. Ez utóbbi 192,25 m hosszú és 30 m széles – a 2 kicsi körbefutotta (na jó, futkorászta…) A romok mellett mindenütt többnyelvű táblák segítik az eligazodást, és sok a fa, ami a 36-37 °C-os melegben nagyon jól esett. Egyedül egy dolgot nem találtunk: azt az emlékoszlopot, amibe Pierre de Coubertin báró bebalzsamozott szívét tették. A báró hozta létre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, indította el az újkori olimpiákat, illetve alkotta meg az olimpiák jelképét, az ötkarikát. Tőle származik a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.” mondás is… Hát mi derekasan résztvettünk a sétában, közel fél napot töltöttünk itt. És visszafelé már a nem kanyargós északi úton mentünk… :) 

A tények:

Az ókor legfontosabb sporteseményét itt tartották, Olümpiában, Kr. e. 776-tól rendszeres időközönként, négyévente. Az ókori olimpiai játékokon csak egyéni versenyzők küzdöttek a győzelemért, és csak férfiak. A győztesek koszorút, elismerést, pénzt és szobrot kaptak (melyet a szülővárosukban állítottak fel). Olümpia területe semleges volt, az ókorban a sportjátékok ideje alatt a háborúk is szüneteltek. Az utolsó olimpiát Kr.e. 261-ben jegyezték fel.

 

kis hegyi falu odaúton...

a bejárat

a romok...

...és ez már a múzeum

Hermész szobra

Világítótoronyban

Az Apácazárda meglátogatása után még északabbra vettük az irányt, a Melagkavi világítótoronyhoz.

Korinthoszból a termálvizéről híres Loutrakiba mentünk. A város szép, de nem találtuk különlegesnek, azt viszont érdemes tudni róla, hogy olyan tiszta a vize, hogy még a csapból is kristálytiszta termálvíz folyik… (Na, ettől mi idehaza messze állunk!) Loutrakitól néhány perces autóútra található a sós vizű, érintetlen, kristálytiszta Vouliagmeni-tó, amely egy szűk csatornán érintkezik a tengerrel (...tehát igazából egy tengeröböl). Az ár-apály törvénye értelmében egyszer ki, majd beáramlik a víz. Sekély, meleg vize miatt kifejezetten kedvelt a kisgyermekes családok körében. Amikor mi arrajártunk, akkor is dugig volt fürdőzőkkel, de ahogy figyeltük, szinte csak görögökkel. Mi nem úsztunk, csupán ebédelni álltunk meg a tónál… Egy igazi halétteremben ettünk, csodás kilátás mellett. A kis pihenő után tovább haladtunk a világítótoronyhoz. Mellette ásatások folynak, ezen a hatalmas területen Héra szentélye terült el (Heraion), most kutatják. Körülötte a tenger meseszép, bár amennyire meg tudtam ítélni, gyorsan mélyülő. Sokan búvárkodtak benne…

A világítótorony 1897-ben épült, jelenleg a haditengerészet tulajdona. 13 méter magas, de mivel egy sziklán áll, a tengerszinttől 58 méter magasan világít. Esténként 10 másodpercenként villan egyet, ezzel segítve a tengerészek munkáját. 2-3 katona él itt, ők üzemeltetik a tornyot. Általában zárt az épület, csak kívülről fotózható… de mi olyan szerencsések voltunk, hogy bemehettünk. Egyik délután keresgéltem a neten a környékbeli látnivalókat, és észrevettem, hogy a tornyot 1 napra (az évben) megnyitják a nagyközönség előtt. Kihasználtuk, elmentünk, megnéztük! Kocsival az út nem volt hosszú, de a parkolóból még a sziklák között 35-36 °C-ban legalább 200-300 métert kellett sétálni, ez már fárasztóbb volt. A világítótorony kívülről is nagyon szép, de bemenve – a toronyból – fotózva a tenger egyenesen gyönyörű. Az épület belseje szűkös, tényleg csak pár embernek való. Itt is nagyon meleg volt. Furcsa, de mégis különleges érzés végigjárni… ritkán teheti meg az ember.

A tények: 

A Korinthoszi-öbölben, a Melagkavi-foknál található a világítótorony, közel Heraion ásatásaihoz.

olajfaliget

Vouliagmeni-tó, itt ebédeltünk

az ásatások

a világítótorony

meseszép a tenger

2 kisebbem felpróbálhatta a katonák sapkáját

2300 éves szent (Szt Patapios apácazárda)

A görög nyaralásunk alatt kisebb-nagyobb túrákat is tettünk a környéken, ebből az egyik a  Vouliagmeni-tó környékén volt, Korinthosztól kissé északra (kb. 30-40 km-re). Maga a tó is gyönyörű, majd még írok róla, de 2 apropója volt igazán a kirándulásunknak: az egyik egy világítótorony, a másik pedig egy különleges apácazárda.

A Szent Patapios kolostor, illetve apácazárda az (ortodox) keresztények körében igazi zarándokhelynek számít. A zárda Loutrakitól nem messze, a Gerania hegy tetején (kb. 650 méter magasan…) található, jelenleg negyven apáca él itt. Van saját kis templomuk, harangtornyuk, lakásaik - nagyon szép hely. A kilátás is mesés, az egész környéket körbelengi a vallásosság. Szent Patapios mumifikálódott testét csodás körülmények között 1904-ben találták meg, miközben ki akarták bővíteni a kolostort. A szent i.e. IV. sz-ban élt, a sivatagban lakott, sok embert tanított, megtérített. Végül mikor meghalt, holttestét itt rejtették el… Közel 2300 év múlva találták meg! Mi is megnéztük, egy kis barlangban helyezték el, gyönyörű lámpásokkal körbezsúfolva. Sajnos fotózni nem volt szabad… A hívek mai napig csodatévő erőt tulajdonítanak neki, imádkoznak hozzá. (Amikor mi ott voltunk, akkor is rengeteg turistát láttunk.) Az itt élő apácák nagyon kedvesek, közvetlenek, bár csak görögül beszélnek. Ennek ellenére zökkenőmentesen kommunikáltunk… Kérdezték, hogy ortodox-ok vagyunk-e… mondtuk, hogy nem, katolikusok (félig… én református), erre legyintettek, hogy „majdnem”! …és Milcsi és Gergő is kapott tőlük egy-egy kis nyakláncot kereszttel, teljesen ingyen. (Mások nem kaptak ajándékot, úgy látszik, mi szimpatikusak voltunk nekik.) A monda szerint, ha a templomhoz vezető 144 lépcsőt úgy tesszük meg, hogy közben egy speciális imát mormolunk, egy bűnünkre bocsánatot nyerünk. Erős fenntartásaim vannak, hogy a „torna” (hegymászás) és az imádkozás elég-e egy komoly bűn megbánásához, de én ehhez nem értek…

A tények: 

Az ortodox keresztények körében igazi zarándokhelynek számít az Athéntól mint­egy 85 kilométerre, Loutrakitól 15 kilométerre található kolostor. http://www.monastiria.gr/monasteries/holy-monastery-of-saint-patapios-loutraki-corinth/?lang=en