A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vár. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 30., péntek

Drakula vára (Poenari vár)


Nem csak Szlovéniában, hanem más országokban – pl. Romániában, Erdélyben is – meglátogattunk már a családommal várakat. Ebből talán az egyik legkülönösebb a Poenari vár volt… Az egyik erdélyi kirándulásunk utolsó napján a Fogarasi-havasokba autóztunk fel. (Ez nem könnyű, mivel az év 12 hónapjából csupán 3-ban járható kocsival...) A Bilea-tó után átevickéltünk a mellette lévő alagúton, és kb. 60 km múlva elértük Capatani kis települését, és mellette a Poienari várat.
Ezt a várat valamikor a XV. században építették, múltja a legendákba vész... Egyesek szerint Vlad Tepes (... Drakula) készíttette legyőzött elenségeivel, más vélemény szerint pedig Negru Voda uralkodó parancsára épült. Akárhogy is, Románia hatalmas hegyei közt, a Transzfogarasi úton - mondhatnám úgy is a világvégén... - egy hegy tetején áll ez a vár. (A középkorban a törökök csak egyszer merték megtámadni, akkor sem jártak sikerrel. Megértem miért...) Jelenleg a vár "bevételéhez" legalább sportolói kondíció - vagy sok-sok idő - kell, ugyanis ahhoz hogy elérjük a kapuját, 1480 lépcsőt kell (felfelé) megmászni. Tény, hogy a táj gyönyörű, és az erőd panorámája is fenséges. A vár renoválás alatt áll, bejárható, de nem nagy.
Mi 2 gyerekkel vágtunk neki az útnak, nagyon élveztük. A belépő felnőtteknek 5, nagyobb gyerekeknek 2 Lej (kicsiknek ingyenes).
Ami engem érdekelne, hogy miért építették pont ide ezt a nagy várat?! Kincseket rejtettek el, vagy különleges börtön volt? Mindkettőre vannak találgatások, de igazából senki sem tud semmi biztosat... Aki szereti Drakulát, az feltétlen látogasson el ide, különleges a hely.

A tények:
A Poenari erőd csodálatos helyen, a Kárpátok egy csúcsán helyezkedik el és uralja az Arges folyó völgyét. A törcsvári kastéllyal egy időben, a 14. század végén építették. Az épület a 16. század második felében lakatlanná vált. El is felejtkeztek róla, mígnem a 19. század közepén amatőr régészek újra megtalálták. A romantikus vár nagy lelkesedést váltott ki, olyannyira, hogy a Poienari erődöt tartották Jules Verne „Várkastély a Kárpátokban” című regénye ihletőjének. A 20. század második felében restaurálták, a környéken megfelelő utakat építettek, majd kialakították az erődbe vivő több mint 1400 betonlépcsőt. Egy viszonylag nehéz 40 perces kapaszkodó után lehet megközelíteni a várat, a fantasztikus látvány azonban kárpótol az erőfeszítésekért.



 fárasztó az út felfelé...





 a panoráma gyönyörű


lefelé már könnyebb...



2017. június 27., kedd

Rablóvár (Predjama)


Előző bejegyzésben írtam a postojnai cseppkőbarlangról, most szeretnék Nektek mesélni a mellette fekvő rablóvárról is. Szlovéniában, Trieszt és Ljubljana között félúton (...de mondhatom úgy is, hogy Nyugat-Magyarországtól kb. 300 km-re) van egy kis település, Predjama. Itt található egy különleges, sziklába vájt vár, amit volt szerencsénk nekünk is megtekinteni.
A várat 1274-ben kezdték építeni, de fénykorát a XVI. sz-ban érte el. Ekkor egy híres/hírhedt rabló-báró, Erasmus Lueger költözött ide. Ő a trieszti kormányzó fia volt, aki a legenda szerint harcba keveredett a Habsburgokkal, miután megölte a császári hadsereg vezérét, aki megsértette egy néhai barátja becsületét. III. Frigyes bosszújától tartva Erasmus, családjával együtt a predjamai erődítményben telepedett le. Hunyadi Mátyás magyar királlyal szövetkezve támadni kezdte a Habsburg településeket és városokat afféle helyi Robin Hoodként. A császáriak meg is ostromolták a várat - sok-sok éven keresztül sikertelenül... Ugyanis a várból titkos alagút vezetett ki a hegy másik oldalára, ahonnan élelmet és minden mást tudtak szerezni a várvédők. (Pl. megcsinálták azt, hogy a kiéhezett, fáradt habsburg támadóknak friss cseresznyét küldtek ki..) Viszont a császáriak lefizettek egy szolgát, aki jelzett, amikor Erasmus WC-n volt, és ekkor lebombázták a vár ezen részét...a báróval együtt. Az erődítmény elfoglalása után - szerencsére - újjáépítettek, és a XX. sz-ban múzeummá alakították...
A vár nagyon impozáns, érdekes, ahogy a hegy teljesen körülveszi... a gyerekek is élvezték a korhű környezetet, a viaszbábokat, a fegyvereket. A túra végén - természetesen... - van egy kis bolt, ahol helyi termékeket lehet vásárolni középkategóriás árakon. A vár alatt járat fut a "közeli" postojnai barlanghoz, sajnos ez korhatárhoz kötött, így a gyerekekkel nem mentünk be ide. Érdekelne, hogy aki járt itt, milyennek látta az alagutat!

A tények:
A Predjamai-vár egy 123 m magas függő sziklába épített "fészek", mely a Lokva-patak feletti nyílásba illeszkedik. Postojnatól 9 km-re, Budapesttől 524 km (Nagykanizsától pedig csak 320 km-re).




Erasmus így nézhetett ki...



 az elhíresült WC

 magyar nyelvű audioguide van!