Föld alatti Grand Canyon (Skocjan barlang)

Ljubljanai kirándulásunk során elmentünk megnézni a Skocjan-barlangot. Ez a szlovén fővárostól kb. 2 órányi autóútra található délre; Trieszttől nem messze. (Ha már itt voltunk, átugrottunk utána fagyizni egyet az olaszokhoz…!)

A Skocjan barlang a világ egyik legnagyobb földalatti kanyonja, és 1986 óta része az UNESCO Világörökségnek. A barlangrendszert úgy fedezték fel, hogy a XIX. sz-ban ivóvíz után kutattak Triesztnek… és a barlangot találták. Itt folyik át a Reka folyó 4 km hosszan a szurdok mentén, majd beömlik a Holt-tóba és egy falnál eltűnik a föld alatt. A kanyon mérete tényleg gigantikus, a Martel-kamra az egyik leglátványosabb része, amelynek térfogata több mint kétmillió köbméter. Rengeteg itt a cseppkő, többnek neve is van, pl. Paradicsom, Orgonaterem, Óriás. A látogatói útvonalat a Reka folyó többször keresztezi, az egyik leglátványosabb része a 47 méterrel a folyó felett ívelő Cerkvenik híd. Nagyon különleges, monumentális! Sajnos, a barlangban tilos a fényképezés, bár a hatalmas méretek és a gyenge fényviszonyok miatt ez nem is lenne könnyű. Az összes barlangjárat hossza 6200 m, a legmélyebb pontja 223 m, a legmagasabb pedig 435 m. Csak hivatásos vezetővel járható be, kb. 0,5-1 óránként indulnak a túrák a Látogatóközpontból. Először egy pár perces sétával az erdőben elérjük a bejáratot, majd egy kb. 1 órás túra jön a barlangban. Minden nagyon szépen ki van építve, teljesen biztonságos, közepesen nehéz terep. Annyi még, hogy odabent még nyáron is kb. 12 °C a hőmérséklet, illetve elég nedves minden. Több nyelven folyik a vezetés – sajnos magyarul nem -, mi az angolt választottuk. Kiérkezve egy kis fogaskerekű visz fel a faluba (a kiinduláshoz), vagy pedig túrázni lehet tovább.

Ha összehasonlítom Postojná-t és Skocjan-t (a 2 szlovén barlangot), talán Postojna egy picivel szimpatikusabb. Postojna barlangjába kisvasút visz be-ki, közben gyalogolunk; Skocjan-ban csak gyaloglás van. Mindkettő lenyűgöző, bár Skocjan monumentálisabb. Viszont Postojná-n lehet fotózni, kicsit megállni, nézelődni (mondjuk ott se sokat). Akárhogyan is, mindkettőt érdemes legalább egyszer látni!

Abaliget

Ebben a nagy nyári melegben jól esik picit hűvösebb helyekre menni, emiatt is esett a választásunk Abaligetre, egy rövid kirándulás téve az itteni barlangban.

Abaliget Pécstől nem messze található kis település, ahol már évszázadok óta tudják, hogy a hegy belseje titkokat rejt. :) A föld alatti járat felfedezése a helyi molnárnak köszönhető, aki néhány társával 1768-ban először merészkedett le a föld alá, hogy megnézze, miért csappant meg a malomkerekét hajtó víz mennyisége. A bejárati üregben pedig anno a falu plébánosa tartotta hűvösen a borát, innen a népies Pap lika elnevezés. A következő fontos lépéssel az ezerkilencszázas évek közepéig várni kellett, amikor Kevi László és Vass Béla expedíciója bejutott a 18 méter magasan fekvő Nagy-terembe. Innen vezet az út a barlang végéhez, a Pokol tornyába, ahonnan – bár számos kísérletet tettek, de az útban lévő tó és szifon miatt – (még) nem jutottak tovább. A látogatók először 1957-ben nézhették meg a barlangot, ekkor vezettek be villanyvilágítást, megépítették a járdákat, lépcsőket. A vezetőnk elmondta, hogy az elektromosság, a „modernizálás” miatt a barlang télen melegebb, mint a külvilág – sok állat beköltözik ilyenkor ide. Találtak már idebent rókát, kutyusokat, sőt még egy vidracsaládot is (akiket kilakoltattak, mert a behordott haluk kezdett megromlani…). Velük ellentétben a denevérek őshonosak itt, a barlang mellett (odakint) még egy Denevérmúzeumot is létrehoztak a bemutatásukra. A barlangtúra kb. fél-háromnegyed óráig tart, kell hozzá a kardigán/kabát és a vízálló cipő sem hátrány. A cseppkövek bár nem hatalmasak, de annál szebbek, és a végigcsordogáló patak még hangulatosabbá teszi a helyet. Érdemes megnézni! A barlang mellett csónakázó tó terül el, sok-sok kacsával (melyek etethetők…), és a közelben van Orfű, strandjaival, tavaival.

A tények: 

A barlang főága 466 méter hosszú, gyalogosan, utcai ruhában is bejárható. Van még három, nehezen járható mellékága is. Az állandó 12,6 fokos levegője és a magas 97%-os páratartalom gyógyhatású, 2000-ben nyilvánították gyógybarlangnak.

a bejárat... elég alacsony, de beljebb már magasabb :)

tájékoztató tábla

Denevérmúzeum

a csónakázótó

A szentjánoskenyérfa sziget II.

Másnap reggel még mindig morgott Zoli… Kora reggel lement reggeliért, ettünk mind a négyen. Aztán mikor bementem a szobánkba, ott találtam a gyűrűt. Kiderült, hogy még tegnap délután elment értük. Kibékültünk. Nagyon szeretem!

Pár nappal később megint kirándultunk, most kishajóval. Ez átvitt bennünket Bisevo-ra, a Kék barlanghoz. A kapitánnyal együtt 14-en voltunk, köztük 7-en magyarok (mi, négyen + egy házaspár a kisfiukkal. Érdekes, más magyarokkal nem is találkoztunk…) Kb. fél-egy óra alatt értünk a szigetre (9 km-re van…), eléggé hullámzott a tenger. Bisevo kikötője mindössze pár házból áll… Itt átszálltunk egy kis motoros csónakba, amivel megkerültük félig a szigetet, és becsorogtunk a barlangba. A bejáratnál le kellett hajtani a fejünket, olyan kicsi volt. Viszont a benti látvány gyönyörű! A barlangba 2 úton – egyrészt ahogy mi is jöttünk, másrészt pedig az ellenkező oldalon, a tenger szintje alatt – lehet bejutni. Délelőtt a napsugarak a 2. módon hatolnak be, alulról világítják meg a falakat a vízen keresztül. Emiatt az egész belső tér olyan, mintha neonkék lenne… Pár percig voltunk csak itt, de így is maradandó élmény.

Bisevo-ról még pár szót: a XI. sz.-ban a bencések itt alapítottak kolostort, aminek ma csak a romjai állnak a sziget közepén. (A bencések átköltöztek Vis-re a XIII. sz.-ban.) Bisevo a XIX. sz.-ban lett igazán felkapott, a Modra spilja (Kék barlang) felfedezésével. A barlangot 1884-től lehet látogatni, ha jól tudom, ma a világörökség része. Belülről 6 m magas, az alsó – tenger alatti nyílása – 10 m széles.

Ezután visszacsónakáztunk a kishajóhoz, és elindultunk Komisa-ra. A magyar kisfiú mesélte, hogy nemrég a halászok egy 5 m-es cápát fogtak Jabuka mellett (kis sziget a part mentén…). Azt is megtudtuk, hogy Komisa-tól nem messze, a tengerparton van egy elhagyott katonai támaszpont, ahol lövegek és egyéb katonai cuccok vannak szabadon. El is határoztuk, hogy holnap megnézzük.

Utolsó előtti napunkon el is indultunk felderíteni a katonai bázist. (A bencés templomon túl, a szeméttelepnél kell letérni az útról. A szeméttelep nagyon büdös.) Keskeny, köves-kavicsos utacskán kell haladni kb. 3 km-t, akkor érjük el a bejáratot. A “támaszpont” területe szerintem több hektár, a sziklákon mindenütt őrtornyok és kis házak állnak. És sehol senki… Teljesen kihalt, elhagyott a terület. Minden tárva-nyitva, úgyhogy bementünk. A házak alatt alagutak vezetnek le a mélybe, ezek az akna-szerű lyukak igen mélyek lehetnek. Ledobtunk egy követ, több mint 3 másodperc alatt ért le! Nem mertünk lemászni a létrákon… A bejárat után van egy központi nagy “bunker” a sziklába vájva, kb. 3×5 m-es bejárattal. Csupa beton és szikla az egész. Azért bementünk. Mivel sötét volt, kocsival tolattunk be, és a lámpájával világítottuk meg a teret. Minden üres és félelmetes (bár a hűvös félhomály jólesett). Kicsit Doom-os (gyilkolászós számgépes játék) hangulatú…csak a szörnyek és a katonák hiányoztak. :/ A bázison beljebb megtaláltuk a központi épületet (…én legalábbis kineveztem annak.) Egyemeletes ház, kis helyiségekkel és egy nagy “ebédlővel”, előtte betonozott plac (itt sorakoztak reggelente?). Bent a falon volt egy kb. 2×3 m-es festmény, amin fekete kaszás emberek menetelnek… elég depressziós. Odakinn fügefák teremtek, Somáék le is szüretelték. Ilyen isteni, mézédes, tejszínes fügét még sosem ettem! Kimentünk a tengerpartig, ahol kb. 20 m-enként tüzérségi lövegek állnak – mindegyik tönkre volt téve. Itt is látszódtak lefelé a járatok… Kb. 2 óra séta után indultunk haza, félig megfőve. (A talajt fehér kövek borítják, amik visszaverik a fényt, ezáltal még jobban éreztük a meleget.) Nemrég olvastam, hogy ma már szervezett túrákat szerveznek ide, jó lenne újra látni, mi maradt ezekből…

 úton a Kék-barlangba

 az elhagyatott támaszpont