A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bangkok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bangkok. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 6., vasárnap

Szeretlek Bangkok 3


November 22-én, csütörtökön jött el a mi napunk… Igazából amikor Soma megszervezte az utazásunkat, még nem hallottunk a Loy Krathong-ról. A Loy Krathong a thaioknál évente megrendezett fesztivál. Nevének szó szerinti fordítása annyit tesz, mint "kosarat úsztatni", ugyanis ilyenkor a folyókon és a tavakon sok ezer apró kosárkát indítanak útra. A kosárkák kenyértésztából vagy fából készülnek (természetbarátok), virággal és füstölővel, gyertyával díszítik. A csónak vízre tétele azt szimbolizálja, hogy az emberek útjára engedik az előző év során történt rossz dolgokat és egyben imádkoznak azért a víz istennőjéhez, hogy az elkövetkező időszak szerencsés legyen számukra. Bizonyos helyeken több ezer kis lámpást is felengednek a levegőbe, illetve sokfelé tűzijátékokat is rendeznek. Minden év novemberében, a 12. holdhónapban az új holdévet ünneplik ezen a csodálatos napon… És itt jön a különlegesség: mi pont ekkor lettünk 15 évesek! Kereken 15 éve ismerkedtünk meg, és azóta is együttvagyunk. Ezen a napon mi is ünnepeltünk a thaiokkal, elengedtük az elmúlt időszak rossz emlékeit, és az elkövetkező jókra koncentráltunk… Ayutthaya után ma nem keltünk korán, élveztük a napsütést és a hotelt; délután pedig elindultunk megvenni a mi saját krathongunkat. Ez sikerült is, és estefelé - mikor besötétedett -, a hotelünk mellett vízre bocsátottuk. A Chao Phraya szikrázott a sok apró, égő csónakocskától… Visszatérve a szállásunkra, felmentünk a szobánkba. Odalent buli volt, de mivel egy vacsora és élőzene „járt” csak az ünneplőknek igen borsos áron, ezt kihagytuk. Viszont ez lett a jobb választás, ugyanis a 19. emeleti szobánkból teljes pompájában nézhettük meg a tűzijátékokat. Ennél szebben nem is ünnepelhettük volna a családunkat…
Másnap elhatároztuk, hogy megnézzük a fekvő- és a smaragd buddhát, és a Királyi palotát. A hotel hajójával jutottunk át a Királyi palotáig, de a legnagyobb meglepetésünkre valamilyen „ceremónia” miatt (legalább is az őrök ezt mondták…) nem mehetett be senki. Továbbálltunk, és szerencsére a közelben lévő Fekvő Buddha temploma (Wat Pho) nyitva volt. Wat Pho Bangkok legöregebb és legnagyobb temploma, I. Rama király építtette több mint 200 évvel ezelőtt. „Thaiföld első egyetemének” is szokták hívni, itt tanítják a tradícionális thai masszázst. A templom komplexum több mint 80 ezer négyzetméteres területen fekszik, melyben több mint ezer buddha ábrázolás van benne. A Wat Pho komplexuma fallal van két területre osztva, a déli területen van egy működő buddhista kolostor, mely a szerzetesek lakóhelye és iskolája. Az északi területen található a hatalmas fekvő Buddha (43 méter hosszú és 15 méter magas, jobb karjával a fejét támasztja. 3 méter magas és 4,5 méter hosszú talpán 108 gyöngyberakásos buddha ábrázolás látható) és a masszázs iskola. A templomon kívül van 91 sztúpa, 4 csarnok és egy központi szentély. A kisebb sztúpák tartalmazzák a királyi családok hamvait. A terület tényleg hatalmas, késő délután lett, mire végeztünk a nézelődéssel. Hazaindulás előtt még egy félórás talpmasszázsra is beültünk Somával – nehogy már hazamenjünk az eredeti kipróbálása nélkül! :) Még egy apróság… a hivatalos, illetve szent helyekre csak fedett vállal és térddel engednek be – magyarul megfelelő ruházatban. Mivel nagyon meleg van, sok turista nem felel meg az előírásoknak, de szerencsére a templomok, paloták körül mindenütt lehet hosszúnadrágot és ingeket kapni. (Mi is vettünk 100 és 150 Bathért /800, 1200 Ft…/ )
Utolsó előtti napunkon megint rápróbáltunk a Királyi palotára és az ott lévő smaragd Buddhára… és most sikerült! Bejutottunk. Képzeljétek el a metrót (pl. Pesten) a csúcsforgalomban, ahogy hömpölyög a tömeg… na, ugyanez volt a helyzet itt is. Mintha fél Kína ide tömörült volna… Ráadásul a királyi palota épületei hihetetlenül részletesen és gazdagon díszítettek – mint a barokk a köbön… - mindenütt arany- és gyöngyberakás, szobrok, festmények. A sok dísz és ember szinte vizuális sokkot okoz… A palotát szintén I. Rama építtette, több mint 200 éve. A Smaragd Buddha temploma a palota komplexum területén látható (bár inkább a sok nézelődőtől alig látható…), itt összpontosul a tömeg. Maga a smaragd Buddha 75 cm, emelvényen van kiállítva, nem fotózható. Őszintén szólva, nekem a fekvő Buddha sokkal jobban tetszett… A kötelező látnivalók után kitaxiztunk a Chatuchak piacra, ami a belvároson kívüli hatalmas piac – mint egy komplex kisváros… mindent lehet itt is kapni, ételt, ruhát, élő állatokat, stb… nagyon jó áron, igazából legalább fél-egy nap kellene a teljes bejárásához. Nekünk csak pár óránk volt, de így is élveztük. És ezzel be is fejeztük Bangkokkal az ismerkedésünket… Késő délután hazamentünk, elkezdtük az összepakolást. Holnap reggel repülünk haza…
Utolsó napunkon a korábban már említett taxisainkkal időben kijutottunk a reptérre, simán felszálltunk és szerencsésen haza is értünk. Egyedül azt sajnálom, hogy mangót nem hoztunk magunkkal! Azt gondoltuk, hogy ételt nem lehet felvinni a gépe, de az orosz turisták dugig voltak gyümölccsel… sehol nem ellenőrizték őket és minket sem. 
Hogy hogyan éreztük magunkat? Nagyon jól! Első távolkeleti utunk teljesen azt nyújtotta, amire vágytunk… sok izgalmat, szépséget és rengeteg szép emléket kaptunk Thaiföldtől. Visszavágyunk… 

A tények: 
Bangkok vagy thai nyelven Krung Thep (magyarul: az angyalok városa) Thaiföld fővárosa, s egyben legnagyobb városa is. A város lakossága a 2010-es népszámlálás szerint 8 280 925 fő, míg a bangkoki agglomeráció 2016-ban mintegy 17 millió fő. A város központja a Csaophraja folyó jobb partján fekszik, a Thai-öböl (Sziámi-öböl) mellett. Beceneve: „Kelet Velencéje”.

krathongok


...és a mienk

Királyi Palota


Wat Pho






a Fekvő Buddha




maszázsiskola

Királyi Palota - újra






Chatuchak piac

2018. december 2., vasárnap

Szeretlek Bangkok 2


Tehát ott tartottam, hogy megérkeztünk… A jet leg (az időeltolódás miatti rosszullét) nem kapott el bennünket, viszont fáradtak voltunk. Az Aeroflot gépek nagyok, modernek, de így is szűkösek. Fel-felálltunk, ettünk is repülés közben, de mégis elfáradtunk… Ráadásul a hotelszobánkat csak 11 után vehettük át. (Utolsó pillanatban kifogtunk egy nagyon jó akciót a Royal Orchid Sheratonban (ami egy 5*****-os szálloda), 800.000 Ft helyett kicsit több mint 200.000-ért megcsíptünk egy 19. emeleti, fullpanorámás szobát hármunknak.) A kilátás mindent vitt… a Chao Phrayára (…Bangkok folyója) és a felhőkarcolókra nézett az ablakunk. Nappal is, de éjjel még lélegzetelállítóbb panorámával… A hotelnek 2 medencéje, saját kikötője és (ingyenes) kishajója, 3 étterme, fittneszközpontja és még ki tudja milyen szolgáltatása volt. Svédasztalos reggelit kaptunk, legalább 40-50 féle ételből választhattunk (gyümölcsök, saláták, müzlik, tojásételek, kínai, indiai kaják és persze a szokásos európai kontinentális reggeli szerepelt az étlapon).
Megérkezés, bepakolás után aludtunk egyet, majd átmentünk a szemközti frissen nyílt óriásplázába. Az IconSiam-ot csak szerényen a plázák anyjának keresztelték, nem véletlenül. 50.000 m2-en (7 emelet) több ezer üzlet és kb. 100 étterem működik benne, folyamatosak az előadások a színpadokon, óriási a kavalkád mindenütt. Az ételárusok - itt is – olcsók, de a boltok ugyanolyan árakon kínálják termékeiket mint itthon… Estefelé hazahajókáztunk - a Chao Phraya-ról még szebbek voltak a felhőkarcolók visszatükröződő fényei…
Másnap a közeli kínai negyedet fedeztük fel. Bangkokban a thai után a legnagyobb nemzetiség a kínai. Van természetesen saját városrészük is, igazi autentikus hangulattal. Az árusok mindenütt jelenvannak, járdán, kapualjban… bármit lehet kapni – bár sokszor még megtippelni sem tudtuk, mi lehet az asztalokon. A tengeri uborkától a szárított gyümölcsökig, a krokodilbőr pénztárcától az integető macskáig (=Maneki Neko) minden kapható. Viszont ebben a városrészben található Thaiföld egyik legfőbb látnivalója is: az Arany Buddha, ami a Traimit buddhista templomban áll. Az öt és fél tonna súlyú szobor a világ legnagyobbja, magassága 3,04 méter, az alappal együtt 4,79 méter magas. Súlya 5,5 tonna, alapanyaga 18 karátos arany, amelynek értéke mintegy 11 milliárd forint. A szobor a XIII. sz-ból származik, eleinte gipszbevonat és üvegmozaik fedte (nem is tudták, milyen értékes). A régi fővárosokban üldögélt, amikor azokat megtámadták, a szobrot mindig továbbmenekítették. Így került kb. 1 évszázada Bangkok egyik szegény(ebb) negyedébe. Az angolok megvásárolták a területet, gondolom építkeztek ott, a viskókat lebontották és a templom belsejét, a Buddha szoborral együtt elszállították egy új helyre. Útközben megsérült a szobor – leejthették? – és ekkor derült ki, mekkora érték is valójában. Kétségtelenül nagyon szép... különleges hangulata van a helynek, egy szerzetestől még szerencsét hozó "karkötőt" is kaptunk Somával. És itt van a Virágpiac... Nem számoltam, de legalább 20-30 utcányi (keresztben és hosszában is ennyi!) területen árulják az orchideákat, rózsákat, bambuszokat, csokrokat és virágszirmokat (… igen, ezt is! 1 kg szirom 100-150 Bath /=800-1200 Ft/) Bár a növények meseszépek, de a piac a sokadik utcában már kicsit unalmassá válik. Thaiföld nemzeti virága az orchidea. Rengeteg színben és formában láttuk, sokszor az utcákon a fák tövére ültetik őket. Olyan gyakoriak, mint nálunk a pipacs vagy a muskátli… A piac után kijutottunk egy térre, és mellette egy különleges templomhoz. Ugyanis az épület mellett egy nagy medencében élő krokodilokat tartottak. Az állatok szemmel láthatóan jól érezték magukat, némelyik hossza elérte a 3-4 métert… Thaiföld – és a főváros – állatvilága nagyon sokszínű. Láttam fekete, varjúszerű hangutánzó madarakat, kis barátságos galambféléket, nagy szöcskéket, kis szégyenlős pöttyös gekkókat és hatalmas varánuszokat. De ez már a következő nap meséje…
Kedden a magasvasúttal Bangkok egyik legnagyobb zöld területére, a Lumpini parkba mentünk. Nagyon különleges, ahogy a tavakat és körülötte a növényzetet felhőkarcolók határolják. Ez egy igazi kis dzsungel a betonrengetegben… És itt találkoztunk a varánuszokkal is. Olvastam róluk, de élőben sokkal érdekesebbek. Lomhán, komótosan közlekednek ezek a 0,5-1,5 méter hosszú gyíkok a füvön, senki rájuk sem hederít, és ők sem bántanak senkit. Bezzeg a vízhez érve megélénkülnek, másodpercek alatt messzire úsznak. A Lumpini park a virtuális állatkáknak is otthont ad, állítólag az egyik legnagyobb pokemon lelőhely a világon. (Kipróbáltuk, rengeteg erre a gym és a pokestop, mindenfele pokemonok „pihennek” a zöldben, de különlegeset nem találtunk.) A Lumpiniből a Siam Paragonba gyorsvasutaztunk, ez egy másik hatalmas pláza. (Bangkok televan óriásáruházakkal és piacokkal… és mind megélnek!) A Siam Paragonban működik a SeeLife (Ocean World), ami a mi Tropicariumunk thai változata. Megnéztük… kicsit megbántuk. A bemutatott trópusi vízi állatok szépek, a cápák pedig ijesztőek, de ennél már csak egy dolog volt félelmetesebb: a belépőjegy ára. Horribilis, annyit nem ér. Tipikusan a turistáknak kifejlesztett csilivili drága látványosság. Viszont kijövet jót ebédeltünk. Nekem 2 étel lett a kedvencem: az egyik a pad thai, a másik pedig a ragacsos mangós rizs. Előbbi egy tésztaétel, feltétnek rákot, zöldséget és mangócsírát használnak. Egyetlen dologra kell csak figyelni – és ez az összes thai ételre igaz -, nem szabad csípősen kérni! A thaiok szinte mindent szuper csípősen szeretnek, de annyira, hogy még a mi paprikán és fokhagymán edzett ízlelőbimbóink is kiakadtak néha… A mangós rizs viszont édes. Képzeljetek el egy adag főtt rizst, amit nyakonöntenek kókusztejjel, tetejére aprított mandulát (?) szórnak, és mellé szeletelt mangót tálalnak… (Ha magyarosítanám ezt az ételt: vaníliapudingos tejberizs, darált dióval és sárgabarack befőttel) Finoooommm… A thaiok amúgy is mindent rizzsel esznek, meg zöldséggel és tengeri herkentyűkkel. Nagyon egészségesek. Estefelé visszatértünk a hotelbe, megpróbáltunk aludni. A holnapi nap Ayutthayáról szólt…

a hotelünk



 kilátás a szobánkból

 IconSiam pláza



 a bangkoki kínai negyed "bejárata"

 az Arany Buddha temploma

 a híres Arany Buddha

 szerencsehozó karszalagot kaptunk a szerzetestől... Soma a jobb, én a bal csuklómra

 a híres - hírhedt? - durián gyümölcs... megkóstoltuk, nem olyan büdös de nem is olyan finom

 kedves kis galambszerű madarak

 ...és krokodilok

 a krokodilos templom


 Virágpiac

 virágok...

 ...és pillangók (megengedték, hogy fotózzam őket)

 a Lumpini park bejárata


 varánusz portré

SeaLife


 itt a Mekiben nem integet a bohóc...

 a kedvencem: ragacsos mangós rizs