Mit is csináljunk 5 ujjal?

Ausztriába viszonylag gyakran „átruccanunk” a családdal, a Dinó- és a Meseparkról már írtam is korábban… Most a Five fingers-ről és egy picit Hallstattról szeretnék mesélni.

Hallstattról rengeteg áradozó leírást találtam a neten, de meg kell mondanom, hogy nekem csalódás volt ez a kisváros. A vidék gyönyörű, tiszta, idilli, és a település is szépen illeszkedik a tájba – mégis az az érzésem volt végig, hogy ez csupán díszlet… Ezt az érzést erősítette az is, hogy a város egyetlen főutcából áll.  A házak mind tiszták, frissen festettek, kertjükben kertitörpékkel, az ablakokban rengeteg muskátlival, minden olyan szép. (Rengeteg gyönyörű helyen jártunk már, mindig is lenyűgözött a különlegesség, a szépség – de azok valódiak voltak.) Itt a sokezer turista mellett olyannak tűnt az egész, mintha Disneyland díszletei között mozognánk. Biztos nincs igazam, de 1-2 óra alatt végig ezt éreztem…

Hallstatt, pontosabban Obertaun mellett található Dachstein; és a ’Dachstein Welterbe’, másik nevén Krippenstein kabinos felvonó. Ez egy háromszakaszos kötélvasút, aminek a középső megállójánál van az óriás jégbarlang, illetve a Mamutbarlang (nem láttuk…), és a 3., legfelső megállójánál pedig az Öt ujj (= Five fingers… érdekes, németül nem mondják!). Ez egy öt-ágú kilátó egy 400 méteres szakadék felett, alakjáról kapta a nevét. Az ujjak mind kicsit másak… van képkeretes, ahol fotózkodni lehet a meseszép táj előtt; van messzelátós; van üvegaljú (le lehet látni rajta); van dobbantós, ha – megfelelő felszereléssel persze, de – le szeretnénk ugrani; és van egy kis lyukas, aminek a funkcióját ezidáig nem sikerült kitalálnunk…

Természetesen itt is sok a turista, de viszonylag hosszabb várakozás nélkül kipróbálhatók az ujjak. Annyit érdemes még tudni – amire mi is csak utólag jöttünk rá -, hogy odafenn jóval hidegebb van, mint a felvonó legalsó szintjén… tehát még nyáron is érdemes egy kis kardigánt felvinni. A felvonó végétől még egyébként is pár percet kutyagolni kell felfelé tovább, elég fárasztó tud lenni, pláne ha fázol is.

Tények:

Hallstatt egy felső-ausztriai barokk kisváros az Alpokban, a Hallstatti-tó partján. Neve a kelta hagyományok szerint „a só helye” kifejezésből származik. Hallsattban található a világ legöregebb sóbányája, mely 7000 éves múltra tekint vissza. A tó környékét és a települést az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

 Hallstatt

 úton a kilátóhoz

 így is le lehet menni

 5 ujj... a messzelátós

 ...a dobbantós

 ...az üvegaljú

 ...a képkeretes

 ...???

Krisna-völgy

Párizs után térjünk újra haza egy kicsit….
Az egyik legkülönlegesebb hely, ahol idehaza jártam, a Krisna-völgy. Ez a terület Somogyvámos határában, Kaposvártól nem messze található. (A Balatontól kb. 30 km-re van…) Ez az a völgy, ahol a Krisna hívők felépítették a falujukat, és szabadon gyakorolják a vallásukat. Igazából egy nagy arborétum, rengeteg különleges növénnyel, tavacskákkal. A bejáratnál 2 nagy szobor-elefánt fogad, innen hosszú egyenes út fut a templomhoz, a falu központjához. Mi többször is jártunk itt, mindig nyáron, kánikulában. A templomban viszont kellemesen hűvös van, és megnyugtató csend. Ami megdöbbentő: a rengeteg szín – falakon festmények, mindenütt szobrok… -, az erős, de nem tolakodó illatok – füstölő, illatosítók, ételek…- a kellemes halk zene. Minden érzékszervünk igénybe volt véve. :) Ilyenek lehetnek India szép tiszta vidékei… Kaptunk egy kisérőt/idegenvezetőt (csoportosan járható be a templom), aki mesélt a vallásukról, életükről, és egyáltalán arról, hogy mit is látunk. Ezután beültünk ebédelni a szomszédos – vegetáriánus – étterembe… mindenkinek javaslom a rózsavizes limonádé megkóstolását! Isteni finom… a többi étel is nagyon jó, az itt dolgozók szintén kedvesek, csendesek. Összességében elmondhatom, hogy senki sem tolakodó, nem akarnak megtéríteni, boldogok, hogy mesélhetnek magukról, a céljaikról. Jó érzés itt lenni.

Amit mi nem láttunk – csak kívülről – az iskolájuk (rendes általános iskola), illetve a tehenészetük, biogazdaságuk. Számukra a tehén szent állat, és az itt lakók egyébként is vegetáriánusok.
Úgy jöttem el a völgyből, mint egy kellemes meditáció után… feltöltődve, boldogan. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Párizs tényleg megér egy misét II.

Tehát az Eiffel-torony, a Louvre és a Notre Dame… :) Párizsi kirándulásunk 1-1 napján elmentünk a franciák ikonikus épületeihez, most ezekről szeretnék mesélni.

Az Eiffel tornyot Gustave Eiffel mérnök építtette A 1889-es világkiállításra, 1930-ig a világ legmagasabb épülete volt. Csak nagyon röviden számszerűen róla: a torony összmagassága 324 m, ebből maga a torony 300 m, rászerelve 24 m-re magasodik egy tévé-adóantenna. Első emelete 58, második emelete 116, a harmadik 276 m magasban van. Négyzetalapú, 1,6 ha alapterületű, 10 100 tonna tömegű, 12 000 acéldarabból, szegecseléssel állították össze, átmeneti jelleggel. Azóta is áll…) Évente kb. 10 tonna festék kell felülete karbantartásához. Feljutni rá kisebb tortúra, mi kb. fél-1 órát vártunk a jegyekért… Lehet lépcsőn és gyalog is megmászni, mi felfelé lifttel, lefelé pedig gyalog jöttünk. A tetején a kilátás tényleg csodás, az egész épület különleges, és bár csupa vas, mégsem merev, hideg az egész. Az első emeletén üvegpadló van, ahonnan – elméletileg - le lehet látni (58 m-t). Sajnos olyan poros, piszkos volt, hogy csak homályosan lehetett kivenni a lentieket… A torony körül hatalmas park terül el, természetesen dugig turistákkal.

A Louvre szintén hatalmas. Sajnos – 2 kisgyermekkel… - ide nem tudtunk bemenni, legalább 1 óra lett volna a sorbanállás a jegyért, és a tömeg fullasztó. Talán pár év múlva ezt bepótoljuk. Amúgy egy számolgatás szerint összesen 100 napig tartana minden egyes műalkotást 30 másodpercen át nézegetni. A Louvre előtt álló üvegpiramisokról megoszlanak a vélemények, nekünk tetszett!

És végül a Notre Dame! A Mi Asszonyunk (…ezt jelenti a neve) székesegyház Párizsban a kedvencem… itt is nagy a tömeg, de a templomba a beengedő rendszer gyors és precíz, csak pár percet vártunk. Ráadásul ingyenes… A székesegyházat 1163-ban kezdték építeni, ez 157 évig tartott, utána párszor még átépítették. A külsején lévő vízköpők szerintem nem félelmetesek, inkább nagyon jellegzetesek rá. A belseje hatalmas, szép és megnyugtató. Itt éreztem legjobban magam a francia fővárosban. És még Quasimodo történetét is elmeséltem a fiamnak…

A tények:

Párizs Franciaország fővárosa, több mint 2 millió lakossal (agglomerációjával együtt 12 millió!). A világban Párizs a legnépszerűbb úticél a turisták körében, évi több mint 30 millió látogatóval.

 az Eiffel-torony

 az üveg padló csak kicsit átlátszó

 ...a kilátás fentről viszont gyönyörű

 a Louvre piramisai

 Notre Dame

...és a modern Párizs

Párizs tényleg megér egy misét I.

Ahogy már írtam Rómáról, most szeretnék Nektek mesélni Párizsról is. Nagyon érdekes, hogy a két város mennyire különböző, és mennyire más érzéseket váltott ki bennem! Róma igazi klasszikus, az a hely, ahol az ember szívesen letelepedne. Hatalmas, de mégis emberi… Ezzel szemben Párizs hiába nagy és lüktető, nekem mégis idegen és idegesítő.

A francia főváros egyszerre meseszép és elborzasztó. Ennyi kontrasztot – egyszerre – sehol máshol nem láttam még. Hogy konkrétumokat mondjak: a szépségipar, a parfümök hazája, a boltok csillogók és jóillatúak… de az utcák mocskosak, a parkolók bűzösek (szó szerint a sarokba van kakilva…) és a csodálatos parkokban macskányi patkányok szaladgálnak… Az emberek szabadok, sokan gazdagok, sok a művész(lélek)… de mégis emellett rengeteg a szegény, gettóban élő, sokszor bevándorolt proli is. Tudom, akár Budapesten is lehet ilyen helyeket találni (fényt és sötétséget), de Párizsban nagyon élesen előjön minden egyes utcában és pillanatban…

Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy eljutottunk ide. A szállásunk a belváros közepén, egy kis hotelben volt. Igazából ilyennek képzeltem el a XX. sz. bohém íróinak a lakhelyét – szűk folyosó, manzárdszoba. Ami zavart: a gyönyörű padlótól plafonig érő, kinyitható ablak előtt semmi védelem, erkély nem volt (…3 éves gyerekkel nem életbiztosítás), és a tiszta, csillogó fürdőben a WC-kagyló mögött talált üres fecskendő és tű…

De elég a morgásból, most már tényleg a városról mesélek! Mellettünk a Lafayette áruház háztömbnyi épülete terült el. Nem pláza, igazi klasszikus mega-áruház, csillogó, márványos, kristályos termekkel, öltönyös/kiskosztümös eladókkal, pompa és drágaság. A méreteit érzékeltetve: 70.000 m2-en vannak benne üzletek! Innen pár utcányira áll a 3300 éves Obeliszk a Concorde téren (az Obeliszk párja Luxorban van), itt indul/végződik a Champs-Élysées sugárútja, és a végén látszik a Diadalív (...ezt sajnos valami ünnepség miatt nem tudtuk közelről megnézni, lezárták). Közben persze – a belvárosban – mindenütt üzletek és éttermek sorakoznak. Bementünk a Lindt bemutató boltjába is... itt már az ajtóban kóstolóval fogadtak, majd vásárolgathattunk a több száz csokiból. Pár perc nézelődés után arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik eladó srác beszorult a raktárba... két másik vékonydongájú eladó meg rángatta az ajtót, hogy kiszabadítsák. Nem igazán sikerült nekik... Soma rákérdezett (angolul), hogy esetleg megpróbálhatná-e... nekidőlt az ajtónak, mire az kinyílt, srác megmenekült. Mi meg kifelé is kaptunk kóstolót. :) 
Pár perc sétára már a Szajnánál voltunk, tényleg olyan, mint amilyennek Ady leírta… Innen mentünk tovább az Eiffel toronyhoz, illetve a Louvre-hoz és a Notre Dame-hoz, de erről már a 2. részben írok….

 Obeliszk

 Champs-Elysees

 Diadalív

 Szajna part

 igen, az ott középen egy bazi nagy patkány!

 Lindt csokibolt - gyönyörű és finom

csak pár cipő...

Nekem a riviéra...

Monaco-ról már írtam júliusban… Akkor – a nyugat-európai körutunk egyik állomásaként – pár napot a francia riviérán (bár pontosabban ez olasz!) pihentünk egy Bordighera nevű kis városban. Korábban úgy képzeltem, hogy a riviéra a kőgazdagok nyaraló-területe, egyszerű halandó maximum átutazik rajta… Most, hogy mi is eltöltöttünk egy hetet itt a családdal, már egész más a véleményem. A táj, a falvak, városok tényleg luxust sugároznak, de az emberek ugyanolyan kedvesek és hétköznapiak, mint bárhol máshol.

Bordighera-ra véletlen akadtam rá… Elméletileg Avignon-ban szálltunk volna meg pár napra Párizsból lefelé jövet, de akkora vihar lett, hogy ezt az ötletet elvetettük. Hirtelen kellett új hely után néznem… A booking mint viszonylag olcsó és szabad szállást elsőre kidobta a Central Hotel-t Bordighera-ban – lefoglaltam. A hotelünk a vasútállomás mellett, a tengertől 100 méterre állt, mi a hetediken kaptunk apartmant. A város bár kicsi, de nyüzsgő, hangos, inkább olaszos mentalitású (Olaszországhoz tartozik…) A tengerpart kavicsos, nagyon rendezett. Mellette fut a Lungomare Argentina („Argentin sétány”) amit még anno Eva Peron adott át, innen a név. Bár első nap még itt is esős volt az idő, de utána igazi kánikula lett. Nagyon jókat fürödtünk, napoztunk; és jó kiindulópont lett Bordighera a közeli kirándulásainkhoz is.

A tények:

Bordighera a francia határtól 20 km-re, a Tengeri-Alpok lábainál fekszik, Imperiától 36 km-re. A település eredete az ókorra vezethető vissza. Valószínűleg a ligurok alapították, majd a rómaiak foglalták el. Nevének első írásos említése a 13. századból származik Burdigheta alakban, ami a bordiga szóból származik, amelynek jelentése tóparti nádas. Jelenleg közel 10000-en lakják.

 a Central Hotel...

 ...és a bejárata

egy kis szelfi a hotelben...

 kavicsos a tengerpart

kedvencünk, a 'Cozze' (talán így írják)