Mükéné

Lassan, de közeledik a nyári vakációnk ideje, valószínűleg idén is Görögországba megyünk a gyerekekkel… Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy pár meglátogatott görög nevezetességről még nem meséltem…. egyik ilyen Mükéné.

Mükéné egy ókori görög romváros, amely a Peloponnészoszi félsziget északkeleti részén helyezkedik el. Egy egész történelmi korszakot neveztek el róla, és ez a város volt a mükénéi civilizáció központja is. A mítosz szerint Mükéné alapítója maga Perszeusz volt, aki a város hatalmas falaihoz vezető út felépítéséhez küklopszok segítségét kérte. Egyébként Mükénét Heinrich Schliemann fedezte fel, Homérosz írásainak segítségével, az 1870-es években. Rengeteg kincset talált, amit ma már az athéni régészeti múzeumban őríznek, többek között Agamemnon halotti maszkját is. (Őszintén szólva, én sokkal nagyobbnak és impozánsabbnak képzeltem…)

Mükéne volt az első város, melynek volt akropolisza. A mükénéi fellegvár i.e. a 14-13. században épült egy magas dombon. Mükéné legismertebb nevezetessége a város bejárata, az Oroszlánkapu. A kapu i.e. 1250-ből származik, és mintegy 7 méter magasra nyúlik a fejünk fölött. Ezt mindössze 3 hatalmas kőtömb megfaragásával érték el. A kapu mai napig megtekinthető, nagyon jó állapotban van. Ahogy beljebb mentünk, feltárult előttünk maga a város is – persze romokban. Sok tábla segít elképzelni, hogy is nézhettek ki pár ezer éve az épületek…

Rengeteg sírt is találtak a városon belül. Ezek közül a legismertebb és legszebb az Atreusz kincsesház, amely rendkívül jó állapotban maradt fenn. A kincsesházhoz egy 40 méter hosszú, kőfallal körülvett út vezet, amely 5 méter magas kapuzattal rendelkezik.  A kincsesházat egy domboldalra építették. Kör alakú alapja mintegy 15 méteres átmérővel rendelkezik. A sírt már korábban kirabolták, így nem találtak benne számottevő leletet, viszont a többi sírból előkerültek aranymaszkok, használati tárgyak és ékszerek egyaránt. Nekem ez a sír egy hatalmas méhkasra hasonlított, belül félhomállyal. Odakinn végig tikkasztó a hőség…

Mükéné bár többezer éves, de mai napig lehet érezni egykori hatalmát. Nagyon régi, nagyon nagy, és egészen más, mint a „hagyományos” ókori görög romok. Érdemes megnézni…

A tények:

Mükéné, (Mülénai, Mycenae) ókori görög város a Peloponnészosz északkeleti részén, Argoliszban. Az i. e. III. évezredtől lakott hely.

a híres oroszlános lapu

Atreusz kincsesháza

Olümpia

A görög nyaralásunk alatt egy hosszabb kirándulást tettünk, mégpedig Olümpiába (Olimpiába…). Korinthos felől 3 úton is eljuthatunk ide: északon, a Korinthoszi öböl mentén jó utakon; középen, a hegyeken át kanyargós hegyi utakon; és délről, kicsit kerülve, de szintén jó minőségű autóúton. Szerintetek melyiken mentünk? :) Természetesen középen… Milán (legnagyobb fiunk) irántunk érzett szeretete valószínűleg jelentősen csökkent, mert végig szédült és hányingere volt… Szerencsére komolyabb baja nem lett, és azt ő is elismerte, hogy a táj gyönyörű! Hatalmas hegyek között apró falvakon vágtunk át, csupa zöld és nyugalom vett körül bennünket. Olümpiába megérkezve már hátramaradtak a hegyek, az ókori tornajátékok helyszíne síkságon (dombok között) fekszik.

A modern Olümpia önmaga kicsi falu, temérdek üzlettel és étteremmel, még több turistával… sok szót nem érdemel. Ami igazán érdekes, az ókori romok és mellettük az Archeológiai múzeum. A bejárathoz közel le tudtunk parkolni, és először a múzeumot néztük meg. Nagy, tágas termekkel és rengeteg kiállítási tárggyal… Lehetetlen felsorolni mindent, de láttuk a Szárnyas Niké szobrot, Praxitelész Hermész szobrát, Pheidiasz alkotásait, stb. Megismerkedtünk egy kedves japán hölggyel, a 80 éves apukájával járták Görögországot. (Megbeszéltük, hogy a 2020-as tokiói olimpián majd találkozunk…) Az épület után kimentünk a szabadba, és végigjártuk a romokat. Itt sem állnék neki mindent felsorolni, de láttuk a Zeusz templom maradványait, a tornacsarnokot (Gümnasziont), a küzdőteret (Palaisztrát), Philippeiont (győzelmi körtemplomot), vendégházat és a stadiont. Ez utóbbi 192,25 m hosszú és 30 m széles – a 2 kicsi körbefutotta (na jó, futkorászta…) A romok mellett mindenütt többnyelvű táblák segítik az eligazodást, és sok a fa, ami a 36-37 °C-os melegben nagyon jól esett. Egyedül egy dolgot nem találtunk: azt az emlékoszlopot, amibe Pierre de Coubertin báró bebalzsamozott szívét tették. A báró hozta létre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, indította el az újkori olimpiákat, illetve alkotta meg az olimpiák jelképét, az ötkarikát. Tőle származik a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.” mondás is… Hát mi derekasan résztvettünk a sétában, közel fél napot töltöttünk itt. És visszafelé már a nem kanyargós északi úton mentünk… :) 

A tények:

Az ókor legfontosabb sporteseményét itt tartották, Olümpiában, Kr. e. 776-tól rendszeres időközönként, négyévente. Az ókori olimpiai játékokon csak egyéni versenyzők küzdöttek a győzelemért, és csak férfiak. A győztesek koszorút, elismerést, pénzt és szobrot kaptak (melyet a szülővárosukban állítottak fel). Olümpia területe semleges volt, az ókorban a sportjátékok ideje alatt a háborúk is szüneteltek. Az utolsó olimpiát Kr.e. 261-ben jegyezték fel.

 

kis hegyi falu odaúton...

a bejárat

a romok...

...és ez már a múzeum

Hermész szobra

Világítótoronyban

Az Apácazárda meglátogatása után még északabbra vettük az irányt, a Melagkavi világítótoronyhoz.

Korinthoszból a termálvizéről híres Loutrakiba mentünk. A város szép, de nem találtuk különlegesnek, azt viszont érdemes tudni róla, hogy olyan tiszta a vize, hogy még a csapból is kristálytiszta termálvíz folyik… (Na, ettől mi idehaza messze állunk!) Loutrakitól néhány perces autóútra található a sós vizű, érintetlen, kristálytiszta Vouliagmeni-tó, amely egy szűk csatornán érintkezik a tengerrel (...tehát igazából egy tengeröböl). Az ár-apály törvénye értelmében egyszer ki, majd beáramlik a víz. Sekély, meleg vize miatt kifejezetten kedvelt a kisgyermekes családok körében. Amikor mi arrajártunk, akkor is dugig volt fürdőzőkkel, de ahogy figyeltük, szinte csak görögökkel. Mi nem úsztunk, csupán ebédelni álltunk meg a tónál… Egy igazi halétteremben ettünk, csodás kilátás mellett. A kis pihenő után tovább haladtunk a világítótoronyhoz. Mellette ásatások folynak, ezen a hatalmas területen Héra szentélye terült el (Heraion), most kutatják. Körülötte a tenger meseszép, bár amennyire meg tudtam ítélni, gyorsan mélyülő. Sokan búvárkodtak benne…

A világítótorony 1897-ben épült, jelenleg a haditengerészet tulajdona. 13 méter magas, de mivel egy sziklán áll, a tengerszinttől 58 méter magasan világít. Esténként 10 másodpercenként villan egyet, ezzel segítve a tengerészek munkáját. 2-3 katona él itt, ők üzemeltetik a tornyot. Általában zárt az épület, csak kívülről fotózható… de mi olyan szerencsések voltunk, hogy bemehettünk. Egyik délután keresgéltem a neten a környékbeli látnivalókat, és észrevettem, hogy a tornyot 1 napra (az évben) megnyitják a nagyközönség előtt. Kihasználtuk, elmentünk, megnéztük! Kocsival az út nem volt hosszú, de a parkolóból még a sziklák között 35-36 °C-ban legalább 200-300 métert kellett sétálni, ez már fárasztóbb volt. A világítótorony kívülről is nagyon szép, de bemenve – a toronyból – fotózva a tenger egyenesen gyönyörű. Az épület belseje szűkös, tényleg csak pár embernek való. Itt is nagyon meleg volt. Furcsa, de mégis különleges érzés végigjárni… ritkán teheti meg az ember.

A tények: 

A Korinthoszi-öbölben, a Melagkavi-foknál található a világítótorony, közel Heraion ásatásaihoz.

olajfaliget

Vouliagmeni-tó, itt ebédeltünk

az ásatások

a világítótorony

meseszép a tenger

2 kisebbem felpróbálhatta a katonák sapkáját