2023. június 9., péntek

A száztornyú város (Prága)

Idén – pár belföldi kisebb kirándulást leszámítva… - még nem voltunk nyaralni. Soma szerint azért, mert nem vagyok a blogommal naprakész – azaz nem írtam még a prágai kirándulásunkról. Én ennyire nem vagyok babonás, de ezen ne múljon, pótolom!

Prágában másfél éve jártunk, amikor Kutna Horát, a csonttemplomot is megnéztünk (…arról már írtam). Ami meglepett, hogy meglepően közel van! A cseh fővárost én jóval messzebb gondoltam, de kocsival a Dél-Alföldről, Pozsonyt érintve alig 6-7 óra alatt kintvoltunk. Prága valóban gyönyörű! Mi a Don Giovanni hotelben szálltunk meg, amennyire meg tudom ítélni a belváros szélén. Bár autóval mentünk ki, de a városban tömegközlekedtünk. A metró megfizethető és könnyen használható. A belvárosban egyébként is szinte lehetetlen kocsival haladni, parkolni; mindenképp a metrót, villamosokat, buszokat javaslom…

Bár csupán pár napunk volt rá, de igyekeztünk minél több mindent megnézni. Először a belvárosban, a Moldva folyó innenső felén sétálgattunk. Ugyanúgy mint Budapesten, itt is szűk utcácskák, nagy terek, impozáns épületek vettek körül bennünket. Nagyon tetszettek az ékszerboltok (rengeteg a gránát…), a játékáruházak (éljen a Kisvakond!) és a cukorka üzletek (house of sweets)! Prága sokkal tisztább, mint a mi fővárosunk, tetszettek pl. az idézetes padok, amik közül egy sem volt megrongálva. Bementünk a Sex múzeumba is, meglepően jól felszerelt és kulturált hely… A Fő térre érve természetesen beálltunk az Orloj-t csodálók tömegébe.. Nem semmi egy óra! A régi városháza falán, az Óvárosban látható 1410 óta… és tökéletesen működik, még zenél is, és óránként bábjátékot ad. Majd a Moldván átkelve – a híres, középkorban épült Károly hídon - megnéztük a várat is. A várnegyed Európa egyik legnagyobb várkomplexuma, sok-sok lépcsőn vezet fel hozzá gyalog az út. A kilátás gyönyörű, a vár is szép, a Szent Vitus székesegyház hatalmas, de természetesen rengeteg a turista. A Lőportornyot, az Aranyművesek utcáját az eleredő eső miatt csupán futtában vettük szemügyre…

Második nap ellátogattunk a Csokimúzeumba és a Panoptikumba – egymás mellett van a kettő. A Csokimúzeum bár érdekes, de tényleg csak kiállítás, nem gyár, nem kóstoló… A Panoptikum nagy, sok élethű viaszbábúval. Nagyon tetszett. Még ezen a napon belebotlottunk egy nemzetközi néptáncos forgatagba… de némi nézelődés után továbbmentünk egy különleges célpontunkhoz: a sörfürdőbe. Prágában több ilyen hely is van, mi a SPABEERLAND-ot választottuk, szerencsére. Nagyon profik… Valahol még régebben olvastam, hogy a csehek sörben fürdenek... Rákerestem - ha már itt vagyunk épp Prágában... - hogy igaz-e. És kiderült, hogy az! A Sör-fürdő, mint szolgáltatás létezik... Elegáns kis épület, megérkezéskor sörrel kínálnak (itatnak), majd levezetnek a fürdő/spa részleghez, ahol egy zuhanyzó, öltöző és maga a sörfürdős szoba 1 órára csak a mienk... (Ha jól láttuk, 4 ilyen egység van, 4 csapat mehet párhuzamosan.) Gyakorlatilag egy nagy pezsgőfürdős jakuzzit megtöltenek komlós/sörös meleg vízzel, ebben fürdünk, állítólag nagyon egészséges; és mellette sörcsapok, amiből annyit lehet inni az egy óra alatt, amennyi belénkfér. Ha meguntuk a fürdőt, a szalmaágyon (...friss lepedőt adnak hozzá) lehet lazítani. Személyes véleményem: nem vagyunk nagy sörivók, de a fürdő jólesett, finom illatú, kellemesen pezseg és meleg. A felszolgált sör egész finom... A személyzet kedves, közvetlen. Megérte kipróbálni...

A hétvégénkbe csupán ennyi fért bele, de így is rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza. Prága meseszép…


a hotelünk


csak a metró...




sexjátékok múzeuma

Orloj


a várnegyed

ha megsimogatod, szerencsét hoz...



Soma a panoptikumban

tükröződés

sörfürdő



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése