A mai nap szlogene a következő is lehetne: „A hétvégen majd felmegyünk a hegyekbe, / Mert érzem mindenféle gond van most a fejemben.” (…ugye Ti is énekelve olvastátok?? 😃)
Vasárnap lévén, válltól felfelé mind leégve (50-es naptej ide-vagy-oda…), elhatároztuk, hogy a tengerparti felkapott helyek helyett felmegyünk a hegyekbe, a sziget belsejébe. Mivel Zoli már egész megszokta a jobb-kormányos vezetést, bátran nekivágtunk a szerpentinnek. Néha a kétsávos út ugyan 2 x 1 méteresnek tűnt, illetve kb. 10 méterenként jött egy hajtűkanyar, és mellettünk általában 200 méter mély szakadékok voltak, de a táj lélegzetelállító! (Bár a lélegzetünk megállása lehet, hogy a halálfélelem és a koncentráció következménye volt, de ne akadjunk meg ilyen apróságokon!) Ráadásul végre láttunk felhőt is az égen… Ciprus legmagasabb pontja 1952 méter, mi addig nem jutottunk fel, de az biztos, hogy több mint 1300 méterig autókáztunk. A Troodos-hegységben először Omodos-ban álltunk meg, ez egy kis klasszikus ciprusi hegyi falu (nekem egy kicsit már inkább skanzenre hajaz…), ahol girbegörbe macskaköves utcácskák, rengeteg étterem, még több borozó és sok szuvenírárus található. Vettünk – kegyetlenül finom! – meggylikőrt (Commandaria a neve), bort és szentjánoskenyér-likőrt is… meg fagyiztunk. (Az alkoholt szigorúan itthon fogyasztottuk, nem kockáztattunk semmit…) Bementünk a helyi templomba, meseszép, görög-keleti, tele arannyal és ikonokkal.
Innen a Kikkói kolostorba/remeteségbe (Kykkos monastery) vezettünk, ez Ciprus egyik legnagyobb és leggazdagabb vallási helye. Gyönyörű, hatalmas, több szintes, a múzeuma is nagy, a temploma tele (itt is) ikonokkal, hatalmas csillárokkal, füstölőkkel és arannyal. Az egyik leghíresebb ikon Szűz Máriáé… a csodatévőnek is tartott ikont a középkorban ezüsttel vonták be, és azóta csak rendkívüli alkalmakkor veszik le a borítását. Úgy tartották, aki ránéz az ikonra, megvakul, és ezt a hagyományt ma is őrzik. A templomban éppen istentiszteletet tartottak, úgyhogy nem láttuk… Viszont keresztül-kasul bejártuk a monostort, senki ránk nem szólt (…a többi turistára sem), és egy idős pap nekiadta Zalánkának az ételét, amit éppen eszegetett… (szegény „alultáplált” gyermekünk meg is lepődött, de ügyes volt, megköszönte. 1 szót tudnak görögül a Kicsik: Efarisztó! = Köszönöm! …és használják is). Nagyon tetszettek a falakon a mozaikok, a mennyezeten lógó hajómodellek, és az a béke, ami a helyből áradt. Elég későn – este 8 után értünk haza, vacsiztunk, és lepihentünk… szép nap volt.
Mai nap Limassolba/Lemesosba mentünk… ez a város Ciprus 2. legnagyobb települése, közel 200.000-en lakják. Tőlünk kb. 30 km-re fekszik, fél órán belül ott voltunk. (Történelme érdekes, az egyik ciprusi oldalról idézek: Oroszlánszívű Richárd a 12. század végén elfoglalta Ciprust a bizánciaktól, egy meglehetősen nagy véletlennek köszönhetően. Az angol uralkodó jegyesének, Berengáriának Szentföldre tartó hajója egy viharnak köszönhetően Limassol környékén ért partot, ahol a várost uraló bizánci helytartó megpróbálta őt túszul ejteni. A szintén már úton lévő Richárd az ennek köszönhetően az eredeti terveit megváltoztatva a flottájával Limassol ellen vonult, majd szinte ellenállás nélkül sikerült is elfoglalni azt. A város népe régóta tartó zsarnokság alól szabadult, így üdvözölték és segítették Oroszlánszívű Richárdot, aki cserébe a települést nem büntette és nem rombolta le, sőt építkezéseket is kezdeményezett. A város leghíresebb ezt követő momentuma 1191 májusában következett, amikor Richárd itt, Limassolban vette feleségül jegyesét, Berengáriát. )
Először bevásároltunk (az itteni nagyáruházakat AlfaMega-nak hívják… gyakorlatilag ez a ciprusi TESCO), McDonalds-oztunk (Kicsik örömére), majd kocsikáztunk egyet a városban, láttuk az Agia Napa katedrális, megnéztük a több km hosszú tengerpartot... A part felé haladva klasszikus, lepukkant paneldzsungelen verekedtük át magunkat – és ezután jött a felismerés: a klasszikus emeletesházak mellett ott a tenger és a strand… hirtelen már nem is sajnáltuk annyira az ittlakókat!
Elmentünk a kikötő mellett, és meg is érkeztünk az Akrotiri sós tóhoz. (Kicsit nagyobb, mint a bácsalmái Sós-tó… 😊 ) Ez ilyenkor – nyáron – szinte ki van száradva, de beljebb még volt egy kis víz benne, flamingókkal…! Sajnos messze voltak, fotózni nem tudtam őket… Tavasszal állítólag tele van vízzel és több ezer rózsaszín madárral… brutális lehet! A tó mellett itt is itt van a tengerpart (Ladies Mile Beach a strand neve), félig kavicsos, félig homokos és nagyon fújt a szél.
Továbbmenve betértünk a Szent Miklós kolostorba, ami egy apácazárda. Azért érdekes, mert a középkorban – a kígyók ellen – rengeteg macskát telepítettek ide, a kígyók ugyan eltűntek, a macskák viszont elszaporodtak, és félig-szent állatként kezelik őket a mai napig. Tehát adott egy kolostor, néhány apáca, és rengeteg cica… Éppen nagy felújítások közepette állnak, sokat nem időztünk náluk.
Mentünk tovább… Elhaladtunk a brit katonai bázis mellett, amit szigorúan őríznek. (Kicsit zavaró volt az a 2-3 vadászrepülő a fejünk felett, ahogy gyakorlatoztak, de nem lőttek ránk, ez a lényeg…) Itt ejtenék néhány szót Ciprus politikájáról: Nyugat-Ciprus görög, Kelet-Ciprus török terület, Nicosia – a főváros - középen el van választva, fele görög, fele török. Néha veszekszenek… (Láttunk már hasonló politikai/nemzetiségi vitákat a mi régiónkban is, nem mennék bele.) És mivel a Földközi-tengeren Ciprus gyakorlatilag a „legdélkeletibb” helye a NATOnak, van a szigeten pár angol haditámaszpont is… És mindenki megpróbál békében élni a másikkal…
Miután visszajutottunk a városba, illetve annak a szélére, megnéztük a Kolossi várat, ez gyakorlatilag egy nagy erőd, amit még a XI. sz-ban építettek, sokáig a keresztes lovagok központja volt, jelenleg múzeum. Elhaladtunk jó pár antik rom mellett, a stadionnál meg is álltunk, majd hazajöttünk. Ma bőven maradt időnk medencézni is.
Utolsó előtti nap elhatároztuk, hogy tevegelünk. A Tevefarm Ciprus egyik felkapott állatkertje, mi sem akartuk kihagyni. Úgyhogy Larnaca felé vettük az irányt, ami kb. 1 órányira van. Útközben megálltunk egy eperárusnál – itt most érik, nagyon finom; és egy csendes tengeröbölnél… tehát 1,5 óra múlva Larnacában voltunk.
Larnaca Ciprus egyik legnagyobb városa, ide érkeznek a magyar repülők is. A legenda szerint Noé dédunokája alapította (Kittim volt a neve -> ezért a várost anno Kitionnak hívták). Az özönvíz után pár földrengés, a föníciaiak, az asszírok, a perzsák, a görögök, törökök és végül az angolok is igyekeztek átalakítani – kisebb-nagyobb sikerrel, de örömmel jelenthetem, a város él és virágzik! Gyönyörű, klassz óvárossal, szép tengerparttal, és sok látnivalóval…
Mi a város mellett (Mazotos faluban lévő) Teveparkban indítottunk. Megnéztük a teknősöket, pávákat, szarvasokat lemurokat, az állatsimogatót… és a rengeteg (20-30) tevét. Természetesen mentünk is egy kört: én és a Kicsik… (Zoli nem próbálkozott…) Simogattuk is őket, nagyon barátságosak és kíváncsiak. Látszik, hogy törődnek velük, volt egy kis szaguk (mint egy istállónak), de se légy, se trágya nem volt semerre. Etetni is lehet őket, 1-2 Euro egy zacskónyi szentjánoskenyér… A park közepes méretű, szép játszóterekkel, kisvonattal, igazán gyerekbarát.
Innen a Cape Greco-hoz (Greco-fok) mentünk, ez Ciprus szinte legdélkeletibb csücske. 200 méter magas domb, isteni kilátással a türkizkék tengerre… természetvédelmi terület. Sziklás, inkább búvárkodásra, hajózásra alkalmas, mint pancsolásra.
Visszább megálltunk Ayia/Agia Napa-nál, itt van a Nissi Beach, Ciprus egyik meseszép tengerpartja. Fehér, puha homokos part kilométer hosszan, lassan mélyülő mélykék tenger – és ennek megfelelően tömérdek turista! Ha valakit a tömegnyomor nem zavar, ideális tengerparti nyaralós helyszín…
Lassan visszaértünk Larnaca-ba… Zolika megkereste nekem a Hala Sultan Tekke-t. Ugyanis voltunk gyönyörű görögkeleti templomokban idáig, de – ha már úgyis félig török az ország… - mecsetben még nem. És ha bennem egyszer valami bogarat ver… Zoli nem tiltakozott, inkább elvitt a mecsetbe. A Hala Sultan mecset jó 2000 éves. A muszlin hadvezér a hadjáratra magával vitte idős, szeretett feleségét/mostohaanyját (nem igazán értettem a rokoni viszonyokat az angol leírás alapján 😮 ), aki ott meg is halt. Ezért épített a tiszteletére egy mecsetet, ami azóta is szent hely. Nagyon szép, nagyon nyugodt, természetesen csak vállat és térdet fedő ruhában (…gyerekeknek bárhogyan) lehet bemenni, tiszta, szép kerttel, ingyenes. Jó volt látni. Jót beszélgettem a gondnokkal, bár azt megállapítottam, hogy ő a legtöbb ciprusival szemben nincs oda a macskákért. A mecset mellett a sós-tó ki volt száradva, nulla flamingóval.
Utolsó nap már csak pihentünk, fürödtünk, rendeztük a cuccainkat, és másnap kora reggel visszajöttünk Larnacába, ahol felszálltunk a Pest felé tartó gépre. Nagyon gyorsan elrepült ez az 1 hét…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése