Most nézem, hogy mennyire
elmaradtam egy ígéretemmel… Még a legelső bejegyzéseim között írtam Pagról, és
egy otthagyott gyűrűről, illetve egy másik ékszerről, ami azóta is megvan. Hát
jöjjön most Vis, és az eljegyzési gyűrűnk története…
Vis gyönyörű kis
sziget Horvátország és Olaszország között, épp ezért az „átkosban” (…pár
évtizede) mint védőbástya szerepelt a kapitalizmussal szemben. Ennek nyomait mi
is láttuk, de erről majd később mesélek…
Történetünk egy szép
nyári délután indult, amikor is anyósom, apósom, én és Soma nekiindultunk a
nagyvilágnak… Soma szüleit nagyon szeretem, igazi jó emberek. Végigdolgozták az
egész életüket és még sosem voltak külföldön nyaralni. Örülök, hogy sikerült
rábeszélni őket! Egy délutáni és éjszakai vezetés után hajnalban már Splitben
voltunk. Nézelődni nem igazán volt időnk – álmosak is voltunk… - fél 9-re
futott be a kompunk, egy 4 emeletes nagy hajó. A beszállás (kocsiké és utasoké)
hasonló volt, mint Görögben. Az autókat és kamionokat az alsó szinteken cm-ekre
egymástól bezsúfolva helyezték el, a felső szintek pedig az utasoké voltak. 11-re
értünk Visre – a szigetre és a városba is, innen pedig egyenest Komisa-ra
autóztunk. Komisa-n – ahogy az ottaniak ejtik: Komizsán – volt a szállásunk, konyha-étkezős,
2 hálószobás, erkélyes, mindennel felszerelt, full-os 2. emeleti magánlakás. A
házinéni is aranyos…
Másnap késő reggel
keltünk csak fel, nagyon jólesett! Reggeliztünk, majd kimentünk a tengerre. A
strand a város szélén, a templom mellett van. (A templomot “Gospa ad
Gusarica”-nak hívják, ami nagyjából “Kalózoktól védő Miasszonyunk”-at jelent)
Igazából bárhol lehet Komisa-n fürödni, de csak itt van hosszabb, folyamatos
szabad partszakasz. A tengerpart kavicsos, nehéz rajta menni (vagy csak én
vagyok finnyás? :), a víz befelé 8-10 méterre válik 2-3 méter méllyé. A
kavicsok között – se a szárazon, se a vízben – alig van csiga, kagyló. Ez
elszomorított… Soma hozott fel nekem búvárkodás közben pár tengerisün vázat,
azok nagyon szépek. Kár hogy itt a tengerben kevés az élet. Bár anyósom
szerintem nem így látta, több medúza is megcsípte. Késő délután papával
elindultunk túrázni. A házunk mögött felmentünk a kövesútra, és onnét a közeli
bencés templomig. Útközben több kiló fügét és szentjánoskenyeret szedtünk és
ettünk… A szentjánoskenyérfa a sziget
jelképe. Kb. 3-5 méter magasra nő, szárnyas levelei vannak és hosszú, keskeny
(8-10 cm-es) termései. A termés ehető, édeskés, csak a benne lévő magvak nem. A
magok annyira egyforma súlyúak, hogy régen az arany és más drágakövek mérésére
használták. Így a szentjánoskenyér latin nevéből (Ceratonia siliqua) ered a
karát szó… Manapság a szentjánoskenyeret élelmiszerek sűrítésére és
(baba)tápszerekbe használják. Láttunk egy nagy – ismeretlen – fát is, aminek 3
törzse volt, és ahogy apósom odament, rengeteg lepke szállt fel az ágai közül.
Úgy tűnt, mint valami mesejelenet… Hamarosan felértünk a bencés kolostorhoz.
Sajnos bemenni nem tudtunk – zárva volt -, csak körbesétáltuk. A templomot a
XII-XIII sz.-ban építették (több lépcsőben), és Szent Miklósról, a hajósok és
utazók védőszentjéről nevezték el. Az épület mellett van a város temetője. Késő
délután Somával lementünk vásárolni vacsorának valót, és bementünk az egyik
ékszerészhez is, kinéztünk egy szép arany kísérőgyűrűt. (Terveztük az
eljegyzést…) A gyűrű nem egy, hanem 3 aranykarika – egy fehér-, egy vörös- és
egy sima arany – ‘összefonva’, kb. 20000 Ft. Idehaza még nem láttam ilyet.
Egyelőre nem vettük meg, csak félretetettük.
Következő nap elindultunk
kocsival túrázni a szigeten. Komisa és Vis között 2 út van: egy rövidebb (kb. 5
km) és egy hosszabb (~8 km), ami kacskaringósabb, sok falut érint. Mi az utóbbin
mentünk; jó meredek az út, ráadásul a sziklás tengerpart mellett vezet, élveztem. Podhumljén át Podspiljéig mentünk, itt elkanyarodtunk a
Tito-barlang (Titova spilja) felé. 1944-ben itt élt Tito, innen irányította az
ellenállást. Szemben van egy másik, kisebb barlang – ez volt a vezérkar
főhadiszállása. Jelenleg pár kivájt, üres sziklaüreg az egész ismertető
táblákkal, de érdekes. A barlangokhoz lépcső vezet – jó kis cardio-edzés -, bár
lehet szamarat is bérelni. Mi gyalogoltunk. Rengeteg a kabóca és a gyík. Vist
kb. ugyanolyan meredek úton lehet megközelíteni, mint Komisat. Ezután jött Vis…
Vis a sziget székhelye, bár kevesebben laknak itt, mint Komisan (2500 fő). Szép
kisváros, a kompkikötőjét már megismertük megérkezésünkkor… Elsétáltunk a parton
a Battery Museum felé, kiderült, hogy ez a fellegvár (Batereja) helytörténeti
kiállítása. Nem volt nyitva… Strandot se találtunk… Mamáék haza akartak menni.
Zoli mérges volt… Én szerettem volna megnézni a Prirevo-félszigeten levő
Szent-Jeromos ferences kolostort, ami a város másik végében állt. Elegem lett…
Mondtam is, hogy elmegyek, megnézem a kolostort, aztán meg megyek haza busszal.
Ők meg azt csinálnak, amit akarnak. Ezzel el is indultam… sajnos a templom nem
volt nyitva. Amikor visszaértem, Somáék nem voltak sehol. A kikötő melletti
utazási irodában megkérdeztem a Komisa-ba induló buszok menetrendjét, és
leültem a pálmaligetbe, nézelődtem. A buszom indulásáig kb. 1 órám volt még.
Pár perc múlva jött Soma – hazavitte a szüleit -, és visszaautókázott értem.
Nagyon haragudott rám… az úton egy szót sem szólt. Hazaérve Komisara, este papával
bementünk a várnál (óratoronynál, a móló mellett) a tengerészeti-hajózási
múzeumba. A földszinten halászeszközök és egy középkori halászcsónak (1585-ös,
Falkusa a neve…) van kiállítva, az emeleten pedig hálók és különféle
tengerészcsomók láthatók. Legfelül ki lehet állni a tetőre nézelődni, régen itt
őrbástya lehetett. Múzeumként 1986-tól működik.
Komisa
kolostor
a mese-fa
???
Tito-barlang
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése