Menjünk világgá!: Misi Mókus szigete II. (Azori szigetek)

Tehát visszatérve a 3. napunkhoz… Ahogy az első részben is írtam, 2. napunk igen viharosra, esősre sikeredett – ennek következtében a hotelben maradtunk és pihentünk. 3. nap kora reggel viszont úgy látszott alábbhagy a vihar… Soma kora reggel felébredt (tegnap kipihente magát), elhatározta, lemegy a termálmedencébe fürödni. Halkan átöltözött, kinézett az ablakon, és akkor előttünk akkorát dörgött és villámlott, hogy még én is felriadtam rá. Soma aranyos volt, lemondóan csak annyit mondott: „jól van, na, megértettem…” …átöltözött és visszafeküdt mellém aludni. :) Késő reggelre azért tényleg csendesedett az eső, így reggeli után nekiindultunk felfedezni a szigetet.

Furnastól nem messze, északra található két teaültetvény is, ide mentünk először. Azt érdemes tudni, hogy Európában összesen csak 3 helyen tudnak teát termelni, ezek közül a legrégebbi ültetvény itt van, az Azori szigeteken. A Chá Gorreana-t 1883-ban alapították, az épület és a berendezések szerintem azóta ugyanazok… jó, persze modern felszerelések is vannak, de megőrizték a gyár múzeum jellegét. Mind a teaültetvény, mind a gyár szabadon – és ingyenesen - bejárható. A túra végén önkiszolgáló teagépek vannak, amiből annyit iszunk a helyi teából, amennyit csak akarunk. A kijárat előtt pedig egy kis moziszoba és egy nagy teázó-bolt áll, meseszép kilátással (hatalmas ablakokkal) az ültetvényre. Mi is vettünk pár doboz teát, én megkóstoltam a helyi ananászlikőrt is – Soma nem, ő vezetett… - és továbbindultunk a sziget nyugati oldala felé… Az északi óceánpart fekete, köves/sziklás; és a szeles, szemerkélő esős időjárásnak köszönhetően hűvös volt. Több helyen is megálltunk, egyrészt közvetlen a vízparton, másrészt pedig az úgynevezett miradorok (miradouro-k) azaz kilátók mentén. Ilyen a szigeten rengeteg van, és valóban meseszépek… „Természetesen” :) nagy sziklákra kicsempézve (…a portugál csempe-mánia itt is érvényesül, nagyon szépen) mindenütt kiírják, hol járunk és mit látunk. A kettőt előre egyet hátra elv alapján, kb. 5 km-enként megállva nézelődni, egy pár óra alatt átértünk a nyugati oldalra. A Miradouro da Vista Do Rei-nál, ami egy kettős tó felett emelkedik, szintén fotóztunk egy sort… A kilátó alatt 2 (…vagy csak egy, de híddal elválasztott? :O ) tó terpeszkedik, ami(k) jó időben kék és zöld színben pompáznak. A legenda szerint a helyi királylány és a birkapásztor szerelme nem teljesedhetett be réges-rég, és az ő könnyeikből lett a kétszínű tó. Mivel most borús volt az idő, mindkét tó szürkének látszott. :( Viszont a kilátás hihetetlen itt is! Az eső késő délután újra rákezdett, a tó körüli kisebb utakon vízátfolyások alakultak ki, emiatt kerülnünk kellett. Ennek köszönhetjük, hogy – teljesen véletlenül, de – rátaláltunk a Monte Palace hotelre, ami jelenleg egy szellemszálló. A 70-es években építették, pár évig működött, de nem volt kifizetődő, ezért bezárták. A jövőjét illetően sok mindent olvastam már… volt ahol azt írták, hogy a düledező hotelt lebontják, volt ahol meg azt, hogy jövőre felújítva újranyitják. A tavakat megkerülve csak elértünk a sziget nyugati partjához, ahol egy nagyon szép kis világítótornyot találtunk, és rengeteg sirályt a hullámzó óceánon… Eddigre besötétedett, úgyhogy Ponta Delgádán keresztül visszaautókáztunk Furnasba. A hotelünkben megvacsoráztunk, nagyon érdekes volt. Finom és elegáns… egyenruhás pincérek szolgáltak ki bennünket, egyik bort hozott, másik előétel falatkákat, és így tovább. Kíváncsian vártuk ezekután a számlát, de legnagyobb meglepetésünkre teljesen normál árban számoltak (Magyarországon egy jobb étterem vacsija sokkal többe kerül!).

4. nap – mivel végre teljes erővel kisütött a Nap – újra elindultunk. Előtte összepakoltunk, reggeliztünk, és elbúcsúztunk a Terra Nostrától… (mivel a repülőnk másnap hajnalban indult, az utolsó éjszakát nem itt, hanem újra a VIP hotelben terveztük tölteni Ponta Delgadában.) Megint nyugatra mentünk, a tegnap kihagyott Boca do Inferno-t (a pokol száját) szerettük volna megnézni. Ez a sziklaszirt/kilátó a sziget jelképe, szinte mindegyik Azori szigetes prospektuson rajtavan. Eljutni oda nem volt nehéz, viszont a viharos napok után most olyan szél volt, hogy alig bírtunk menni. A Pokol szája elevezés ebben az esetben helytállónak bizonyult – igaz itt jeges fuvallat és hatalmas szakadék fogadott bennünket, de a pár perces mászás a veszélyes szirtek között megérte, tényleg hihetetlen a kilátás. Amúgy mázlink volt, mert ahogy leértünk (visszajöttünk a szirtről), integettek nekünk és a többi turistának a parkőrök, hogy menjünk szépen innen el, mert lezárják a kilátót az erős szél és a közelgő köd miatt. Mi még teljes szépségében megcsodálhattuk, de 15 perccel később már semmit sem lehetett látni a ködtől… az azori időjárás megint kitett magáért. :) Viszont ahogy lejöttünk a hegyekből, újra szikrázó napsütés lett, és jó meleg. Ponta Delgadába mentünk, útközben megálltunk a déli óceánparton is… és a végcélunk a város szélén lévő ananászültetvény volt. Az Arruda nevű farm egy csomó melegházból áll a főváros peremén, ahol rengeteg ananászt termelnek. Megnézése ingyenes – igazából kicsi, nincs vezető, nem is lenne jogos pénzt kérni érte… - viszont érdekes. A bejárat mellett van egy kis bolt, itt ananászlikőrön keresztül a dísztárgyakig mindent lehet venni… és itt osztogatnak több világnyelven is tájékoztatót az ananász termeléséről. Innen tudom, hogy egy ananász 2 évig nő, 6 fázisa van a termesztésének, pl. az egyik az, amikor virágzáskor füstölik, mert ettől indul be a gyümölcs érése… Biológiamániás vagyok, jó volt látnom egy ilyen ültetvényt. :) Estefelé visszatértünk a belvárosba, kocsikáztunk… Ponta Delgada szép, hangulatos, de nem nagy. Megnéztük a kikötőt, hatalmas hullámok csapkodtak még mindig… vacsoráztunk egy helyi kis étteremben (felejthető volt…) és korán aludni tértünk a hotelben. Másnap hajnalban 4-kor keltünk, fél 5-re a reptéren voltunk, leadtuk a kocsit, és 6-kor elrepültünk Lisszabon felé, ahol a következő 3 napot töltöttük.

Az Azori szigetek gyönyörű. Nem tudom, hogy mindenkinek tetszene-e, de nekem nagyon bejött. Aki imádja a természetet, a nyugalmat, az óceánt, az otthonérzi itt magát. Gyerekekkel is jót lehet itt szórakozni, de ez inkább a felnőtteknek való hely (a vulkánok, a hatalmas, gyorsan mélyülő óceán, a nagy túrák nem bababarátok). Egy csomó dolgot mi sem láttunk, pl. nem tudtunk elmenni az időjárás miatt bálnalesre, de remélem ezt még egyszer pótoljuk! A téli nyaralás bár olcsó, de a gyakoribb esők miatt jobbnak tűnik tavasz végén ellátogatni ide… elvégre akkor nyílnak a sziget jelképei, a hortenziák is.